Ellentmond Orbánnak a Fidesz közeli újság

 A válasz egy kérdés volt: „Kemény, mihez képest? Amilyen az adjon isten…” Szavolszkij nagykövet Orbánnak az orosz–grúz konfliktusról szóló nyilatkozatát kommentálta – a Népszabadság híradása szerint –  azzal, hogy félig nyugalommal, félig undorral hallgatta, hozzátéve még, a pártelnök nem mindig mond igazat. Arról az Orbán-nyilatkozatról van szó, amely közvetlen párhuzamba állította az 1956-os magyar tragédiát a legutóbbi grúziai történésekkel. Az Inforádiónak a Fidesz elnöke úgy nyilatkozott, hogy a nyers erőpolitika birodalmi szemléletű és eredetű érvényesítése, amelyet Oroszország most vállalt, az elmúlt húsz évben ismeretlen volt. Arra a kérdésre felelve, miért van arról meggyőződve, hogy Oroszország kezdte a konfliktust,  Orbán „a tapasztalatra” hivatkozott. „Amit az oroszok most mondanak, az semmiben nem különbözik attól, amit 1956-ban mondtak Budapestről.” Holott  az önkényes párhuzamok nem pótolhatják az érdemi választ a kérdésre: valóban ki robbantotta ki a konfliktust? A Magyar Nemzet szombati számában interjú jelent meg Nógrádi György külpolitikai elemzővel, aki szerint történelmi bűnök terhelik a tbiliszi vezetés ismeretlen tanácsadójának lelkiismeretét, aki támadásra biztatta és jégre vitte a grúz elnököt. Ez a megállapítás lényegében egybeesik az általános elemzői értékelésekkel. Érdekes, hogy a pártközelinek tartott újság ugyanezen számában van egy másik cikk is – Tóth Szabolcs Töhötömé –, amely Orbánétól eltérő felfogást képvisel (és a hét elején a lap vezércikke elsősorban Szaakasvilit hibáztatta). Eszerint a konfliktus áldozatai számának növeléséhez „elég határozottan hozzájárult Szaakasvili elnök támadása, amelynek során szétágyúzták Dél-Oszétia fővárosát. Mindezt, akármennyire is szimpatizálunk a grúz függetlenség ügyével, nehéz másképp értékelni, mint háborús bűncselekményt.” Ehhez ironikusan még azt a kérdést is hozzáfűzi, mennyiben erősítheti ez a demokrácia jogalapját Karadzsics felelősségrevonására…

Ez utóbbi  cikk  – a maga szubjektív hangvételű válaszával az Orbán- féle pártpolitikai-hatalmi indíttatású verbális erőfitogtatásra – a Fideszen, illetve az egész jobboldalon belül folyó vitáról tanúskodik. Az Orbánnal folyó „belső vita” fő területe a belpolitika. A Fidesz-vezetés  bizonyos személyiségeihez kapcsolódó közírók és mások azt teszik szóvá, hogy az előre hozott választásokat már csak jelszónak tekinti, semmit nem tesz ezért, valójában csupán a 2010-es dátumra kíván koncentrálni. Ezt kapcsolatba hozzák azzal, hogy húzza-halasztja azoknak a döntéseknek meghozatalát, amelyeken egy választási program egyáltalán alapulhat. Így fordulhat elő, hogy mást mond Matolcsy, mást Járai Zsigmond és Navracsics, nem beszélve még a kistestvér KDNP rendhagyó elképzeléseiről.
Orbán politikai elképzeléseit – emlékeztet egy hajdani munkatársa – mindig a lépések saját maga által optimálisnak tartott rangsorolása, a „first things first” szemlélet határozza meg: most az amerikai út előkészítése a „first thing”, vagyis az elsődleges dolog. És tekintettel arra, hogy viszonya a hivatalos Washingtonnal sosem volt „tiszta szerelmi kapcsolat”, van mit kompenzálnia. Némely régi sebek, amelyeket az ő kormányzása idején ütődtek, vélhetően soká fájnak. Jeszenszky Géza washingtoni magyar nagykövet 2002 júniu-si szigorúan titkos minősítéssel küldött jelentésében ezt emelte ki: az Egyesült Államokat ért terrortámadások átrendezték az USA kapcsolatrendszerét. „A szövetségesek, partnerek régi érdemei elhalványultak s pozícióikat az antiterrorista kampányhoz való hozzájárulásuk határozta meg. Sajnálattal állapítható meg, hogy ebben az átrendeződésben, ebben az új feltételrendszerben Magyarország nem találta meg a helyét kellő gyorsasággal és hatékonysággal” – írta a nagykövet, majd szóvá tette a szeptember 11-re adott magyar kormányzati válaszok „vegyes jellegét”, megtetézve az aznapi Csurka kijelentéssel: „Washington türelmetlenül fogadta a szeptember 11-i Csurka nyilatkozattól történő kormányfői elhatárolódás elmaradását.” „Másrészt a megelőző napi Gripen-döntés az adott körülmények között összekapcsolódott s Magyarország korábbi modellszövetséges kiemelt pozíciójából hirtelen a sor végére került. A két kérdés összeadódása kétségeket ébreszt a magyar kormány szövetségesi elkötelezettsége iránt…”
Ezek kemény szavak voltak. Megtapasztalhatta ezt Orbán bostoni díszdoktori oklevele 2002 kora tavaszi (választások előtti) átadásakor Amerikában is: a Fehér Ház kapui zárva maradtak. Most mintha sietne legalább külpolitikai állásfoglalásaiban  a – Moszkvát okoló – amerikaiak kedvében járni.
Ami a Jeszenszky által akkor említett két kérdést illeti: a Gripennel kapcsolatban – a nemzetközi fejleményekkel összefüggően is – máig nem ért véget a vita arról, mi motiválhatta a miniszterelnököt, hogy elvesse az F–16-ost, amelyet a szakemberek egyöntetűen ajánlottak. És a másik kérdés, a Csurka-ügy: a naptárra kell nézni. Orbán akkor alighanem azért nem volt hajlandó arra, amit vártak tőle, mert a 2002-es választásra gondolt, a begyűjthető szélsőjobb voksokra. Akkor is azért, amiért ma, amikor nem emel egyértelműen szót a Magyar Gárda  ügyében és abszolút semmit sem tesz az önkormányzatok sorában kialakuló Fidesz-Jobbik együttműködéssel szemben.

B.B.  

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!