„A magyar államtól kapnak támogatást, mégis annak költségvetését
segítenek megrövidíteni” – számol be pozsonyi MTI-hír szerint
szalagcímben címoldalán az Új Szó szombati száma arról, hogy a
révkomáromi Selye Alapítvány vezetőjének magánvállalkozása a
magyarországi adórendszert megkerülő szolgáltatás keretében
magyarországi vállalkozóknak intéz szlovák gépkocsirendszámokat.

A lap több írásban is ismerteti és „etikátlan ügyletnek” minősíti, hogy a szlovákiai magyar vállalkozó, Szabó Zoltán, a Selye János Egyetemért Alapítvány ügyvezetője, a Ganador Kft. tulajdonosa, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje által vezetett alapítvány nevéhez olyan ügyletek kötődnek, amelyek révén „több millió koronával segítettek megrövidíteni a magyar költségvetést, miközben bevételeik nagy része magyar közpénzekből származott”. A Selye János Egyetemhez közeli Pro Selye Universitas alap tulajdonában levő épületben székelő Ganador Kft. magyarországi vállalkozások szlovákiai cégbejegyzését segíti, ami mostanság a 19 százalékos, egykulcsos szlovákiai adórendszer előnyei miatt igencsak szapora jelenség.
A lap további, az üggyel foglalkozó írásából kiderül: A Danubius kollégium épületében, ahol a Ganador is székel, 13, túlnyomórészt magyar állampolgárok alapította vállalkozás van még bejegyezve. Tudnivaló, hogy a szlovák rendszám megszerzésére Szlovákiában bejegyzett vállalkozásnak van csak lehetősége. Mint az Új Szó írja, a Selye János Egyetemért Alapítványt 2001-ben azért hozták létre, hogy magyarországi egyetemek kihelyezett révkomáromi képzéséit intézze.
A Miniszterelnöki Hivatal tájékozódik azzal a Szlovákiában megjelent sajtóhírrel kapcsolatban, amely szerint a révkomáromi Selye Alapítvány vezetőjének magánvállalkozása – a magyarországi adórendszert megkerülő szolgáltatás keretében – magyarországi vállalkozóknak intéz szlovák gépkocsi- rendszámokat – közölte az MTI-vel a szombati hírrel kapcsolatban a kormányszóvivő.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!