Kom­men­tár

Egy hete némi túlzással másról sem szól az amerikai közélet, mint egy hetilap címoldaláról. Nem csoda, hiszen a New Yorker sajátos, szerkesztője szerint szatírának szánt, rajzot közölt, s azon a várható demokrata elnökjelölt muzulmán öltözékben, felesége meg afrofrizurás, géppisztolyos radikális harcos, a kandallóban az amerikai lobogó lángol, a falon Oszama bin-Laden képe lóg. Merthogy ez volna az ovális iroda, ahová Obamának jó esélye van beköltözni. S ezek a külsőségek jeleznék ama rágalmakat, amelyeket a liberális hetilap ily módon akart megcáfolni, abszurditásig torzító karikatúrával. Vélhetően Jonathan Swift híres szatírájára gondolva, aki az ír éhínséget akként javallotta megoldani, hogy a brit uraknak lunchra tálaljanak fel megsütött ír kisgyerekeket.
Ám ezt a humort sem a demokrata jelölt, de még vetélytársa, McCain sem méltányolta, a – közismerten túlnyomórészt Obama-mániás média nekirontott a New Yorkernek, szegény szerkesztők nem győznek szabadkozni. A fő érv, hogy hiába a magyarázat, maga az újságstandokon  egész héten látható címlap éppenséggel további tápot ad a rágalmaknak, hiszen meghökkentően sok amerikai hiszi el azokat. Most nyilvánvalóan viszszaütnek a sztorik a hajdani radikális barátokról, a közelmúltig Obama közeli lelkiatyáról. Hiszen ezekről ma is számtalan kép, video kereng a világhálón. Ahogy persze a New Yorker címlapját is már látnia kellett minden amerikai tévénézőnek, internetbarangolónak, újságolvasónak. S azt már egy tizenkilencedik századi, tehát még csupán a rajzokkal szembesülő New York-i politikus megmondta, hogy őt száz írott kommentárnál jobban  idegesíti a kép, mert azt a nem olvasók is látják… Fel is idézi egy közíró, hogy amikor a nyolcvanas években a CBS tévében terjedelmes anyag volt arról, hogy a mosolygó, gyerekeket simogató Reagan elnök valójában brutálisan csökkenti a gyerektámogatási kereteket, a Fehér Ház megköszönte a riporternőnek: nekik az volt a fontos, amit a néző látott, a kedves elnök, s nem a hozzáfűzött kommentár.
Obama most siet más címlapképekkel feledtetni azt a rajzot: az afganisztáni, s a várt iraki frontlátogatás fotói stábja reménye szerint politikai fegyvert is adnak a kezébe a McCainnel a háborúkról kibontakozó kritikus vitában. Csak nehogy úgy járjon, mint 1988-ban a szintén liberális demokrata elnökjelölt, Dukakis, aki harcias mivoltát bizonygatandó tankba ült, ám a kis ember felettébb komikus látványt kínált. Obamáék szerettek volna biztosra menni, s megpróbálták kieszközölni Berlintől, hogy annál a brandenburgi kapunál szónokolhasson, ahol hajdan Kennedy közölte, hogy „én is berlini vagyok” és Reagan szólította fel Gorbacsovot a fal ledöntésére. Vagyis a még nem is hivatalos jelölt mintegy megelőlegezte magának az elnökséget. A németek azonban ennyire nem szerettek volna beleavatkozni az amerikai kampányba, noha túlnyomó többségük Obamára szavazna. De hát november első keddjén nem ők szavaznak, hanem azok közül is sokan, akik elhiszik a szaftos rágalmakat Obamáról. A.J.       

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!