A Fidesz elnöke meg Tőkés László megint találkoztak. Most éppen
Budapesten, ahol kijelentették, fontosnak tartják, hogy megegyezés
szülessen Erdélyben a két magyar párt között.
Nagyon jól tudjuk, hogy a Fidesz-politika mindig is megosztó volt, rengeteg erre a példa. Mert ma a Fidesz politikája igazi zsákutcába vitte a szlovákiai magyarságot, ahol két igazi magyar párt rivalizál egymással, Kárpátalján, ahol szintén kétféle magyar párt van, és évek óta nincsenek még beszélő viszonyban sem egymással. Mindig várom: mikor teszi be a lábát a Fidesz Burgenlandba, mert ott még nem voltak, ott még a széles magyarság nagyon is egységes.
Nem haragszanak rám, ha leírom, hogy gyomorforgató részemre az önjelölt nemzetvédő vezér viselkedése. Ő volt, aki kitalálta és létrehozta a Szász Jenő vezette romániai Magyar Polgári Pártot (még jó, hogy a neve nem Rofidesz), és ez létrejött az erdélyi magyarok megosztására, a kitűnő RMDSZ semlegesítésére. Most, hogy az Orbán kampányolása ellenére az MPP súlyos vereséget szenvedett, a Fidesz elnöke megpróbálja eljátszani a békéltető szerepét. Bezzeg, ha győzött volna az MPP, Orbán ma királynak érezné magát Romániában is. Az erdélyi magyarok azonban átláttak rajta, és az RMDSZ-re, Markó Béla pártjára szavaztak. Egy jó árkot ásott Erdélyben Orbán, most meg a szegény ottani magyarok temethetik be. Egyre inkább látszik, hogy a szavak és a cselekedetek teljes diszharmóniában vannak Orbánnál. Ha valaki nem jön be a Fidesz- vezérének, akkor megpróbálja az illetőt földbe döngölni. Ha ez sem sikerül, akkor felveszi az okos arckifejezést, eljátssza, hogy minden rendbe lesz, ha összefognak. Neki – és ezt évek óta ismerjük – a fejében az munkálkodik, hogy az esetleges sikert követően a sárba döngölje a vele nem szimpatizáló embereket.
Szóval megint találkozott a két aggódó, igazi „nagymagyar”, Orbán meg Tőkés. Beszéltek egymással! Ez jó, és rendben van! De ki lesz az a békepásztor, aki itthon leülteti egy asztalhoz az itthoni, szintén magyar pártok vezetőit? Engem valahogy nem nagyon érdekel, hogy mikor jelenik meg megint Magyarországon Tőkés! De az igen, hogy lesz-e béke a Fidesz és MSZP között!
Érdekes lenne tudni, mi a véleménye erről Szász Jenő meg Markó Béla uraknak? Ők nem tudnának itt közvetíteni? Vagy a fideszes zsákutcából nincs kiút? Itt, itthon, Magyarországon?
Szilvássy Albert, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!