Tizenkét év

Itt vannak a legfrissebb példányok, egyszerre mindjárt kettő, melyeket az Országos Választási Bizottság máris hitelesített, hogy aszongya: „Egyetért-e azzal, hogy a szándékos bűncselekményt elkövető büntethető legyen, ha a cselekmény elkövetésekor 12. életévét betöltötte?”, illetve „Egyetért-e azzal, hogy a közoktatási törvény tegye lehetővé a súlyos fegyelmi vétséget elkövető tanköteles tanuló intézményből történő kizárását?” Tegyük most zárójelbe a kérdések nyelvhelyességi problémáit, végtére a magyarságteljesítménybe nem az anyanyelv ismerete és helyes használata számít bele, hanem, hogy a felelősségteljesen gondolkodó állampolgár tudja, mit is akar az a még nála is felelősségteljesebben gondolkodó ember, aki a fenti kérdéseket megfogalmazta és benyújtotta.
Természetesen tudja. Le is fordítja magában, nagyjából így: 1. Le lehessen-e végre sittelni a szemét kis cigánykölyköket, amilyen az a 12 éves volt, aki a Blaha Lujza téren megkéselt egy fiatalt az Mp3-as lejátszóért?, 2. Ki lehessen-e csapni akár az általános iskolából is a tanárait, illetve tanulótársait ütő, rúgó, agyonverő diákokat?
Naná! – vágja rá a rendszerető, igaz magyar ember. – Számból vette ki a kérdést Vona Gábor, a Jobbik, valamint a Magyar Gárda Egyesület elnöke.
Részéről az ügy ezzel le van zárva, majd lépni fog, amikor lépni kell: aláírja a népszavazást kezdeményező ívet. Rajta kívül még kétszázezren biztos ugyanígy tesznek, ettől kezdve indul a gépezet, az Országgyűlés kiírja az ügydöntő népszavazást, amely, ha sikeres lesz, már a tizenkét éves késelőktől és az elemista agresszoroktól is meg leszünk védve, hála istennek.
Az ügymenet persze nem ilyen egyszerű. Valamelyik liberális okostojás úgyis megtámadja a kérdések hitelesítését, miáltal az Alkotmánybíróságnak kell majd jóváhagynia őket, ami legalábbis kétesélyes, látva az AB eddigi működését. Rendben, az egészségügyi rendszer át nem alakítása, a gyűlöletbeszéd engedélyezése részben a „taláros testületnek” köszönhető, ám a gyerekekről meg az általános tankötelezettségről mindenféle uniós, sőt világ-alapelvek vannak érvényben, melyeket macerás megkerülni. Ha nem így lenne, talán a halálbüntetést is visszaállítottuk volna, arra is régóta nagy nálunk a kereslet.
Vona Gábor persze nem lenne pártelnök, gárdaalapító, népszavazás-kezdeményező, sőt, az égvilágon semmi sem lenne, ha az igaz, sőt kevésbé igaz magyar emberek százezrei, milliói nem lennének frusztráltak, és nem éreznék magukat védtelennek. Félelmeik között ugyan nem a romániai cigánygyerekek, vagy az iskolai verekedők állnak első helyen, meglehet, ők egyáltalán nem is szerepelnek. A félelmek toplistáját inkább vezeti a munkanélküliség, az elszegényedés, a bűnözés (úgy általában), a nyílt utcai meg a burkolt politikai erőszak; az APEH, vagy az igazságszolgáltatás kiszámíthatatlan működése, ha már meg akarunk nevezni néhányat a sok közül.
A magyar népszavazók jókora tábora igazából nem is a 12 évesek megbüntetésére szavazna – elvégre itt nyomulnak már a 11, sőt a 10 évesek –, hanem úgy általában a rendre, a betartott törvényekre. Egy élhetőbb életre, amelyet – politikai és értelmiségi elitjének egy részének vezetésével – ő maga segít naponta szétverni, hogy aztán kétségbeesve nézzen körül, hol a segítség.
És nem hiába. Ez az a pont, ahol a Vona Gáborok, valamely gárda élén mindig jelentkeznek.

R. Székely Julianna

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!