A megvalósíthatatlan álom

Sokszor jut eszembe ez a gondolat, mert bármint olvasok hétköznapi életünkkel kapcsolatban, azonnal ott van mellette a „miért ne csináljuk meg”. Persze nem nyíltan, csak áttételesen. Szűkebb, tágabb környezetemben sok kis apró jelét látom annak, hogy az emberekben megvan az igény a változásra, változtatásra. Józan ésszel felfogják, hogy nem mehet minden ugyanúgy, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Engem mégis meglepetéssel tölt el, hogy közel két évtizeddel a jelentős változás után (mindegy, hogy rendszerváltásnak vagy másnak nevezzük!) még mindig azt tapasztalom, hogy a fentiekkel csak akkor értenek egyet, ha saját köreikben csupán az előnyét élvezik!?
Legyen állásom, kapjak egyre több fizetést, de maradjon a régi munkamorál. Nem védem a munkaadókat, de általában könnyen rájuk fogják, ha követelnek, hogy kizsákmányolók.
Lehetőleg kapjak minél több kedvezményt, az évtizedekig elhanyagolt lakásomat, házamat újítsa fel más, kell a víz, villany, gáz s egyéb szolgáltatás, tágabb értelemben a fejlett tömegközlekedés, úthálózat, gazdag választékú üzletek, de az árak ne emelkedjenek. Újabban azt is nyilatkozta egy értelmes(?) ember, hogy a gazdáktól a felvásárlás történjen magasabb áron, de ez ne jelenjen meg az üzletben a vásárlónál!
Legyen végre rend! – kiáltanak fel sokan, s meglepődnek, hogy a felsőbb vezetés elkezdi ellenőrizni a gázártámogatást igénybevevők jogosultságát. Néhány ismerősömnek is megremegett a lába, és már kész is a kérdés, miért éppen őt?!
Hamar elfelejtettük, hogy több százezer honfitársunknak nem volt egészségügyi biztosítása, mégis igényt tartott az ellátásra, s persze nagy hangon szidta a kialakult egészségügyi helyzetet. A legfrissebb hír, hogy több kórházban nem volt leltár, ezért mára jelentős mennyiségű eszköz tűnt el! Akik elvitték, nyugodt lelkiismerettel használják?
Közlekedési táblákat, vasúti síneket, vezetékeket, szobrokat lopnak – s jön a felmentés: szegények, megélhetési gondjaik vannak!
Hazánkban természetes, hogy nincs felelős! Illetve dehogy nincs, az egyik oldal a másikra a másik az egyikre mutogat. Már azt is elfelejtettük, hogy a mezőgazdasági területünk több volt, mint a valóságban, persze csak a pályázat kedvéért – hadd örüljenek a kiírók!
Megsértődünk, ha a boltban, a tömegközlekedési eszközön csalónak néznek, ha átmegyünk a tiloson és ránk dudálnak, és ha mégis megfognak, lebukunk akkor pedig felháborodunk, és azonnal van jó néhány példánk arra, hogy bezzeg őt nem kapják el pedig…
A nagy kérdés, hogyan lehetne kikerülni ebből a csapdából? Hogyan lehetne megváltoztatni azt a magatartást, hogy mindig az ügyeskedőt, a csalót védjük, sajnáljuk, szánjuk (ha olyan a személy, akkor kárörvendők vagyunk), jó magyar szokás szerint mindig átesünk a ló másik oldalára, de véletlenül sem ítéljük el a negatív cselekedetet. Lehet, hogy ebben is önzőek vagyunk, titkon a magunk kisebb-nagyobb csalásaira gondolunk és az esetleges lebukásunkra?
Tudom, megvalósíthatatlan álom, de csak egy hónapig változna meg kis magyar világunk, s a rend lenne rend, a szabály az szabály, hogy kicsi és nagy, lent és fent, jobb- és baloldalon, keleten és nyugaton, északon és délen mindenki úgy viselkedne, cselekedne ahogy saját magával szemben a másiktól elvárja! Nagy meglepetés lenne! Lehet, hogy a gyermekek, fiatalok előtt még a felnőttek hitelessége, tetszési indexe is nőne?


Sógor Ferenc, Sopron

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!