Széchy Beáta
– Nemrég a Ferencvárosi Galériában volt tárlata, most pedig még 23-ig látható az a kiállítás, amit ön szervezett meg a budapesti, II. kerületi Vízivárosi Galériában külföldi alkotóknak, s amit Mark Tauber budapesti amerikai kulturális attasé nyitott meg…
– A művésztársaim – ifjak és kevésbé fiatalok – valóban a világ négy sarkából származnak, ám egy, s ez az egy éppen Magyarország összeköti őket! 2005–2007 között mindannyian itt voltak néhány hétig a Hungarian Multicultural Center által szervezett alkotótáborokban Füreden, Csopakon. A Balaton-felvidéki „mikroklíma” történelme, légköre, természeti adottságai okán tökéletes hely az együttgondolkodásra, -alkotásra szerintem. Egyébként a HMC-t még a rendszerváltás évében alapítottam, ma már nem tartom olyan jónak, sokkal inkább körülményesnek a nevét – de hát ez van, így lett bejegyezve… A telepet meg rá öt esztendőre gondoltam ki, a célja az volt, hogy tehetséges emberek számára – bárhonnét is jönnek – alkotó közeget nyújtson, igazolva azt, hogy a művészet tényleg hidat teremt, befogadását nem az anyanyelv, hanem a fogékonyság határozza meg. Fennállásunk óta „gyűjtöm” a tehetségeket, akik műveikkel igyekeznek megfejteni a titkot: mi is Közép-Európa. Mi az, ami az itt élő kis nemzetek, e különleges régió adott Európának és nem utolsó sorban az újvilágnak. Alkotok, de afféle menedzser is vagyok – fárasztó is valahol, hogy rohanás van telefonkártyák, kartonpapír, vagy éppen képkeretnek való faanyag után, de olyan kedvesek és aranyosak azok is, akik heten – ezúttal csupa nő – most itt vannak Budapesten, ezúttal a Jókai téri MEDOSZ-házban, hotelben tartott „táborban”. Ismerkednek munka közben a fővárossal, járják a tárlatok, viszik a hírét a magyar kultúrának… Voltak a Millenáris parkban is a „szemétkiállításon”. Fürednek, Bóka István polgármesternek sokat köszönhetek, támogatott bennünket, az egészségügyi szakszervezet üdülőjének „százholdas pagonyában” lehettünk. Most a Jókai tértől kőhajításra lévő, Andrássy úti Képzőművészeti Egyetemtől kértem, hadd mehessünk be egy műterembe, hisz’ nyári szünet van, üresen állnak a termek. Még levelet is írtam. A válasz az volt, hogy „nettó” 120 ezer forintért a miénk lehet két hétre. Nincs erre pénzünk… A fele tán reális lenne… Amúgy szerintem New Yorkban sem kerül ne ennyibe…
– Lányával is együtt dolgozik. Jól kijön két művész – két generáció – „egy csárdában”?
– De meg ám! Úgy is szignáljuk a közös munkáinkat, hogy Beáta és Beáta. Édesanyámnál, az én egykori lányszobámban dolgozunk anyu nagy örömére, mert dédunokája, a négyéves Árpád – akinek egy Budapestet imádó s itt is élő angol szobrász az édesapja – is sokat velünk van. Szerencsére őt jobban érdekli Maxi, a beagle kutyus, mint a mi vásznaink, papírjaink, amin így csak a mama és nagyi „maszatolnak”…(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!