Tengeri szekérrel a mélyben

Már harminc perce beszélt a Sea Trek, vagyis tengeri szekér központ munkatársa, furcsa angolsággal. Azt ecsetelte, milyen iszonyatos dolgok történnek majd velünk, ha előre hajolunk. Ha pedig elesünk, akkor... Na, azt nem értettem, akkor mi lesz. De ahhoz elég volt a rövid felkészítő tréning, hogy rendesen berezeljek. Pedig a klasszikus búvárkodás, vagyis a scuba diving nem idegen tőlem, néztem már farkasszemet, helyesebben cápaszemet kétméteres tengeri ragadozóval. Mi jöhet ennél rosszabb?
Néhány megtermett amerikai turista kezdte a sort. Leereszkedtek egy lépcsőn a vízbe, majd a fejükre illesztették a nehéz acélsisakot. Rögtön rájöttem, hogy az egésznek az a lényege, hogy a bázisról levegőt nyomnak a sisakba, és a búvárharang elve alapján az kiszorítja a vizet, így kapunk a tenger mélyén is levegőt. A vízben már könnyű volt a fejemen cipelni a vasat. A tengerben, néhány méteres mélységben valóságos turistautat építettek ki, még kapaszkodni is lehet a fémkorlátba. Mozogni könnyű, hajolgatni pedig azért nem szabad, mert akkor értelemszerűen behatol a víz a sisakba.
Az első meglepetés mindjárt az „út” elején vár minket. Autóbusz a tengerben. Picit rozsdás, korallos, de remek búvóhely a halaknak. Mellette repülőgép roncsa. Jó ötlet volt idesüly-
lyeszteni ezeket, mert azt azért nem hiszem, hogy a propelleres jármű véletlenül sodorta le az útról a buszocskát, és így kerültek ide, édes kettesben. Mindenesetre fényképezkednek előttük a turisták rendületlenül, dolgoznak a kísérőink víz alatt is használható gépeikkel. Hogy még látványosabbak legyenek a felvételek, kis tubusból elkezdjük etetni a halakat. Másodperceken belül ezernyi színes halacska, és mindenféle kék, sárga, zöld tengeri élőlény vesz körbe minket. Szerencsére cápák nem jönnek.
A következő állomás a tengeri étkezde. Enni ugyan csak a halak esznek, viszont a turisták koccinthatnak a víz alatt, a fotó kedvéért. A séta végén a létrán visszakecmergünk a bázisra. Szokás szerint én vagyok az utolsó, még nézegetek valami izgalmas tengeri szörnyet. A kísérő búvár már integet, a tengeri szekérre várnak az új utasok.
Az Aruba melletti Palm Island, vagyis Pálma-sziget magántulajdon. Egy utazási rodát is üzemeltető cég vásárolta meg, hogy igazi szórakoztató- és pihenőparkot varázsoljon ide. A Palm Tours szervezőirodája az Occidental Hotelben is megtalálható, talán innen érkezik a legtöbb utas. De nem csak turisták jönnek, a közeli szállodában dolgozó ismerősökkel is találkozunk. Kishajó visz át mindenkit az egyik arubai kikötőből, belépődíj ellenében. A sziget ideiglenes lakói annyit esznek és isznak az itteni éttermekben, amennyit bírnak és akarnak, ez az árban benne foglaltatik. Két kis öböl mellett sorakoznak a nyugágyak. A tengeri szekéren kívül ki lehet próbálni a búvárkodásnak azt a típusát is, amikor nem kell palackot cipelni a hátunkon, mégis lemerészkedhetünk néhány méter mélyre. Ennek az a lényege, hogy a központi oxigénpalack egy csónakban van, és innen vezetéken kapják a levegőt a turisták. Annyi a dolog előnye, hogy nincs szükség búvárvizsgára.
Ha valaki inkább nyugodt pihenésre vágyik, baldachinos ágyak várják, és hölgyek, akik megmaszírozzák a turisták megfáradt testét. Persze ezért már külön kell fizetni. Ingyenes viszont a vízi vidámpark használata. A csúszdákon kívül vízágyúkkal is szórakozhatnak a vendégek, akiket a biztonság kedvéért negyedóránként egy hatalmas vödörből kiömlő vízzel megfürösztenek. Nehogy már áthevüljön a habtestük.
Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!