Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda vezére legutóbb új,
opussorozattal adott hírt magáról: a cím Rend, Jólét, Ébredés. A
második résznek ez a címe: A rózsadombi paktumon kívül is van élet.

 A pártvezető, aki a politikával (önéletrajzából tudjuk) Orbán Viktor hívására egy polgári körben kezdett foglalkozni, ebben a részben a többi között azt bírta leírni, őt nem érdekli, valójában volt-e rózsadombi paktum, vagy sem. „Nekem elegendő annyi, hogy minden az abban leírtak szerint zajlik”. (A budai kies dombhoz csatolt paktum általános vélemény szerint egy tengeren túlra vetődött nyilas újságírónő agyszüleménye, a legképtelenebb összeesküvés-elmélet az újkori magyar históriában. Eszerint egy budai villában 1989 kora tavaszán titkos tárgyaláson vett részt a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a KGB képviselője, a CIA és az izraeli MOSZAD embere, továbbá a katolikus egyház és a zsidó hitközség megbízottja, valamint öt magyar politikai vezető, akik – szórakoztató módon – akkor még nem is voltak politikai erő élemberei, csak a „paktum” összetákolásakor. A részvevők – úgymond – megállapodtak a Magyarország szabadságát korlátozó, az USA és Izrael befolyását garantáló paktum pontjairól). Mint Vona mostani írásaiból kiderül, az általa vezetett párt arra készül hogy – a dolgokat megváltoztatandó – „karddal a kezében” lépjen majd az Országházba, hogy „a jó vasat tegye a tűzbe” és visszatérjen a Szent Korona-tan alapján álló jogfolytonossághoz, amelyben a férget nem szalvétával söprik ki, hanem seprűvel.
A stílus az ember a politikában is, a szóhasználat, a tartalom radikalizálódása szorosan kapcsolódik a jobboldal és ezen belül a szélsőjobb időszerű helyzetéhez, ez utóbbival összefüggésben az ultraradikálisok önképéhez is. A Szonda Ipsos legutóbbi értékeléseinek kommentárjaiból (és Závecz Tibor Szonda igazgatónak a 168 óra című hetilap számára adott interjúja elemzéséből), Vona és társai arra a következtetésre jutottak, hogy esélyeik javultak.


Závecz utalt arra, hogy az országban 9-10 százalék körül lehet ma az „extraradikális” szavazópolgárok aránya: ő azokat sorolja ide, akik határozottan opponálják a parlamentarizmus gyakorlatát, fontosnak érzik a közvetlen (népi) hatalomgyakorlást és mindenek felett állónak tartják a „rendet”, amelynek megteremtését közülük egyesek saját kezükbe vennék… (A történelmi különbözőségek teljes értékű figyelembevételével is elmondható: ez a korrekt meghatározás a „bimbózó fasizmus” klasszikus receptúrájának emlékét idézi).
A legtöbb közvélemény-kutató elemzéséből viszont kitetszik, hogy egy olyan hazai pártrendszerben, ahol inkább koncentrálódás zajlik, mint szakadozás, a szélsőjobb hívei nagy többségben a Fideszre szavaznának. Ezért is radikalizálódik tovább Vona, aláhúzva azt, amiben különbözik a Fidesztől. Ezért húzódik annyira jobbra, hogy ezen túl szinte ne legyen semmi és senki. A lózungok szintjén a Jobbik rasszizmusát eleinte a romákkal kapcsolatos megnyilvánulások jelezték. Csak utóbb lett nehezen cáfolható az antiszemitizmus is: Dósa István „főkapitány” Tomcat oldalán játszott szerepjátékot a Hollán utcában, most pedig újra felfedezték a rózsadombi paktumot, a posztnyilasok másfél évtizedes hívószavát.
De korántsem csupán a jelszavak szintjéről van szó: a szervezett szélsőjobb konkrét akciókban gondolkodik. Az ország egyes megyéi-
ben érzékelhető feszültségeket felhasználva, a Magyar Gárdával kísérlik meg a rendőrség helyettesítését, a polgárőrség pótlását. A rendőrség erre nemet mondott és Túrós András, a polgárőrség első embere is egyértelműen visszautasította a pártmilícia törvénytelen próbálkozását. Egyébként Piricsén – Nyírbátor közelében – a minap Molotov-koktélt dobtak két szomszédos lakásba, ahol gyermekek is voltak, egy asszonyt pedig lövéssel súlyosan megsebesítettek. Kolompár Orbán roma vezető szerint ez a galgagyörki eset folytatása volt, ahol ugyancsak gyújtóeszközt dobtak a cigányok házára. Vona szerint viszont a gárda ellenségei szeretnének a folytatódó per szeptember elsejei tárgyalásáig ürügyet találni, „felgyújtani a Reichstagot”. „Tipikus eset, hogy a beteges bűnelkövető visszatér szörnyű tette színhelyére” – mondja.
Semmilyen jel nem mutatja, hogy a Fidesz reagálni kívánna a fokozódó Árpád-sávos aktivitásra. Orbán állítólag felkészült rá, hogy a téma amerikai látogatásán is szóba kerül és úgy jár majd el, mint idehaza, ahol aggódó diplomatákat arról biztosított, ő majd aztán megtanítja „azokat” kesztyűbe dudálni. Mindenesetre egy pisszenő ejnye sem volt pártjában, amikor a „liberális” Pokorni kiállt a turul mellett, amelynek védői tüntetésükön megmutatták valódi (többségi) arcukat. Több fideszes polgármester is hívta-várta már a „rendteremtő” gárdát, Wittner Mária fideszes képviselő pedig a jelek szerint pártja hallgatólagos egyetértésével vesz részt Vona pártjának rendezvényein: legközelebb augusztus 12-én Ajkán, a Korona szállóban
B.B.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!