Ha Proms, akkor London&

Régi dolog ez a Proms, írta két hete a The Daily Telegraph, „egyszerre új és mélyen tradicionális, népi, de megérinti a nagyság, nemzetközi, egyszersmind igazán angol”. A második hangverseny végén, amelyet meghallgathattam, a Párizsban működő, jól ismert  dél-koreai Myung-Whun Chung egyszer csak odafordult a közönséghez, s valami olyasmit mondott, hogy önök itt mindig „különleges atmoszférát” teremtenek. Aztán visszapördült a zenekar felé, s mintha lábával egy ajtót rúgna be, a francia rádió zenekarával eljátszatta a leghatásosabb francia muzsikák egyikét, a „vérpezsdítő” – de elkoptatott jelző – előjátékot Bizet Carmenjéből. Olyan lendülettel, hogy a nagyjából hétezer embert befogadó Royal Albert Hall szinte beleremegett. Ám hagyjuk a méltatást a szakértőkre, inkább azt próbálom megfejteni kezdő promsosként, hogy mi is ez az említett „különleges atmoszféra”, miben rejlik a Promenade Concerts sajátos hangulata. Attól népi, népszerű, populista talán, hogy az inkább hatalmas cirkuszra emlékeztető koncertterem földszintjéről kipakolták az ülőhelyeket? Itt csak állni lehet, s a hangverseny előtt vehető meg a jegy. Éppen a 138. voltam a sorban, s bizony tamáskodtam, bejutok-e az idei évad nyitó eseményére. Aztán fél nyolc előtt fölgyorsultak az események, s mindössze öt font ellenében – vagyis alig többért, mint egy budapesti multiplexes mozijegy áráért – máris bent lehettem az arénában, a földszinten tehát, ahol ki-ki féltve őrizte a maga helyét, a koncertre várva, leült a földre, akár elővette szendvicsét, netán könyvet vagy újságot olvasott. Aggódtam, hogy mi lesz velem nyakkendő nélkül? Körülnéztem és megnyugodtam: farmer, rövidnadrág, póló, eleganciának nyoma se. A szünetben a folyosón többen a falnak támaszkodva, a földön ücsörögve vacsoráztak, egy pár éppen pezsgőt bontott. A műsorrendre is átsugárzik valamilyen könnyedség, bájos lezserség: a nyitó koncerten nem kevesebb, mint hat szerző művei hangzottak el: Richard Strauss, Mozart, Beethoven és Szkrjabin mellett a száz éve született francia Olivier Messiaen és az amerikai Elliott Carter egy-egy alkotása. A házigazda, vagyis a BBC zenekarának vezető karmestere, a cseh Jirí Belohlávek Beethoven első, B-dur zongoraversenyéből egyetlen tételt választott ki, ami nem Proms-koncerten meglehetősen ritkán fordul elő, mint ahogy az sem túl gyakori, hogy a zenekedvelő hat szerző műveit hallgatja egyetlen hangversenyen. S az sem igen fordul elő, hogy egyetlen városban csaknem két hónapig tartson egy ilyen zenei rendezvény-sorozat: a Proms-koncerteken július 18-tól szeptember 13-ig világhírű zenekarok és szólisták sora vesz részt, s a hihetetlen népszerűségre jellemző, hogy a nyitó napon két hosszú sor kígyózott Albert herceg, vagyis Viktória királynő férjének szobra előtt. A másikban azok álltak, akik „season ticketet” vásároltak, vagyis olyan bérletet, amely az összes 84 koncertre érvényes; a 170 font ezért boros árnak tűnik, de egy koncertjegy így átlagosan 2 fontba kerül, vagyis úgy hatszáz forintba. Igaz, állni kell… Az 1895-ben alapított Proms-koncerteket kezdetben a Qeen’s Hallban rendezték, de miután azt a híres-hírhedt légicsatában Albert herceg kései és hozzá nagyon méltatlan utódai lebombázták, a hangversenyek 1941-ben átköltöztek a Royal Albert Hallba, s a fesztiválnak már több mint 80 éve, 1927 óta a BBC a házigazdája. Ezért mindenütt a „BBC Proms” felirat köszönti a látogatót, akit nem csak a zenei élmény varázsolhat el: az én esetemben a Strauss-dalok, a Mozart oboaverseny, Messiaen földöntúli ihletésű orgonadarabjai vagy Saint-Saëns grandiózus Orgona-szimfóniája, amelynek a fináléjában ritka „baleset” történt, a hat gong egyikét a muzsikus akkora erővel ütötte meg, hogy az leszakadván, a földön kötött ki. Van, ami talán mindennél többet számít, a közvetlenségnek és a „mezei” műélvezőknek nagy teret engedő hangulat azóta is fogva tart: boldog város, amely ilyen lelemény-
nyel tart meg egy ragyogó tradíciót.
Vagy nem boldog, de irigylésreméltóan okos.

Martin József 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!