Mit érezhet az a több százezer határainkon belül és kívül élő gyermek,
aki nap mint nap azt tapasztalja, hogy a felnőttek egy része személyes
példájával arra neveli, hogy vélt vagy valós igazságának büntetlenül
érvényt szerezhet ordítozással, a hordákhoz való csatlakozással és
benzines palackok dobálásával?
Nekem nehéz gyermekkorom volt, mert szüleim nem tanítottak meg torkom szakadtából, eltorzult fejjel, arccal üvölteni, trágár szavakat kiabálni, másoknak mutogatni. Nem tanítottak meg arra, hogy miként kell a tömegben elbújva, utcai berendezéseket feldúlni, összetörni! Ugyanakkor arra neveltek, hogy minden körülmények között meg kell becsülni a nehéz munka árán asztalra kerülő mindennapi kenyerünket!
Háromgyermekes családból származó városi gyerekként is hamar megtanultuk tisztelni a búzát vető-arató parasztember, a lisztet őrlő molnár és a hajnalban kelő pék munkáját. Pedig nem volt televízió, s izzadtságtól nedves arcukat is csak gyenge minőségű képekről, filmekről ismerhettük. Az igazi parasztember tudta, ma is tudja, hogy mezőgazdasági munkájával életben tartja a városi munkásembert, míg az igazi munkás is tudja, hogy munkájával sokszor megkönnyíti a parasztember hétköznapjait! Lehet, hogy ezt a mondatot a mai gyerekeknek már meg kell magyarázni, de hitem szerint az olvasók zöme azért még érti.
S aztán nagyot fordult a világ kereke, jöttek a „rózsadombi” parasztvezérek, akik szép szavakkal megtanították a „józan” parasztot arra, hogy a búzát el kell égetni, a gyümölcsfákat ki kell vágni, a tejet a csatornába, a meggyet az ország első háza elé, a dinnyét a nagyáruházak parkolójába kell önteni! Sőt, ha van még kitartása, akkor már készülhet a következő országos ünnepre, mert biztosan nagy keletje lesz a friss tojásnak is!
Miért adják el a „multiknak” olcsón a meggyet, a dinnyét? Ja, mert a parasztvezér azt is megtanította, hogyan kell egymás ellen kijátszani az embereket?!
Ha már kiöntik, összetörik, miért nem adják a gyermekotthonban élőknek, a nyarat is napköziben töltő gyerekeknek, a nyári táboroknak, az idősotthonokban, kórházakban élőknek, az éhezőknek, a hajléktalanoknak?
Biztos, hogy annak a cselekedetnek is lenne televíziós hírértéke, sőt, ha a fővezérek lázítás helyett pénzelnék a szállítás költségét, annak lenne igazi hírértéke!
Azt nem merem hinni, hogy a tömegkommunikációnak az az igazi filmanyag, ha emberek tömege állat módjára hordja szét a kiöntött meggyet, összetört dinnyét?!
Sógor Ferenc, Sopron
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!