Öt eszméletlen fiatalra találtak egy keceli diszkóban tegnap reggel, s
valamennyiüknél életmentő beavatkozást kellett végezni – közölte az
Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál; mint beszámolt róla,
intubálni kellett őket, hármójukat mesterségesen lélegeztetni is. A
mentőhelikopterek és mentőautók a fiatalokat Kalocsára, Kiskunhalasra
és Budapestre vitték kórházba.


A rendőrség szerint egy 19 éves békési, egy 36 éves szegedi, egy 24 éves kisteleki és egy 29 éves cikói fiatal lett rosszul, rossz minőségű vagy túladagolt kábítószer fogyasztása miatt.  Az ötödikük személyazonosságát – mint lapunknak Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság szóvivóje elmondta – csak délutánra sikerült tisztázni; ő szintén kisteleki illetőségű, 30 éves. A szóba jöhető kábítószert még vizsgálják. Azt az első tüneteken alapuló első feltételezést, hogy folyékony ketamin lehetett, a vizsgálat már az elején sem támasztotta alá. Azt is firtatták, hogy vajon összefügg-e a budapesti és miskolci esetekkel a legújabb, a keceli, ám erre utaló jelet sem találtak, így ezt ugyancsak elvették. – A nyomozást természetesen szakértők bevonásával folytatjuk, mindaddig, amíg az ügy minden részletére fény nem derül – mondta a Vasárnapi Híreknek Mihályné Bornemisza Eleonóra.
Lakhelyelhagyási tilalom alatt állt az a 31 éves miskolci férfi, akit a rendőrség drogkereskedelemmel gyanúsít, és emiatt a bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezett – mondta Pásztor Albert, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek szombaton. Miskolcot nem hagyhatta el a díler, aki – szemben a Magyar Nemzet szombati cikkében írtakkal – nem volt házi őrizetben, mondta a rendőrkapitány.
Pásztor Albert megemlítette: a férfi jószerivel „illegalitásba vonult”, lakásán nem találták, bujkált, de Miskolcon fogták el, tehát nem hagyta el a várost. A rendőrség tudomása szerint Miskolcon jelenleg nincs drogdíler, az utóbbi hetekben, napokban a kábítószer-kereskedésben meghatározó szerepet játszó mind a hat embert elfogta a rendőrség. Pásztor Albert szerint azonban a szerepüket vélhetően átveszik mások.
Miskolcon az elmúlt napokban ketten haltak meg heroin fogyasztása miatt, egy fiatal életét pedig ellenszer beadásával jószerivel az utolsó pillanatban mentették meg a mentők. A rendőrség orvos szakértők bevonásával vizsgálja az esetek körülményeit, valamint azt, hogy az érintettek milyen forrásból jutottak a droghoz. A rendőrség szerint az bizonyos, hogy a kábítószer Budapestről érkezett Miskolcra. A heroinfogyasztók számát tekintve egyébként Budapest után a második helyen Miskolc áll. A borsodi megyeszékhely drogambulanciáján jelenleg 272 heroinost kezelnek; a tizenkét éve működő intézmény csaknem 2300 klienssel tart kapcsolatot, de ez a tényleges drogfogyasztók csak mintegy tizede.
MTI–VGP

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!