Külföldön bizonyít a békefenntartó válogatott

Ilyen hely Irak és Afganisztán a terrorizmus, utóbbi a kábítószer- és fegyvercsempészet miatt is, vagy az instabil, etnikai feszültségekkel terhes Nyugat-Balkán földrajzi közelsége okán is. Más fenyegetésekkel is kell számolnunk, például a tömegpusztító fegyverek elterjedésével. A mi érdekünk ugyanaz, mint a fejlett demokráciáké, a világé: ezekben a térségekben is stabil, jól mûködô és fejlôdô társadalmi formációk legyenek, amelyeknek nem érdekük az asszimetrikus fenyegetések fenntartása, támogatása – mondja Tömböl László mérnök altábornagy, a Magyar Honvédség Összhaderônemi Parancsnokság parancsnoka, akit a magyar katonai missziókról kérdezett lapunk.

Mennyire elfogadott a honvédség missziós szerepe? Hogyan reagál a társadalom, a politika és a honvédség arra, hogy áldozatokat is követel a béketeremtô, -fenntartó küldetés?
– A döntô többség nem ellenzi részvételünket a misszókban, s ötpárti a poltikai egyetértés a támogatásukról, fenntartásukról. Én úgy hiszem, csak az mondhatja, hogy vonjuk vissza a tûzszerészeinket, aki nem kellôen tájékozott. A tûzszerészeink fô feladata ugyanis a misszóban lévô többi katonánk biztonságának garantálása a bázison belül és azon kívül, járôröket biztosítva is.
Kettejük halála után is ezt teszik a többiek Afganisztánban?
- Igen, de egy korlátozással: átmenteileg nem ôk kezelik a bázis és a magyar tartományi újjáépítési csoport biztonságát közvetlenül nem fenyegetô gyanús, improvizált robbanószerkezeteket. Egyébként az, hogy a társdalomban vannak aggódó, „hazaszólító” hangok, természetes, hisz’ nem egyformán ítéljük meg a veszélyes helyzeteket, és nem akarjuk elveszteni honfitársainkat, hozzátartozóinkat, barátainkat, bajtársainkat. A katonai állomány körében egyértelmûen elfogadott, hogy a missziókra szükség van, s ôk önként részt is vesznek, szolgálatot teljesítenek bennük. Ritkán, de van példa persze arra is, hogy valaki idô elôtt – fél év egy küldetés ideje – haza akar térni, ám ennek szinte mindig családi, személyes oka van; baleset éri a gyereket, meghal egy hozzátartozó vagy elhagyja a katonát a párja…
A NATO-békepartnerség kezdete óta hány magyar vett részt a küldetésekben? S most hányan vannak kinn, hányan készülnek fel?
– Ha abból indulok, ki, hogy a 9 éve kezdett, nemrég a zászlaját levont KFOR-missziós ôr- és biztosító zászlóaljban több mint ötezer katonánk szolgált, akkor közel járhatok az igazsághoz, ha azt mondom: tíz-tizenkét ezernél több emberünk volt a béketámogató és békefenntartó egységek tagja – egy katona egyszeri hat hónapos szolgálatával számolva. Ám a valóság az, hogy sok – legalább másfél- kétezer – a „veterán”
misszós; van, aki kétszer, de olyan is, aki már háromszor-négyszer töltött fél-fél évet az országtól távoli küldetésben, megjárta a Balkánt, Ciprust, Irakot, Afganisztánt…
A Magyar Köztársaság katonai missziós „ambíciószintje” az, hogy egyszerre mintegy ezer fô teljesítsen nemzetközi küldetést. Most is ennyien vesznek részt a világ 13 országában, Ázsiától, Afrikától a Balkánig 18 különféle
missziós béketámogató mûveletben. Az éppen felkészülôk száma is nagyjából ugyanennyi, hiszen fél évente utazik ki a váltás, s az a jellemző, hogy aki hazatér a küldetésbôl annak egy évet kell itthon szolgálnia, míg ismét külföldre mehet.
Sok víz lefolyt a Neretván, amióta a mostari híd köveit felhozták a medrébôl katona búváraink; a NATO-békepartnerként kezdett IFOR-SFOR-küldetés, a balkáni hidak, utak, vasutak helyreállítása óta megváltozott a Magyar Honvédség misszós szerepköre?
– Meg. És pontosan úgy alakult át, ahogy változott a honvédség viszonya a szövetséggel. Tagok lettünk és résztvevôk, s már vezetô nemzeti szerepet is kaptunk. Békepartnerként, nagy tradíciók nélkül szûken vett katonai mûszaki vagy egészségügyi szakfeladatokat láttunk el. Azután jött 9 éve KFOR-ban az objektumôrzés és biztosítás, majd 2 éve ugyanott szolgált egy manôverszázadunk, s közben Irakban dolgozott a szállító zászlólajunk, Afganisztánban pedig a tartományi ujjáépítési csoportot vezetjük. Ezek mind újszerû és egyre összetettebb, új képességeket igénylô feladatok. S közben megváltozott a világ, terjedt a terrorizmus. Ma azzal kell számolnunk, hogy már nem csak olyan környezetben teszünk eleget teendôinknek, ahol többé-kevésbé elfogadják a jelenlétünket, hanem olyanban is, ahol mind nagyobb számban vannak, akik ellenségesen tekintenek a koalíciós kötelékben folytatott tevékenységünkre. Ezt jelzi az igazán jól dolgozó tûzszerészeink elleni két merénylet.
Milyen konkrét változások történtek idén a misszókban és mi várható még?
– Most, júliusban már tart a KFOR-parancsnokságot védô ôr- és biztosító zászlóalj kivonása Pristinából, s közben elindult a koszovói manôverzászlóalj Pecbe települése. Ennek vezetése fél évig a magyar katonák feladata lesz, s egyben itt lesz a legnagyobb, 430 fôs missziónk. A Pristinába vitt eszközök egy részét hazahozzuk, egy részét áttelepítjük Nyugat-Koszovóba, ahol olasz alárendeltségben, szlovénekkel közösen látjuk majd el új feladatunkat; ez az ország területének ötödére terjed ki, a felderítés, az ellenőrző-áteresztő pontok működtetése, a járőrözés tartozik például bele. S idén októbertől Afganisztánban mi vesszük át a kabuli repülôtér vezetô nemzeti feladatát, ugyancsak fél évre; magyar katonák adják majd a vezetôi állomány és az oda települô személyzet javát – ez mintegy hetven emberünknek jelent új feladatot. Itt is fokozottan kell majd ügyelnünk a biztonságra…
Változik-e a felszerelés, a kiképzés, a felkészülés – különös tekintettel katonáink biztonságára?
– Magától értetődően mindig az adott feladathoz, a helyzethez igazítjuk ezeket, s a lehetôségeink maximumáig próbálunk minden olyan eszközt beszerezni, ami a missziók ellátásához, védelméhez szükséges. Ám a konkrétumokról, amikbôl következtetni lehetne az állományunk harcértékére, az objektumaink védelmi képességeire, a technikai eszközeinkre, azokról semmit sem mondhatok – biztonsági okból. Hisz’ a média híreit nemcsak az érdeklôdô olvasók, nézôk követik figyelemmel, hanem azok is, akiknek ártó a szándékuk. Ami a felkészítést illeti: állandóan változik, bôvül, most már az elmúlt hetek, napok leszûrt, kiértékelt – keserű – tapasztalataival is. S igyekszünk a legszélesebb körbôl bevonni a szakértôket a misszióba készülő katonák tudásának bôvítésébe, és azon dolgozunk, hogy a magyar és a szövetséges katonák tapasztalatai alapján ismertessünk és gyakoroltassunk velük minden olyan eljárást, amire szükségük lehet.
Milyen az utánpótlás helyzete?
– Jó. Átlagosan másfélszeres-kétszeres a túljelentkezés, mint a ciprusi vagy a balkáni missziókba, ám érthetô okból ennél valamivel kisebb Afganisztánba. Minden esetben önkéntes a jelentkezés. Az általános gyakorlat az, hogy kiválasztjuk a küldetésre kijelölt alakulatot és személyi beszélgetéseket folytatunk a katonákkal. Ha ezután még szükséges, pályázatot írunk ki a még betöltetlen bosztásokra, s így végül mindig megvan a száz százalék. Mivel a missziók ideiglenes katonai szervezetek, a képességeik együttesét  modulrendszerben „rakjuk össze”, s az embereket – legyen szó mesterlövészekrôl, tûzszerészekrôl, felderítôkrôl, civil-katonai együttmûködési szakértôkrôl vagy más specialistákról – szinte mindig különbözô alakulatoktól válogatjuk.
Ezek szerint nem küzdenek emberhiánnyal. De miért éri meg a katonáknak vállalni a küldetést?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem játszanak ebben nagy szerepet az anyagiak. Aki misszóban teljesít szolgálatot, az egyrészt megkapja csaknem a teljes hazai illetményét, amibôl legfeljebb a 10-15 százalékot kitevô pótlékok maradnak el, másrészt emellett még megkaphatja a missziótól, a beosztástól, a rendfokozattól függôen a hazai illetményének a kétszeresét-háromszorosát is. A szerzôdéses katona tehát e fél év alatt a szokásos pénzének akár a 3-4-szeresét keresi. Sokakat vonz a kihívás is, hogy „éles helyzetben” tehetik próbára képességeiket. S fontos motívum a máshogy meg nem szerezhetô katonai szakmai tapasztalat. Gondoljunk csak bele, mennyivel tudhat többet a társainál az a „veterán”, aki a negyedik külföldi küldetésénél tart…
Ki állja a missziók költségeit?
– A honvédelmi tárca költségvetése fedezi a katonák fizetését, a közvetlen felkészítésüket, a felszerelésüket, az ellátásukat, a technikai eszközök vásárlását és a szállítást is. Éppen ezen a héten hangzott el a honvédelmi miniszter sajtótájékoztatóján, hogy javasolja egy 500 millió forintos tartalék keret létrehozását is, ami lehetôséget teremtene a misszókban elôforduló váratlan helyzetek kezelésére, még akár új eszközök beszerzésére is.
S mit gondol, várható-e, hogy nô a válságok száma, amelyek faladatot adnak a magyar katonáknak?
– Nem vagyok sem biztonságpolitikai szakértô, sem jós, de úgy vélem, egyet lehet érteni az elôrejelzésekkel, amelyek szerint egyes térségekben növekedni fog a misszók száma. S várható az is, hogy megjelennek új térségek, ahol a béketeremtés érdekében fokozottabb jelenlétre lesz szükség. Az is nyilvánvaló, hogy a terroristák radikalizálódásával nôni fog a missziós szerepvállalás iránti igény. De tudni kell: egy hadsereg sem vállalhat többet, mint amennyit ésszerû határok között teljesíthet. Nem hiszem, hogy a mi szerepvállalásunkban lényeges mennyiségi változás történik. A magyar hadsereg a létszámához képest, és az ezerfôs nemzeti ambíciószintet tekintve is megfelelô teljesítményt nyújt a misszókban, s elismerten magas színvonalon tesz eleget nemzetközi kötelezettségeinek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!