Uniós mérlegek

De vajon volt-e valaha és kellene-e lennie ilyen lelkendező hurrázásnak? Mindkét kérdésre inkább nemmel válaszolhatunk. Sőt, azt is természetesnek tarthatjuk, hogy háromévi uniós tagság után az elégedetlenség nőtt, s immár – a fölmérések szerint – a megkérdezetteknek nem kevesebb mint 44 százaléka véli úgy, hogy számára a tagság inkább hátrányokkal, mint előnyökkel járt. S e megfogalmazásban a hangsúlyt arra helyezném, hogy úgy vélik. Merthogy kezdettől fogva eléggé világos volt, hogy az integrációs csatlakozás önmagában nem formálja át mindennapjainkat, s kivált nem egyik napról a másikra. Bárhova tekintünk is – az írektől a görögökig és portugálokig –, azt tapasztaljuk, hogy csak évtized(ek)ben mérhető időszak hagyott maradandó nyomot az adott országon. S ha ehhez hozzávesszük, hogy az elmúlt időszakban hazánk a gazdasági teljesítményeket tekintve a csatlakozó országok körében az első helyekről az az utolsókra csúszott vissza, akkor nincs mit csodálkozni a kiábrándultságon. Csakhogy az el- és lemaradottság nem varrható az unió nyakába; amint a közelmúltban az ötvenéves születésnapját ünneplő gazdasági hetilap konferenciáján az üzleti világ egyik neves szereplője mondta, az elmúlt hat év magyar kormányai elkövették az összes lehetséges gazdaságpolitikai hibát. Teljesen természetes, hogy az „átlagpolgár” – akikből jó néhányat meghívtak szombatra a parlamentbe egy uniós eszmecserére – az egyhelyben topogást és lecsúszást szívesen „keni rá” Brüsszelre, annál is inkább, mivel régi magyar reflex az, hogy a kívülállókban keressük a hibát, s nem önmagunkban. Az Európai Unió hazai hatásáról készített viszonylag kedvezőtlen felmérések egyébként szélesebb keretbe is beleilleszthetők: lehetetlen nem észrevenni – átlag- és nem átlagpolgárok körében –, hogy sokfelé terjedőben a Nyugat-ellenesség, a demokratikus intézményrendszerek nyílt vagy burkolt kritikája, s némelyek olyan teokrata-autoriter, a szabadsággal köszönő viszonyban nem lévő rezsimeket próbálnak közgondolkodásunknak ajánlani, mint amilyen például az iráni. Ha hazai teljesítményeinkre, a magyar (köz)politika állapotára tekintünk, nem csodálkozhatunk az illúzióvesztésen. De hiába vérzik ezernyi sebből a nyugati civilizáció többpárti, piacgazdasági intézményrendszere – mert vérzik –, a fürdővízzel nem szabad kiönteni a gyereket.
Hisz’ nálunk még mindig kiskorú a demokrácia.

 

Martin József 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!