Nagy Judit: nem rólunk szól a Híradó

 „Másrészről pedig alaposnak kell lennem. Bármikor lefagyhat a súgógép, vagy váratlan, élő bejelentkezésre kerülhet sor; minden egyes szóba kerülő témát a lehető legnagyobb sugarú körben kell körüljárnom, mielőtt a stúdióba érkezem” – tette hozzá. A Híradó műsorvezetője szerint persze előfordulnak kivédhetetlen esetek is, néhány banánhéjon talán mindenki elcsúszik. „Emlékszem, mikor a „párizsi” szó helyett „párzási”-t mondtam és az egész stúdió fuldokolt a nevetéstől – nem mondom, nehezen álltam meg, hogy én is azonnal velük kacagjak…”
Nagy Judit 2001-ben kezdett a tévében, előtte újságíró-iskolát végzett a Magyar Rádiónál. Az MTV-be háromfordulós felvételi után vették fel, melyet szakmai képzés, valamint egy újabb rosta követett. „A próbaidő és az utolsó válogatás után már biztos helyem volt a televízióban. Bemondóként kezdtem, de dolgoztam szerkesztőként, műsorvezetőként, riporterként is. 2002 telén vezettem először a Híradót. Főiskolás koromban beszédtanárom terelgetett az újságírás, televíziózás irányába. Gyerekkoromban a tévé igazi show volt – még a hétfői szünnapokkal –, bálványozva néztük Takács Marikát. Mégsem mondanám, hogy ötévesen már híradósnak készültem, az igazat megvallva, stewardess szerettem volna lenni.
Mikor elmentem az MTV-hez, az esélytelenek nyugalmával indultam a felvételin. Ehhez képest nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy szépen alakult eddigi pályám. Azt tudtam, hogy sosem szeretnék monoton, irodai munkát, a televíziózás pedig megadja a számomra szükséges változatosságot” – magyarázta. „Mikor idekerültem, olyannyira zöldfülű voltam, hogy fel sem fogtam, milyen lehetőségek állnak előttem. Elkerülni semmilyen műfajt, vagy feladatot nem akartam, belekóstoltam mindenbe, amibe csak lehetett. Eközben kristályosodott ki bennem, hogy a hírvilág és kultúra azok a területek, melyeken otthonosan mozgok. Bár manapság szinte csak a Híradónál dolgozom, ha kulturális témájú riport elkészítése kerül szóba, engem is megkeresnek. Annak idején rendszeresen forgattam a Kulturális Híradónak is. Amikor alkalmam, lehetőségem adódott, kerestem a riporteri munkákat, sosem kerültem a terepet. Úgy gondolom, nem ártanak a mellékvágányok, ha nem akarunk elfásulni és ha frissen akarjuk tartani önmagunkat” – tette hozzá.
Olyan típusnak tartja magát, aki mindenkitől megpróbál el-el lesni bizonyos fogásokat és sosem szégyellt kollégáitól tanulni. „Hozzátartozik ehhez a kritikák fogadása is, melyre minél előbb fel kell magunkat vértezni. Törekedni kell persze arra is, hogy az embernek legyen „védjegye”, melyről sokak között is megismerszik. A határokat olykor nehéz betartani, hiszen vigyázni kell arra, hogy a háttérben maradjunk.  Nem rólunk, műsorvezetőkről szól a Híradó. Nem feledkezhet bele a néző abba, milyen rúzs van a számon” – mondta.
„Az első műsorvezetésem előtt és alatt végtelenül izgultam. Fel se fogtam talán, milyen felelős beosztásba kerültem. A legnagyobb váltás volt munkám során. Hozzáteszem, ebben a pozícióban dolgozni sok áldozattal jár. Nincs ünnepnap, nincsenek hétvégék, mindig naprakésznek, bevethetőnek kell lenni. Szerintem aki egyszer elkezd híradózni, hírfüggővé válik. Olyan információéhsége lesz, melyet akár óráról órára ki kell elégítenie. A nyomtatott sajtót leginkább az olvasás hangulata miatt szeretem, de mióta megszületett a kislányom, nagyrészt rádiót hallgatok, vagy az internetes híroldalakon nézek szét.”

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!