Hét éve 32 fok

A strand fehér homokjába függőágyakat és masszázsheverőket raktak, hogy még kényelmesebben pihenhessenek a turisták. Elismerően fotózgattam a gyönyörű partot, majd a klasszikus nádfedeles beach bárban kértem egy eredeti blue curacaót. Kék volt, szép volt, de most sem szerettem meg az alkoholt. Viszont szóba elegyedtem a pincérnővel, aki Hollandiából érkezett. Imád itt lenni, csak az zavarja, hogy az elmúlt hét évben minden nap 32 Celsius-fok volt a hőmérséklet, és ezt kicsit unja. Ritkán esik, akkor is legfeljebb pár órát, vagy annyit sem. Jók viszont a helyi ételek, állítólag a borsóleves különösen, meg a banánba göngyölt hús. Levest főznek a kaktuszból is, és kedvelik a roston sült barrakudát, sőt, a hatalmas gyíkokból, az iguanákból is csinálnak pörköktet.  Vacsi után jöhet a sajt, desszertnek meg a cukrozott mogyoró.
Elbúcsúzom a hófehér parttól, és tovább indulunk, hogy a híres curacaói víziparkot megcsodálhassam. A legédesebbek a delfinek. A turisták akár együtt is úszhatnak velük, pénzért, persze. A cápák picit nyomorognak, nem véletlen, hogy egymás hátuszonyát harapdálják. Vannak óriási teknősök is, a tengeri állatkert nem túl nagy, de izgalmas.
Vezetőm elégedetten bólogat, örül, hogy tetszettek a tengeri csodák, de az igazi meglepetés még hátravan. Egy vármaradvány, eredeti lőrésekkel. Nem akarom megbántani, hogy azért ez nem a versailles-i kastély, inkább derűsen bólogatok, amikor elmagyarázza, hogy az ő holland ősei miként verték vissza az angolokat.
Ezután jöhetnek a szállodalátogatások. A helyi hoteleket az amerikai turisták igényei szerint alkották meg, hatalmas az ágy, és dübörög a légkondi mindenütt. Visszamegyünk még a fővárosba, bevallom, az én bűnöm, meccs megy a tévében. Nagy, közös kivetítőn nézzük, persze mindenki a hollandoknak drukkol. Ismerős arc a tömegben: a fiatalemberrel együtt utaztam a repülőn. Barátnőjével jött pihenni, egy számítástechnikai üzletben eladó a holland-belga határon. Szeretik Curacaót, a karibi hangulat keveredését az európai szokásokkal. Elkávézgatunk, majd a foci után még megcsodálok néhány szállodát a hófehér homokos part mellett. Aztán irány a reptér. Még elfogyasztok egy rijstafelt, vagyis rizses ételt, és egy fahéjas édességet, amely állítólag a legjobb a világon. Én máshol ilyet még nem ettem, de tényleg finom. Már csak a reménykedés maradt hátra, hogy visszafelé nem azok az amerikai rapper fiatalemberek ülnek majd mellettem, akik odafele. Tetszett ugyan az aranymedáljuk, a prémsapkájuk és a tarkótetoválásuk, de termetük miatt sajna felvillant előttem a fulladásos halál rémképe.
Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!