Hittérítő szüleivel gyerekként a fél világot bejárta, már ekkor is tudta, színész lesz. Bár a londoni West Enden már régóta jól csengett a neve, a sikert a Jane Austen-regényből készült BBC-sorozat, a Büszkeség és Balítélet hozta meg számára. Fitzwilliam Darcy szerepe után Mr. Darcyként tért vissza a Bridget Jones naplójában. Nők ezreinek szívét hódította meg – no nem azzal, hogy bevitt egy balegyenest Hugh Grantnek. Azt vallja, három nő van az életében: édesanyja, felesége és Jane Austen. Biztosan igaz, hisz rajtuk kívül csak három fia van. Colin Firth az IndieLondon szórakoztató portálnak nyilatkozott legújabb filmjéről. Az És te mikor láttad utoljára az apádat? megható és őszinte történet Blake Morrison kortárs angol író memoárjaiból. Morrison (Colin Firth) édesapjáról (Jim Broadbent) kiderül, hogy rákos, ezért fia odautazik hozzá, hogy támaszt nyújtson neki utolsó napjaiban. A film apa és felnőtt fia bizalmas, érzékeny, ám múltbeli sérelmekkel teli kapcsolatát mutatja be, tragédia és humor közt egyensúlyozva.
– A felkészülésem lényegében arra az időre korlátozódott, amit a repülőn töltöttem New Yorkból a forgatás helyszínére. Kicsit kutyafuttára sikerült. Azonban elég régóta érlelődött bennem ez a szerep, hiszen jó néhány hónappal a forgatás előtt már ismertem a forgatókönyvet, sőt a könyvet magát már jó tíz éve olvastam. És persze van egy apám is, mióta csak az eszemet tudom… [nevet] Ez a történet szinte mindenkibe bele van kódolva, tehát úgy gondolom, nem kell az emlékeinkben túl mélyre ásni, hogy hasonlóságokat találjunk a film története és saját életünk között. Még akkor sem, ha esetleg a részletek nem pontosan egyeznek. Apám nem is különbözhetne jobban Arthur Morrisontól, mégis belém van programozva valami, hogy akármilyen messze is kerülök tőle életem folyamán, és bármennyire is túltettem már magam az egykori családi problémákon, ha hazamegyek a szüleimhez, öt percen belül ismét tizenhat éves leszek. Ezt a helyzetet szerintem sok mindenki ismeri.
l Eljött már az a pillanat az életében, amikor belenézett a tükörbe, és az apja nézett vissza?
– Amikor belenézek a tükörbe, akkor nem az apám néz vissza, hanem a nagyanyám. Régebben az anyám nézett vissza. Jaj, bárcsak az apám lenne az!
l A film hatására megváltozott a viselkedése a gyermekeivel?
– Azt hiszem, állandó kérdés minden dolgozó apának, hogy vajon mennyire vagyok elérhető a gyere-keim számára, amikor szükségük van rám? Én, mint színész máshogy élek, sokszor vannak szabad időszakok az életemben, és bármennyire is minden időmet igénybe veszi egy forgatás, ha nincs munkám, akkor teljes mértékben át tudom adni magam a családnak. Talán még jobban is, mint az, akinek állandó munkája van. Tehát egyik dolog kiegyenlíti a másikat. Hogy ez mennyire befolyásolja az apaságomat, nem tudom – szerintem ezt nehéz megítélni. Egy munkát megcsinálni, egy filmet megnézni tényleg hatással lehet az életünkre, de azt nem hiszem, hogy olyan meghatározó módon, hogy az életünk teljesen megváltozzon. Inkább beleszivárog az életedbe, és talán azt veszed észre, hogy bizonyos dolgokra jobban figyelsz, mint azelőtt.
l Úgy gondolja, hogy nincs elvarratlan szál a szüleivel való kapcsolatában?
– Igen, szeretném azt hinni. Persze tudom, hogy ez eléggé elfogult és hiú ábránd. Az egyik ok, amiért az emberek ennyire fontosnak tartják ezt a történetet, pont az, hogy minden embernek vannak elvarratlan szálai a számukra fontos kapcsolataikban. Ez az alkotás pedig erősen őszinte ebben a kérdésben. Ettől függetlenül nem fog az ember megtörten távozni a film végén. Kőkemény, mindanynyiunkra érvényes igazságokat tartalmaz a történet, emellett azonban mégis van benne valami megnyugtató és tanulságos. Nem tudom miért, talán azért, mert rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal. Szerintem ettől jobban érzi magát az ember, mintha egy cukormázas mesét nézett volna meg.
l Fontosnak tartotta, hogy a szerepe megformálásához az íróval is beszéljen, vagy inkább próbálta őt elkerülni?
– Nem volt semmi tudatos stratégia – nem kerestem Blake-kel a kapcsolatot a forgatás előtt. Amikor megismertem, inkább úgy gondoltam rá, mint az íróra, és nem mint a karakterre. Semmi olyasmit nem találtam a magatartásában, beszéd- stílusában, kinézetében, ami megváltoztatta volna az elképzelésemet a szerepről. Ez amúgy is egy önálló mű. A filmes adaptáció pedig gyakorlatilag a könyv újraértelmezése. A könyvben nincs semmi filmszerű. Vannak benne kisebb epizódok, amelyeket el tud az ember képzelni filmen, de összességében nincs forgatókönyv-jellege, nem adja magát a film belőle. A könyv briliáns és bátor megfigyelések sorozata. De ebből filmet készíteni azt is jelentette, hogy a történetet szinte elölről kellett kezdeni, és a könyvhöz való folytonos visszanyúlás a fókusz elvesztésével járhatott volna. Most jut eszembe, egyszer megkérdeztem tőle, hogy jobbkezes-e, ez azonban fontos volt egy jelenethez.
l Dolgozott már Jim Broadbenttel korábban is? Volt lehetősége a forgatás előtt próbálni vele?
– Vicces, de mielőtt az előző filmemet forgattam, Jimmel dolgoztam együtt. Azelőtt pedig már kétszer dolgoztam vele (a Bridget Jones naplója két részében). Bármennyit próbálhatsz és beszélgethetsz előtte a szerepről a partnereddel, semmi nem ér fel azzal, ha ismered már őt régóta, és biztonságban érzed magad mellette.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!