Érdekes dolgokat hallani arról, hogy mit is jelent az éjjeli pesti édes
élet, azaz a lokálok, bárok, vendéglátó intézmények működése. Hallani a
hiénataxisokról, akik szállítják a külföldi állampolgárokat a
szórakozóhelyekre. Hallani, hogy vannak ott félmeztelen lányok, akik
ugranak a vendégek ölébe, meg arról, hogy méregdrága minden. Az italok
néha többe kerülnek, mint egy magyar ember havi fizetése.
De amikor megtörténik a baj, a külföldi vendégek tiltakoznak a számlák miatt, megjelennek a tulajok, akik természetesen „tisztességes” üzletemberek, és azt mondják, hogy a vendég a ludas. Döbbenet, nem más. Sajnos, tolmácsként nagyon sok olyan jelenetet láttam, amikor ezek az „üzletemberek” szégyent hoznak a fővárosunkra. Volt, hogy mint tolmácsnak, nemegyszer telefonáltak nekem éjszaka, hogy baj van, vigyek pénzt, nem engedik ki a vendégeimet a bárból. Az árak nagyon ritkán vannak feltüntetve az itallapon, vagy nagyon pici számokkal, természetesen jól eldugva. Éjjel a Váci utcában vadásznak a lányok olyan külföldiekre, akik a késői órákban ott sétálnak. „Őszinte” mosollyal
„leveszik” a lábukról ezeket a turistákat, bekísérik a „vendégszerető” bárba, és a többi – technika.
Nagyon bosszant, hogy mindenki tud erről, de senki sem akar tenni ellene. Értem, hogy az APEH nem akar az éjjeli élet birtokosai-val összetűzésbe kerülni, mert tudja, hogy mi a sorsa a „független” bíróságon azoknak az ügyeknek, amikhez hozzányúltak. Évekig elhúzódnak, a „vendéglátósok” meg addig kimentik a vagyonukat, és tízet, húszat alapítanak belőle hajléktalanok és halottak nevére. Szerény véleményem szerint nem lenne olyan nagy probléma bezárni ezeket a „klubokat”, legalább a főszezonban. Természetesen ebben nem hiszek, mert még mindig hatalmas a korrupció, mindent lehet intézni, csak akarni kell, mert még mindig csak a pénz beszél....!
Az APEH, ha egy trafikos egy vacak gyújtóról nem ad áfás számlát, „megvágja” őt kemény 100 ezer forintra, és bezárja az üzletet 20 napra. Gondolom, a konzumhölgyek ezekben a „klubokban” rendes, bejelentett „munkaviszonnyal” rendelkeznek, szépen és idejében adóznak, és nagyon „tisztességes” magyar állampolgárok. Nevetni lehetne az egészen, ha nem kellene minden nap megmagyarázni a külföldi vendégeknek, hogy ez „véletlen” volt, meg az is, hogy a Hungaroringen egy zsemle egy minifasírttal 1500 forintba került, azaz 10 USD-be. Ez nem valahol EURÓPÁBAN volt, van, hanem itt, Magyarországon. Halló, kedves APEH, hol vagy ilyenkor? Végre egyszer szeretném megtudni! Georg Nelli Budapest,
tolmács
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!