Illene a legjobb tizenöt között végeznünk

 Olimpiákon és világbajnokságokon a család nem kevesebb, mint 35 érmet gyűjtött össze. Az apa 19 medál birtokosa, míg Tamás tízé, Attila pedig hat alkalommal állhatott a dobogón. A fiatalabb fiút, Tamást nemrég a MOB sportigazgatójának nevezték ki. A közelgő pekingivel immár tizenegyedik alkalommal lehet ott nyári olimpián! Beszélgettünk esélyekről és doppingról is, de mindenek- előtt arról a fiatalemberről, aki bár két számban is kiharcolta az indulás jogát, nem lehet ott Pekingben. A magyar sport nagy veszteségéről, a minap elhunyt Kolonics Györgyről.

● Döbbenetes tragédia rázta meg a napokban a magyar sportéletet: Kolonics György halála. Volt  kapcsolata a kétszeres olimpiai bajnok kenussal?
– Természetesen. Napok múltán sem tudom feldolgozni magamban, hogy Gyuri nincs többé. Mélységesen tiszteltem, nemcsak eredményei miatt, hanem emberi tartása, szerénysége és a munkához való hozzáállása miatt – ami talán közre is játszhatott ebben a tragédiában… Az én véleményem szerint az elmúlt évtizedek legkiemelkedőbb egyénisége volt – s halála pótolhatalan vesztesége nemcsak a sportnak. Mert olyan fiatalembert veszítettünk el, akiről csak felsőfokon lehet írni és beszélni.
● Gondolom, önnek nem okozott problémát annak idején a sportágválasztás...
– Ha hiszi, ha nem, nem volt könynyű a döntés. Az édesapám magától értetőden szorgalmazta, hogy a vívást válasszam. Ezzel szemben nekem eleinte nem fűlött hozzá a fogam, inkább a tenisz vonzott. Tízévesen lettem először igazolt versenyző a Dózsánál – teniszezőként. De a családi hagyományok mégis csak a pást felé vittek, és mai szemmel nézve, igencsak későn, 15 évesen kezdtem el a vívást a Vasasban.
● Hamar kitűnt, hogy a génekben hordozza ennek a sportágnak a titkait?
– Azt hiszem igen, mert mind-össze kétéves versenyzői múlttal a hátam mögött már első osztályú sportoló lettem. Igaz, volt példa előttem, a bátyám, Attila, aki jóval korábban fogott kardot, mint én, s hamar korosztályos bajnoki címeket szerzett.
● Az idősebbek azt vallják, hogy Kovács Pál zseniális technikával rendelkezett. Látta az édesapját versenyezni?
– Természetesen. Ott voltam utolsó bajnoki címének megszerzésekor is, amikor 1960-ban, 48 éves korában megnyerte a magyar bajnoki aranyérmet. Különleges érdekessége volt ennek a versenynek, hogy a bátyám szintén résztvevője volt a finálénak, sőt, végül a negyedik helyen végzett.
● Apa és fiú akkor szembekerült, vívtak egymás ellen.
– Szükségtelen mondanom – édesapám nyert.
● Már korábban szóba került a briliáns technika. A mai kardvívás és a korábbi merőben más.
– Igaza van, akkoriban a technikai tudás döntő mértékben esett latba, míg  manapság egyre inkább a gyorsaság és az állóképesség a meghatározó.
● Ha egy Kovács Pál szembekerülne egy mai világ vagy olimpiai bajnokkal, ki nyerne?
– Tudom, közhely – de az almát és a körtét nehéz összehasonlítani. Ha mindenki a saját stílusában vívna, apám természetesen alulmaradna a maiakkal szemben. Ellenben, ha a technikás vívás dominálna még, akkor állítom, fel tudná venni velük a versenyt.
● Hol húzható meg a határvonal a technika és a „rohanó” vívás között?
-– Az elektromos zsűri bevezetésével, mert merőben megváltoztatták a szabályokat. Igaz, eleinte a versenybírók sem tudtak alkalmazkodni hozzá, nem is beszélve a kardozókról. Időközben viszont kialakult az a szabályrendszer, amely már élvezhetővé és áttekinthetővé tette a mai vívást. Igaz, sokat számít a videozsűri, amelynek a segítségével vissza lehet játszani egy-egy adott találatot, amelyet azután vagy elfogadnak, vagy megváltoztatnak. Az én szívemhez, érthetően, a korábbi stílus áll közelebb, mert annak volt egy olyan sármja, elbűvölő bája, amely ma már hiányzik a pástról. Mostanra „túlfegyelmezés” érvényesül, akkoriban, még amikor a tradicionális kardvívás volt a módi, bizony show jellegű jelenetek is gyakran lejátszódtak a páston, amelyeket a közönség igencsak élvezett: bizony, volt sisakdobálás, kardelhajítás is… Tehát volt egy olyan felfokozott, izzó hangulata az egésznek, ami jószerével ma már hiányzik.
● A Pekingbe készülő delegáció egyik legtapasztaltabb olimpiai résztvevője, vezetője lesz.
– Való igaz, Peking lesz a 11. olimpiai „fellépésem”, három ötkarikás játékokon vettem részt, mint versenyző, négyen mint szövetségi kapitány, kettőn mint versenybíró, egyen pedig mint szakágvezető. Most pedig, mint a MOB sportigazgatója utazom a kínai fővárosba.
● Milyen reményekkel készülnek Pekingbe, mi a maximális és mi a minimális elvárás a magyar versenyzőkkel szemben?
– Nincs maximális és minimális igény. Az általános elvárás 5-6 aranyérem, összesen 18 érem, és a nemzetek rangsorában a legjobb 15 között illene végeznünk.
● Konkrétan mely sportágaktól várja a legjobb teljesítményt?
– Nem nehéz erre választ adni... Mert a legutóbbi olimpiákon három sportág résztvevői – az úszók, a vívók és a kajakosok – szállították a magyar sikerek több mint hatvan százalékát.
● Ezek szerint  „suszterszéken”, azaz három lábon áll a magyar sportélet?
– Durván fogalmazva igen, ám szerencsére jó néhány olyan sportág akad még, amelyekben klasszisokkal rendelkezünk. Persze ahhoz, hogy ennél biztosabb alapokra építhessünk, jóval több anyagi támogatásra lenne szüksége a magyar sportnak, s benne az olimpiai mozgalomnak.
● Már meg ne haragudjon, de éppen az elmúlt időszakban jelentették ki a vívószövetség vezetői, hogy megfelelő volt az az anyagi támogatás, amely az olimpiára való felkészülést szolgálta.
– Ha szigorúan vesszük az utolsó fél évet, akkor igen, de egy olimpiai felkészülés nem hat hónapból, hanem négy-hat évből áll. Mert ahhoz, hogy lépést lehessen tartani a többi nemzettel, már a megelőző olimpia előtt is támogatni kell azokat a tehetségeket, akikre majd a későbbiek során számítunk.
● Hogyan ítéli meg az olimpia szerepét a hazai sportszeretők szemével nézve?
– Az ötkarikás játékok mindig megdobogtatják a magyar emberek szívét és fokozzák a sport, a sportolók iránt eleve megnyilvánuló érdeklődését. Habár nem ritkán, a különböző negatív hírek-híresztelések miatt csökkenhet – és csökkent is – az érdeklődés. Nem is beszélve arról, hogy a sikeres athéni szereplésünket – a 8 aranyérmet – beárnyékolták a doppingoló sportolókról szóló híradások. Mert legfőképpen nem az aranyakról, hanem a tiltott szerek használatáról folyt a polémia.
● Ha már a dopping szóba került, lehet, hogy istenkáromlás, amit most felvetek, de nem lenne „egészségesebb”, ha engednék a tiltott szerek használatát, hiszen nem egy országról tudott: sportolóik szívesen szedik a különböző „bogyókat”, a jobb teljesítmények érdekében.
– Ez egy örök vitatéma, mert a biokémikusok sokkal előrébb járnak, mint azok, akik rájuk vadásznak. Azt vallom, hogy tilos a dopping és a nulla tolerancia híve vagyok.
● Mi válthatta ki a doppingolást?
– Úgy ítélem meg, egyértelműen a pénz megjelenése. Mert ma már bizonyos sportágakban olyan horribilis összegeket kereshetnek a sportolók – de csak a legjobbak, teszem mindjárt hozzá –, hogy emiatt mindenki ezen kiváltságosak közé akar tartozni. Hogy ennek mi az ára, azt sokan nem tudják… Habár hallottam olyan felmérésről is, hogy megkérdeztek kiemelkedő tudású sportolókat: ha doppingolva a világ legjobbjai lennének, de aztán korán meghalnak, vállalnák-e? A válasz meglepő: a legtöbbjük igent mondott.
● Vadász és orvvadász csatája ez a dopping erdejében...
– Pontosan ennek tudatában mind a nemzetközi, mind pedig a hazai olimpiai bizottság hozott egy olyan határozatot, hogy az a sportoló, aki az olimpián doppingvétséget követ el, soha nem vehet részt többé ötkarikás játékokon.
● Athénban népes delegációval képviseltettük magunkat, 200-on felül volt a létszám. Most viszont jóval kevesebben leszünk ott Pekingben.
– Így igaz, mert jelen állás szerint a csapatsportágakat is figyelembe véve, jelen állás szerint 171 ember harcolta ki a részvételi lehetőséget. Sajnos, ez a szám is jelzi: nem áll biztos lábakon a magyar sportélet. Ahhoz, hogy a továbbiakban is fel tudjuk venni a versenyt a többiekkel, jóval nagyobb anyagi támogatásra lenne szükség. Tudom, mindenki pénzt szeretne kapni… Sajnos, nemcsak a háborúhoz, a sporthoz is ez a három dolog kell: pénz, pénz és pénz.
● Hány sportágban veszünk részt a játékokon?
– Huszonhárom sportág, százhuszonöt számában leszünk jelen. Természetesen ez egyben azt jelenti, hogy egy-egy versenyző – mondjuk az úszók – 3-4 számban is rajthoz áll.
● Visszatérve még egy pillanatra a doppinghoz, nemrég óriásit robbant a bomba a görög és a bolgár súlyemelők ügye miatt.
– Kritikus sportág a súlyemelés, és ezzel nem akarok senkit sem bántani és megsérteni, de az azért elgondolkodtató, hogy a teljes görög, valamint az egész bolgár válogatott minden egyes tagja megbukott, és emiatt nem is lesznek ott Pekingben.
● Vannak-e ismereteik a pekingi helyszínekről, illetve a létesítményekről?
– A magyar olimpiai csapatvezetés több alkalommal is járt a helyszínen, májusban magam ott voltam, és az a határozott érzésem, hogy fantasztikus olimpia lesz Kínában. Már csak azért is, mert rekordszámú küldöttség várható és 205 ország versenyzői indulnak majd. Nagyon szép az olimpiai falu is, a legfőbb versenyhelyeket ehhez közel építették meg, kifogástalanok a szálláslehetőségek – a miénké is az –, ami pedig a létesítményeket illeti, azt csak egy szóval tudom jellemezni: fantasztikusak.
● Ha végigfutunk sikersportágainkon, miben reménykedhetünk?
– Elsőként a vívókkal foglalkoznék, már csak azért is, mert pályafutásom 90 százalékát abban a közegben töltöttem el: három-négy érmet várok és jó szereplést. Ha csak azt említem, hogy mind a három csapatszámban – a kardban, a női tőrben valamint a párbajtőrben – egységeink az első három között vannak, az egyéni viadal pedig kiszámíthatatlan, ott tényleg bármi lehetséges. Jó előjelnek tartom a néhány napja véget ért kijevi kontinensviadalt, amely „aranyosra” sikerült a számunkra. A legjobb szereplést a kajakosoktól és a kenusoktól várhatjuk, amelyek az elmúlt években a magyar sportélet húzóágazatává váltak a világ- és Európa-bajnokságokon, nem is beszélve az olimpiákról. Jó szereplést várok az úszóktól is – jó néhány érmet. Természetesen bízunk az öttusázókban, a vízipólósokban, és több olyan sportolónkban, akik már az elmúlt években bizonyítottak. Számítunk kellemes meglepetésekre is, hogy példának csak Majoros athéni győzelmét említsem. A birkózók között most is akad egy-két olyan fiú, aki a dobogó tetején is végezhet, s ugyanúgy a cselgáncsozóknál. De nem akarok felsorolni minden olyan számot, amelyben esélyünk van – már csak babonából sem. Azt, hogy a magyar sport ilyen mérsékelt anyagi támogatás mellett még mindig a világ élmezőnyéhez tartozik, abban óriási szerepe van méltán világhírű nagy tudású edzőinknek.
● Mikor utazik a küldöttségünk Pekingbe?
– Több részletben megy a társaság. Legelőször július harmincadikán az úszók delegációja utazik el, akiknek legalább egy hét akklimatizációra van szükségük. A legnagyobb csapat augusztus másodikán kell útra több mint száz fővel, ennek a társaságnak én leszek a csapatvezetője. A többiek három részletben mennek, köztük a kajakosok. Egyébként az előőrsünk már július huszonegyedikén kiutazik Molnár Zoltán csapatvezető, a MOB igazgatója és Babati Lajos MOB-titkár, akik az utolsó ellenőrzéseket végzik majd a magyar szálláshelyeken, illetve ellenőrzik, hogy megvannak-e a pontos edzési időpontok, helyek.
● Korábban a kajak-kenut említette: az elmúlt olimpiákon az utolsó két napot bearanyozták számunkra...
– Való igaz, most is a játékok végén, huszonkettedikén és huszonharmadikán rendezik ebben a sportágban a döntőket, de az utolsó periódusban kerül sorra még a vízilabda- és a kézilabda-fináléra is, az olimpia egyébként huszonnegyedikén zárul.
● Már szóba került, hogy az a sportoló, aki megbukik, soha többet nem vehet részt az ötkarikás játékokon. Mit tesznek annak érdekében, hogy „Athén” még egyszer ne fordulhasson elő?
– Ennek tudatában az elutazás előtt mindenki átesik még egy utolsó ellenőrzésen. Nem azért, mert nem bízunk bennük, hanem azért, hogy semmilyen meglepetés ne érhessen minket. Természetesen akadhatnak megbetegedések, amikor egy-egy sportolónak gyógyszeres kezelésre van szüksége. Emiatt is kell az ellenőrzés, hiszen be kell jelenteni a doppingellenőröknek, hogy a szóban forgó sportolót milyen gyógyszerrel kezelték. Egyébként minden egyes résztvevőt az olimpia utolsó napjáig a világ bármely pontján a nemzetközi antidopping ügynökség ellenőrzése alá vonhatja, még akkor is, ha már elhagyta az olimpia színhelyét.
● A magyar sportdelegációt nézve, hál’ istennek számos olyan versenyzővel büszkélkedhetünk, akik olimpiai bajnoki címmel, illetve címekkel a tarsolyukban érkeznek a kínai fővárosba, már a harmadik, vagy a negyedik olimpiájukon vesznek részt. Ki a csúcstartó?
– Egyértelműen Nébald – Mincza Ildikó, aki tőrvívásban és párbajtőrben is indult már, neki ez lesz az ötödik olimpiája. 
● A Kovács családban kimaradt a pástról a harmadik generáció. És a negyedik?
Két lányom – Krisztina és Edina a vívást választotta , de kezdeti kisebb sikerek után hamar abbahagyták a vívást, amit én nem igazán bántam. Unokáim közül Lili 9 éves művészi tornára és úszásra jár, a 8 éves Benjamin nagyon tehetséges labdarúgó. Most úgy tűnik, „megrozsdásodik” a kardunk.

Fluck Miklós 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!