Nem vagyok okos, viszont hegyeset tudok köpni

Bár ez a filmekre nem volt feltétlenül igaz, az amerikaiak sorban gyártották a mozikat tele olyan szövegekkel, mint például „kapcsold be a szonáris fézert, hogy feltranszformálhassuk az androidot”. Talán a Csillagok háborúja volt az első olyan fantasztikus film, amin nem röhögtem hangosan, valahogy mintha még Alec Guinness is kicsit hitt volna abban, hogy az Erő bekötött szemmel is agyonlöveti velünk a lebegő kézilabdát. Szóval könyvekben azért jobb volt a helyzet. Nem csak Arthur C. Clarke vagy Isaac Asimov volt képes kihagyni a fenti poénokat, de szinte mindenki, akit komolynak tartottak a Galaktika című sok díjat nyert folyóiratban. Pont ott olvastam mostanság egy elbeszélést, alaphelyzet az, hogy egy űrhalyós elpattant a Földről olyan kilencszáz éve, na még szép, neki ez csak néhány év volt, ha nem lett volna Einsteinünk, az irodalom biztosan szegényebb lenne, szóval visszatért azzal a prekoncepcióval, hogy mindenki, akit ismert jól megmurdelt azóta. De nem. Képzeljék, életben voltak, bár nem nagyon emlékeztek rá. Merthogy indulása után hét perccel feltalálták az örök élet titkát és itt kezdődik az elméletsor. Ugyebár túlnépesedés és memóriakorlátok. Utóbbi kifejezetten gáz, mert százötven évnyi infót tudunk tárolni, aztán felejteni kezdünk, vagy ahogyan Dévényi Tibor idevágó igen hülye sci-fije, a Hová lett Artúr tartalmazta volt a bölcsességet: az emberi elme olyan, mint a négyütemű motor, szív, sűrít, robban, kipufog. Ez nem az a Dévényi Tibor. Szóval hogy nézett szegény űrhajósra a volt barátnője, de nem derengett neki. Másrészt meg ugye rengeteg ember lett a Földön és ettől a pénzt kockázatvállalásért kapták, például ha bezsírozott kötélen egy szakadék felett ment át valaki, az kilencvenszázalékos kockázatnak minősült és lehetett érte sok zsét kapni, satöbbi. Tetszenek ezek az elméletek, nekem is van egy. Nekem az a teóriám, hogy ha egy országban egy bizonyos töménységnél nagyobb százalékot ér el az úgynevezett hülyék aránya, akkor felborul az ősi egyensúly, mely szerint a marhák csendben legelnek a pásztorok felügyelete alatt s a pásztoroknak alapvetően van elképzelésük a világról és a legeltetés elméletéről. Ha viszont a pásztorok is véridióták, akkor egyrészt a vaskohóba szervezik a fűkeresést, másrészt már ők választják ki ugye a következő pásztornemzedéket, ab ovo hülyékkel szimpatizálnak, lsd. még Szondi teszt, amelynek alapja az a vélekedés, hogy a hasonló elmebajban szenvedők egymás külső alapján szimpatikusnak találják. Szóval az én egyáltalán nem buddhista elméletem csak annyi, hogy ahol már hülyék a döntéshozók is, ott a társadalom szükségszerűen előbb-utóbb kiveti magából az épeszűeket és azon az állati módon kezd működni, ahol a vizelet szaga határozza meg a rangsorbeli pozíciót. Még hogy funkcionális analfabéták vagyunk... az a múlt, kérem. Már az elmondott szöveget sem értjük, egymással a hangsúlyok és a mutogatás szintjén kommunikálunk, nem vagyunk képesek befogadni a másik verbális közlését, próbálják ki: mondjanak ismerősüknek valami szemétséget kedves hangsúllyal. Úgy a politikában, mint az utcán, vagy akár a családban már csak úgy teszünk, mintha beszélgetnénk, de csak szerencsétlenkedünk ezzel a nyelv-dologgal, próbálunk jókor bólintani és hitelesnek tűnően zümmögni, ahogy egy év körül a gyermek előbb (még) csak imitálja a beszédet. Néhány esztendeje még úgy hittem, előbb-utóbb nagyot lehet majd szakajtani attól, hogy én például tudok számítógép-programokat írni, mások meg nem. Francokat. Most a bankok kaszálnak azzal, hogy senki sem képes végigolvasni egy szerződést, de még az ügyintéző szavait sem tudják felfogni. Az az egy szerencsém van, hogy be tudok illeszkedni. Mert nem vagyok okos, viszont hegyeset tudok köpni.

Jáksó László 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!