Galántai Erzsébet
– A sokak által „holt nyelvként” kezelt latin július végén élővé vált a Tisza-parti városban. Önnek is köszönhetően…
– Számomra a latin mindig is élő nyelv azóta, hogy egykori tanárnőm, Valenta Andrásné megismertette apránként velem. Majd az egyetemen Szádeczky Kardos Samu és Kristó Gyula történész professzor… A szegedi Közéleti Kávéház egyik programja is ez volt egy kellemes nyáresten: arról beszélgettünk, hogy „jé, tényleg él!” S nem csupán az új latin nyelvekben, de a magyarban is: rengeteg a latin jövevényszavunk. Rácsodálkozunk, mert annyira megszokott, hogy észre sem vesszük eredetét, csak akkor döbbenünk rá, amikor közvetlenül szembesülünk vele. De a XX–XXI. századi kifejezéseket, a mai élet eseményeit is lehet ám latinul mondani, írni. A földalatti például subterranea. Egyébként a németországi Saarbrückenben szerkesztik a Vox latina internetes honlapot, cicerói latin nyelven – a máról! A Latin Világkongresszus fantasztikus volt, 11 ország ötven szakembere jött el hozzánk; a legkedvesebb vendég Luigi Miraglia professzor volt, a Nápoly közelében lévő montellai akadémia áldozatkész vezetője, aki a tavalyi, Nápolyban tartott első konferencia motorja volt. Meg a mostaninak is, hiszen emberileg, anyagilag rengeteget köszönhetünk neki, s Roberto Carfagninak, csapatuknak. A reneszánsz évében jólesett együtt elgondolkodni az antiktól a humanista világig az irodalmon át mindenről. Nem „szakállas” bácsik jöttek: sok volt a fiatal! Például egyik legkedvesebb tanítványom, Nótári Tamás, aki a Károli Gáspár Református Egyetemen tanít római jogot, s már kilenc könyvet írt, két doktorátust szerzett. A rendezvény fővédnöke Hiller István kulturális miniszter volt, aki latinos volt anno az egyetemen, de nagyon szép fogadást adott jogvégzett polgármesterünk, Botka László, s a szeged–csanádi megyés püspök, az ötödik X-e körül járó Kiss-Rigó László is „latinosainknak”, az utóbbi a dómban misét is celebrált a társaságnak. Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia látott vendégül bennünket, hála Szörényi akadémikusnak. Óriási élményt jelentett nekik az is, hogy ellátogattunk Ópusztaszerre; a nemzeti park igazgatója, Horváth Gábor is a tanítványom volt, Rómában doktorált.
– Tehát valóban „minden út Rómába vezet”…
– Azért nem… Jövőre például Regensburgban randevúzunk. Most meg itthon a „romok” eltakarításával foglalatoskodunk. A nagy rendcsinálás után Tamás fiamékhoz megyek pár napra Kaposvárra – ő is, Krisztina, a felesége is matematikatanár, huszonévesek; még egyetemistaként házasodtak össze. Somogyország fővárosa szép város, s közel a Balaton is. Egyébként sok pótfiam van itt az egyetemen: szakdolgozatot írtak a konferenciára, tolmácskodtak, segítettek: Bara Péter, Janzsó Miklós, Solymosi Benedek, Szabó Ádám. S az okos és szép lányok: Sádt Eszter, Daróczy Gabriella, Szeles Mária. Meg itt vannak a német diákok, az orvostanhallgatók: vagy százhúszan, latin terminológiát tanítok nekik. „Ragaszkodnak” hozzám – s érdekes mód akad köztük nyolc-tíz, aki ógörögöt, homéroszi görögöt is tanul. Jó lenne, ha egyre többen éreznék úgy, hogy a latin nem azonos a „biflázással”, a szigorú szabályokkal, hanem velünk, bennünk él…(gündisch
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!