Egy nyurga magyar fiú a Liverpoolban

Mikor és hogyan ismerkedett meg a labdarúgással?
– Minden annak köszönhető, hogy a Szőnyi útra költöztünk, és ahhoz közel volt a BVSC-pálya, szüleim ötévesen már a vasutasegyütteshez küldtek, ahol hamar észrevették, hogy magasságom mellé jók a reflexeim is. Amikor elkezdtem focizni, minket, gyerekeket, szinte minden poszton kipróbált akkori edzőnk, és amikor rám került a sor, hogy a háló elé álljak, edzőnk azt mondta, te ott is maradsz.
Jó szeme volt ezek szerint első edzőjének. Megszerette ezt a posztot? Hiszen a gyerekek zöme gólt szeret rúgni, nem pedig kapni.
– Szinte pillanatok alatt megéreztem ennek a szépségét, és hála istennek jó döntésnek bizonyult, hogy a kapuba kerültem. Nyolc évet húztam le a Szőnyi úton, ezek után kerültem az MTK-hoz, azon belül is a Sándor Károly fociakadémiára, és emellett többször is bajnoki címet szereztem a kék-fehérek különböző korosztályos együtteseivel. Tavaly  már meghívott az első csapat keretébe Garami Józsi bácsi, de arra már nem került sor, hogy az MTK-ban bemutatkozzam, mivel egy életre szóló változás történt velem.
Tavaly nagy meglepetést jelentett, amikor Németh Krisztiánt és Simon Andrást leigazolta a Liverpool csapata, majd harmadikként Gulácsi Péterre is sor került. Minek köszönheti ezt a megtiszteltetést?
– Ha jól tudom, legalábbis nekem azt mondták, hogy az ifiválogatottban mutatott teljesítményemnek köszönhetem, hogy Liverpoolba kerülhettem. Később az is kiderült, hogy nemcsak a válogatott meccseken, hanem a különböző korosztályos hazai találkozókon is itt voltak a klub játékosmegfigyelői. Majd tavaly nyáron tíz napra meghívtak próbajátékra a Beatles városába, és ezek után került sor a szerződtetésemre.
Ha a Liverpool csapata szóba kerül, akkor rögtön a világsztárok nevét sorolják a szurkolók. Találkozott már velük?
– Természetesen igen, mert a tartalékcsapatból jó néhányan, köztük én is, az első csapattal együtt készülünk, és meg kell, hogy mondjam, közvetlenek, kedvesek.
Tavaly a magyar trió igencsak kivette a részét a Liverpool tartalékcsapatának a  sikeréből.
– Valóban így van, és arra mind a hárman nagyon büszkék vagyunk, hogy a mi együttesünk nyerte meg a tartalékcsapatok bajnokságát Angliában.
Nagy a differencia az angol edzésmódi és a magyar között?
– Időtartamban nem, de intenzitásban igen. Van, amikor csak másfél órát tréningezünk, de ilyenkor még szusszanásnyi pihenésre sincs időnk.
És belülről milyen egy meccs?
– Egyelőre még a tartalékok kenyerét eszem, de nálunk is mindenki ínaszakadtáig hajt a találkozókon, mert itt van mód arra, hogy felfigyeljenek az emberre, tehát a maximálisat kell nyújtani ahhoz, hogy ebben a csapatban is a tartalékoknál szóhoz jusson.
A kintről érkezett beszámolók szerint igencsak jól védett a tarcsiban.
– Valóban nem okoztam csalódást, felváltva védtünk egy nálam egy évvel idősebb ausztrál fiúval, de most úgy tűnik, hogy egy olyan lehetőséghez jutottam, amely talán azt jelenti, hogy a tarcsiban én lehetek az első számú kapus, mert közölték velem, hogy a nagy együttesnek leszek a harmadik számú kapusa. Ez azt jelenti, hogy egyelőre a kispadot sem, csak a környékét koptatom majd, de készenlétben kell állnom.
Azon szurkolók, akik megnézték az Európa-bajnoki döntő mérkőzéseit, azt mondják, óriási szerepe volt abban, hogy a magyar csapat bronzérmes lehetett.
– Az ember saját magát ne ítélje meg, én nem tudom pontosan lemérni, hogy valóban így volt-e, de azt éreztem, hogy jól ment a védés, és a bronzérem nem egy ember, hanem egy csapat érdeme. De arra nagyon büszke vagyok, hogy összehasonlítottak a nagyszerű Peter Cechhel, aki az egyik nagy példaképem. Tudom, van időm még fejlődni, mert a mi posztunkon igen ritka az a dolog, hogy valaki húsz év alatti játékosként valamelyik nagy csapat kapuját védhesse.
Sportolt valaki a családban?
– Édesanyám kosarazott, egyik leánytestvérem szintén ezt a sportot űzte meg röplabdázott, a másik kézilabdázott,
Milyen körülmények között él Angliában?
– Én szoros családi kötelékben nőttem fel, s nagyon összetartunk. Amikor kiérkeztem, két lehetőség között választhattam. Vagy egy apartmanba költözöm, vagy pedig egy angol családhoz, amely úgy gondoskodik majd rólam, mintha a tagja lennék. Én az utóbbit választottam, egy bűbájos idősebb angol házaspárnál lakom. Úgy kezelnek, mint a fiukat, mert az ő gyerekeik már kirepültek otthonról, és megszállott Liverpool-drukkerek. De ha valóban igaz lesz az, hogy a nagycsapat tágabb keretének a tagja lehetek, és átlépem majd a 19 éves kort, el fogok költözni én is, mint a többi társam egy apartmanba.
Milyen messzire lakik a pályától?
– 25-30 percnyire, még nincs jogosítványom, a csapat autóbusza szed össze minket reggelenként és visz is haza tréning után.
A szigetországban fordított a közlekedés, mint nálunk. Könnyen hozzászokott?
– Eleinte nehéz volt, de most, amikor hazajöttem, kicsit furcsának találtam az itthoni közlekedést, igencsak figyelnem kellett arra, amikor leléptem a járdáról, hogy másfelől jönnek a járművek, mint odaát.
Azt mondják, a férfiembert a gyomrán keresztül lehet megfogni. Hogyan ízlik az angol étel?
– Valóban merőben más, mint amihez hozzászoktam, és bizony hiányzik is az édesanyám főztje, de az ember kénytelen alkalmazkodni ahhoz a környezethez, amelybe került. Ha nem is szeretem, de megeszem az angol ételeket.
A válogatottban mutatott teljesítményének köszönhetően Erwin Koeman is felfigyelt önre.
– Nagyon büszke vagyok rá, hogy a horvátok elleni meccsen számításba vett, még akkor is, ha nem kaptam lehetőséget. Mert már azt is nagy dolognak tartom.
Mi a cél a csapat előtt?
– Először magáról a Liverpoolról azt mondhatom, hogy semmi más nem lehet a céljuk, mint hogy a bajnokságban minimum a dobogón végezzen, és úgy gondolom, hogy nálunk a tartalékcsapatnál is hasonló a gondolkodás, vagyis hogy védjük meg tavaly megszerzett elsőségünket. Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!