Dél-Oszétia és Abházia Grúzia része, itt nincs helye vitának – szögezte
le George Bush amerikai elnök szombaton a Texas államban lévő crawfordi
birtokán miután a nemzetbiztonsági tanácsadóival tárgyalt.
Bush egyben üdvözölte, hogy Oroszország és Grúzia tűzszüneti egyezményt kötött egymással, ami egyfajta „reményforrást” jelent. Ugyanakkor megjegyezte: most az a fontos, hogy Oroszország tartsa tiszteletben a fegyvernyugvási megállapodást, és vonja ki csapatait a térségből.
A crawfordi tanácskozáson részt vett Condoleezza Rice külügyminiszter is, aki egy nappal korábban még Tbilisziben tartózkodott. Rice az elnök birtokán ugyancsak az újságíróknak nyilatkozva azt fejtegette, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió aggodalmai fokozódtak az orosz lépésekkel kapcsolatban. A washingtoni külügyi tárca vezetője is úgy vélte, hogy a grúziai konfliktust kizárólag a kaukázusi ország területi egysége alapján lehet rendezni, és az orosz csapatoknak „gyorsan” meg kell kezdeniük a kivonulást.
Ezzel egy időben Londonban David Miliband brit külügyminiszter is üdvözölte az orosz–grúz tűzszüneti megállapodást, és ő is azt tartotta fontosnak, hogy az egyezményben foglaltakat a felek minél előbb és teljes mértékben valósítsák meg. Miliband leszögezte azt is, hogy az orosz agresszió Grúziában, és elfogadhatatlan Moszkva fenyegetése a vele szomszédos országokkal, például Lengyelországgal szemben, mert az ilyen magatartás a független országok nemzeti szuverenitása és területi épségük tiszteletben tartása ellen irányul.
A Mihail Szaakasvili grúz államfő által aláírt aláírt dokumentum eltér attól, amelyet Moszkvában az orosz és a francia államfő dolgozott ki, ugyanis hiányzik belőle a bevezető rész, amely az egész dokumentum elidegeníthetetlen része – mondta Szergej Lavrov szombaton Szocsiban újságírók előtt. Az orosz külügyminiszter hozzátette: jelenleg diplomáciai úton igyekeznek tisztázni a kérdést.
Lavrov azt hangsúlyozta a sajtónak, hogy Oroszország a biztonsági intézkedések életbe léptetésével párhuzamosan vonja ki csapatait Dél-Oszétiából. A kivonás befejezésének határidejét firtatató kérdésekre Lavrov csak annyit válaszolt: „A kivonás annyi időt vesz igénybe, amennyire szükség van rá. Ez nem csak tőlünk függ, mert folyamatosan szembe találjuk magunkat a grúz oldalon keletkező problémákkal”.
Lavrov közölte még: Dmitrij Medvegyev elnök utasította az illetékes hatóságokat, hogy kezdjék meg a pótlólagos biztonsági intézkedések bevezetését a hatpontos béketerv megvalósítása érdekében.
Lavrov emellett utalt arra: az orosz-grúz tűzszüneti megállapodás nem szabályozza, hogy az orosz csapatokat mikor és milyen számban kell kivonni a térségből, így azok addig maradnak Grúziában, ameddig kell. A közös békefenntartó kontingensre vonatkozó szerződés pedig nem szab plafont az orosz békefenntartók létszámának, s elsősorban Dél-Oszétiának és Abháziának kell eldöntenie, mely országok békefenntartóit kívánja látni területén – tette hozzá.
A moszkvai diplomácia vezetője a Fekete-tenger partján fekvő városban az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén vett részt. Az ezt követő sajtótájékoztatóján, amelyet a televízió is közvetített, Lavrov elmondta: Medvegyev utasítása alapján az orosz külügyminisztérium és a védelmi tárca folyamatosan egyeztet az ENSZ, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet illetékeseivel a nemzetközi közvetítők szerepvállalásáról, mindenekelőtt arról a nemzetközi gépezetről, amely – mint fogalmazott – az orosz békefenntartó erők tevékenységét hivatott megerősíteni. Az Interfax orosz hírügynökség a mondottakat úgy értelmezte, hogy az orosz diplomácia a nemzetközi megfigyelőkről kezdett tárgyalásokat.
A Medvegyev elnök utasítása nyomán kidolgozandó pótlólagos biztonsági intézkedésekről Lavrov kifejtette, azokat a biztonsági övezetben léptetik életbe, hogy „el lehessen kerülni azt, ami augusztus 7-ról 8-ra virradóra történt”. (Azon az éjszakán Grúzia azzal az indokkal, hogy helyreállítja az alkotmányos rendet Dél-Oszétiában, támadást indított szakadár tartománya ellen.)
Gerhard Schröder volt német kancellár „hazardőrnek” nevezte Mihail Szaakasvili grúz elnököt egy szombati interjúban, egyben óvott attól, hogy Grúziát gyorsan felvegyék a NATO-ba. A Der Spiegel című hetilap internetes oldalán megjelent interjúban a volt kancellár, a tervezett keleti-tengeri orosz–német gázvezeték felügyelőbizottságának elnöke úgy vélte, hogy a grúz NATO-csatlakozás a legújabb fejlemények fényében a „távoli jövőbe tolódott”. Schröder üdvözölné az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) dél-oszétiai és abháziai békefenntartói küldetését, és helyeselné ebben Németország részvételét is. Ha viszont a misszió kifejezett orosz hozzájárulás nélkül jönne létre, „nem szeretnék ott egyetlen német katonát sem látni” – tette hozzá. A volt német kancellár meggyőződését fejezte ki, hogy Oroszország a Kaukázusban nem törekszik területek bekebelezésére. Úgy vélte, hogy a közelmúltbeli események miatt nem kellene felmondani a Berlin és Moszkva közötti stratégiai partnerséget. „Oroszország démonizálása nem vezet sehova. Oroszország Európa része” – szögezte le.
A grúz hatóságok büntetőeljárást kezdeményeztek a szakadár területek, Dél-Oszétia és Abházia vezetői, Eduard Kokojti és Szergej Bagaps ellen – jelentették be szombaton Tbilisziben. Temur Jakobasvili, a reintegrációs kérdésekért felelős grúz államminiszter sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy Kokijtit és Bagapsot „el fogják ítélni az emberiség és a lakosság elleni bűneikét”. A miniszter közlése szerint éppen hogy csak most kezdődik Grúzia területi egysége helyreállításának folyamata.
Az orosz hadsereg a grúziai összetűzésekben több mint száz páncélozott járművet zsákmányolt – közte 65 páncélost –, amelyeket szombaton mutattak be Chinvaliban, a dél-oszétiai fővárosban. A haditrófeákat egy gépjárműtelepre hordták össze, s itt a tankok mellett szép számmal találhatók az orosz hírügynökség beszámolója szerint egyebek között amerikai és cseh gyártmányú páncélozott szállítójárművek is. A páncélosok egyébként szovjet gyártmányú T–72-esek, amelyek nagyjavítását és felújítását éppen a közelmúltban végezték el Ukrajnában.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!