Kóstoló következményekből

De ami a politológusunknak leggyakrabban hiányzó következmény: az előre hozott választás. Nem múlik el hónap, mármint baloldali kormányzás idején, hogy ne sürgetné a ciklus lerövidítését. Érvei változatosak, de tagadhatatlanul következetesek: a kormány elvesztette az ellenzék bizalmát. Megoldási ötletei közül kizárólag az hiányzik, amely valóban célravezető lenne: a parlamenti többség bizalmatlanságának kinyilvánítása. Mert az előre hozott választás tényleg „nem ördögtől való”, s bizony elég gyakori, ám ennek feltételei a parlamentben szoktak megteremtődni, nem az utcán, de még csak nem is a közvélemény-kutatásokban (a pénteki New York Timesban egy publicista azon évődik, hogy az annyit ócsárolt Bush elnök a maga 29 százalékos népszerűségi mutatójával éppenséggel veri fő partnerei közül a 17-en álló brit Brownt és a 26 százalékos japán Fukudát, de Sarkozy, Merkel és Berlusconi is alig jár előtte). 
Amióta a szocialisták kisebbségből kormányoznak, politológusunk már nem magányos harcos: egy jobboldali napilapban komoly vita zajlik a választás „kikényszerítéséről”. A türelmetlenség érthető, hiszen pillanatnyilag tetemes a felméréseken a jobboldali fölény, s a bölcsebbeket nyilván titkon aggasztja a – párszor már bekövetkezett – fordulat lehetősége (amúgy jogosan, mert a legutóbbi választásokhoz képest e közvélemény-kutatásokon az akkor szavazók talán kétharmada oszlik meg most a pártok között). Egy ilyen fordulatnak pedig elsősorban két feltétele lenne: a 2006 tavaszán létezett egyértelmű, több százezres baloldali-liberális többség mérje fel a jobboldal – e mai magyar jobboldal! – újbóli hatalomra kerülésének, igen, a következményeit, s ne tekintse azt immár eleve elrendeltnek (még akkor sem, ha ismét megélénkült a forgalom azon a damaszkuszi úton).
Következmények bizony nagyon is lennének, rácáfolva az aktuálpolitikai célzattal hirdetett tételre. Naponta kapunk kóstolót belőlük. S korántsem csupán azoktól, akik – a kisebbségi omudsmanhoz hasonlóan – nem alaptalanul emlegetik vészjóslóan a weimari tüneteket, s akikkel egyre nehezebb vitatkozni. Igazán a jobboldalon elhangzó, leírt elképzelések adnak ízelítőt abból, mi is készül itt. Teszem azt a korábbi polgári körszervező elképesztő ötlete a rendőrség feloszlatásáról és „kitisztogatásáról”. Ez ugye demokratikus kormányváltásnál többet, rendszerváltást ígér, de vajon milyet? Nyilván megkésett „tavaszi nagytakarítást”, ami két évtized múltán természetesen már nem a piszkos pártállami múltúak kiseprűzése lehet, hanem a mostanában rosszul igazodókkal való leszámolás, noha egy demokráciában nem is lehet jól vagy rosszul igazodni (van abban valami báj, hogy a hangos antikommunistáknak Rákosiék módszerei tetszenek). A Fidesznek pedig esze ágában sincs rácáfolni egykori belső embere felvetésére: a jelek szerint nagyon is jól jön nekik a benne rejlő igazodási kényszer, (avagy inkább: kényszerítés), csak féljenek a rendőrtábornokok, s persze mások is az államgépezetben, bíróságokon, ügyészségen, adóhivatalban!
„Miért ne lehetne az előre hozott választások fő jelszava, hogy a kétes eszközökkel hatalomra jutott kormányfő s köre parlamentáris úton, s aztán büntetőjogilag is felelősségre vonható?” – hangzik egy cikk szónoki kérdése. A történész szerző nyilván tisztában van vele, hogy a múlt milyen jellegű erőinek volt szokása a politikai ellentéteket kriminalizálni, s hogy valós vétkek esetén egy demokráciában ehhez nem szükséges választási kampány, s történetesen annak légköre kedvez a legkevésbé egy ilyen nagy horderejű ítélkezésnek. Ami pedig a „kétes eszközöket” illeti, ennyi idő után talán már illene előállni azzal a konkrét vádlistával, amellyel 2006 őszén a Kossuth téren a Fidesz-szónok fenyegetőzött, s nem hagyatkozni pusztán a kormányfő zárt ajtók mögötti retorikai túlzásaira.
E fenyegetőzés mégsem öncélú, s nem is csupán a damaszkuszi út forgalmát hivatott fellendíteni: a majd két és fél millió-ra (vagyis a két évvel ezelőttinél alig nagyobbra) taksált jobboldali tábor talán harmada is bízvást tekinthető szélsőséges gondolkodásúnak, s büszkén vallja is magát radikálisnak. S őket Orbán tudatosan próbálta egy zászló alá terelni, most ennek összes következményeit láthatjuk. Hogy ő maga is, abból a Kéri-körben elhangzott „őszödi fejtegetése” adott ízelítőt. Állítólag azzal nyugtatgatja a külföldi diplomatákat (és sejthetően a nyugati konzervatív politikusokat), hogy ő majd kordában tartja tábora ultráit, a példálózás Horthy két pofonjával szintén e tévhitéről árulkodik. Ám a „radikálisok” már most értésre adják – Orbánnak is meg nekünk is –, hogy erre senki se számítson.
Most még ugyan csak „forradalomról” elmélkedik a jeles költő, egyénileg lázad a kiváló profeszszor, „el a kezekkel a turultól!” inti óva a jogerős határozatot (alighanem hiába) lobogtatókat a harcias építész. Történetesen éppen a turul vált jelképpé: előre vetíti, hogy olyan idők következhetnek, amikor megint az emberek uralkodnak a jogon és nem a jog az embereken, ami nyugati vélekedés szerint valóban vízválasztó a rendszerek között. Ha a legutóbbi jobboldali kormányzás idején a jog megkerülése volt a gyakorlat (hetente-háromhetente), legközelebb nyilván simán túlteszik magukat rajta. Híven a jobboldali vezércikkíróhoz, aki – szintén hajdani szokás szerint – már az ítéletet lobogtatja: „Gyurcsány nem hibás, hanem bűnös…mert aki megszállott tudatossággal tesz tönkre egy országot, az bűnös”. Jogállamban azért még bizonyítani kellene ezt a tönkretevést.
Farkába a kígyó már beleharapott: a nagy gonddal (és nem kevés pénzzel) létrehozott jobboldali médiabirodalom hathatósan tartja virtuális világban a tábort, a radikális megoldásokat követelők indulatait nem a való világ, hanem annak képi mása hozza indulatba. A hűvös számok ugyanis azt bizonyítják, hogy – a kényszerű megszorítások ellenére – a gyurcsányi pokolban jobban élnek az emberek, mint éltek az orbáni mennyországban (persze nem annak arkangyalai). Jellemzően keveredik a jobboldali okfejtésekben a baloldali kormányzás „kártevése” azokkal a sokaknak valóban drámai változást hozó következményekkel, amelyek a kapitalizmus bevezetésével jártak (és persze Orbánék alatt is hatottak). Ezért is kell a baloldalt és főleg a liberálisokat a globalizmus hazai osztagaiként beállítani, akikkel szemben indokolt a nemzeti ellenállás: ne firtassuk, miként „veri le” azt netán Orbán, aki e harcot csakis ellenzékben vívhatja. De hiába sült fel a Fidesz két és fél esztendeje a „rosszabbul élnünk” reklámkampányával, a tábort egyben és kellő izzásban tartani csak a „tönkre tett ország” propagandával lehet.
S a már hatalomra kerülés előtti – a baloldal önbizalmának megingását kihasználó – jobboldali nyomulással. Mi lesz itt még, ha már most leverik az antifasiszta ellenálló emléktábláját, őt terroristává nyilvánítva és szobrot kap a két náci Vaskereszt birtokosa, persze csakis írói mivoltában?!

Avar János 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!