Még véget sem ért az idei Szegedi Szabadtéri Játékok, már most
megvonható az idény mérlege – mivel az utolsó előadásokra is elkelt az
összes jegy –, a fesztivál szervezői pedig már most meghirdetik a jövő
évad műsorát.

Sikeres évadot zár idén is a szabadtéri, hiszen a terveknek megfelelően alakult a látogatottság. A jövő évi programban is változatos zenés színházi előadások, köztük visszatérő közönségkedvencek, illetve új, izgalmas produkciók kaptak helyet. Újdonságként Lehár Ferenc szenvedélyes, buja operettje, a Cigányszerelem, a Béjart Ballet Lausanne Szerelemtánc című előadása és a Mezzo operagála várja a nézőket.
A Szegedi Szabadtéri Játékok sikeres évadot zár idén, hiszen a fesztivál legtöbb előadása telt házzal ment. Az utolsó produkció, a jubileumi István, a király ugyan még csak most kerül bemutatásra, a jegyek már elkeltek, így prognosztizálható, hogy a Dóm téri előadásokra összesen közel 70 ezer néző volt kíváncsi, ami 95 százalékos látogatottságot jelent.
Az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szabadtéri játékokon idén világpremierként került színpadra a Szentivánéji álom című worldmusical, rengeteg nézőt vonzott Puccini Turandotja, amellyel kapcsolatban komoly tárgyalások folynak, hogy jövőre Regensburgban kerüljön műsorra, a Benyovszky című produkciót pedig a Duna Televízió közvetítése révén nem csak hazai, de több külföldi ország nézői is láthatták az előadást. Az augusztus 16-án debütáló jubileumi István, a király előadásaira már hónapokkal ezelőtt elkelt minden jegy, a nagy érdeklődésre való tekintettel pedig két pluszelőadást is be kellett iktatni a tervezetteken felül.
Sikeres volt az a kezdeményezés is, mely során a Szabadtéri és a REÖK (Regionális Összművészeti Központ) programjai összekapcsolódtak: az előadásokra szóló jegyekkel ingyenesen látogathattak el a REÖK kiállításaira a nézők, akik közül minden tizedik élt is a lehetőséggel.
Évről évre egyre korábban kerül sor a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorhirdetésére: tavaly az évad végén, idén már az évad befejezése előtt. A 2009-es idény során is lesznek visszatérő produkciók, amelyek nagy sikert értek el a közönség körében.
A Szegeden világpremierként bemutatott, Shakespeare műve alapján született Szentivánéji álom című worldmusicalt óriási siker köszöntötte. Kerényi Miklós Gábor látványos rendezése, Szakcsi Lakatos Béla virtuóz, világzenei motívumokat felvonultató dallamai és Müller Péter Sziámi szellemes szövegei a jövő évadban is garantálják a telt házas estéket.
Szintén visszatérő sikerprodukció Puccini: Turandot című operája, melyet jövőre Regensburgban kívánnak bemutatni, az ezzel kapcsolatos komoly tárgyalások már megkezdődtek. Az előadás rendezője Kesselyák Gergely, a Játékok művészeti tanácsadója, aki ezzel a darabbal igyekszik a fiatalok körében is egyre inkább népszerűbbé tenni az opera műfaját. A futurisztikus díszlet, a meseszerű történet, az álomszép jelmezek és a testfestett szereplők nemcsak az opera szerelmeseit varázsolják el, hanem a musical rajongóit is. Újdonság lesz, hogy az idei magyar nyelvű előadások után jövőre olasz nyelven tér vissza a Dóm térre a Turandot.
Az idei évad jubileumi előadásával, a Szikora János rendezte István, a király nemzeti rockoperával térnek vissza a népszerű szereplőválogató show-műsorból, a Társulatból megismert és megkedvelt fiatal sztárok. Az idén 25 éves évfordulóját ünneplő előadás, amely 1983-as bemutatóját követően Szegeden vált színpadi művé friss, fiatalos koncepcióban kerül színpadra.
Az emblematikus szegedi operettjátszás – melyet idősebbek és fiatalabbak egyaránt megkedveltek – megalapozta Lehár művének, a Cigányszerelemnek a helyét a műsorban. Jövőre folytatódik a szervezők azon törekvése is, hogy hazánk kulturális értékeit mutassa be a fesztivál. Lehár Ferenc talán legtalányosabb operettje a Cigányszerelem, amely a női lélek titkairól, a szerelem szabadságáról, a nemiség démoni erejéről szól, és a szecesszió buja dallamait illetve a freudi lélekfejtés elméleteit is felhasználja. A darabot Béres Attila állítja színpadra.
A Béjart Ballet Lausanne két előadással vesz részt a Szegedi Szabadtéri Játékokon 2009-ben. A Szerelemtánc című darabot Maurice Béjart francia balettművész és koreográfus legjelentősebb koreográfiáiból állították össze. Béjart a kortárs balett meghatározó alakja volt, akit a világ a modern balett megalapozójaként és mestereként tart számon.
A szabadtéri büszke alapítója a Mezzo Operafesztiválnak, amely ez év novemberében kerül megrendezésre a Szegedi Nemzeti Színházban. A művészeti célok támogatása mellett fontos szempont volt az is, hogy a rendezvény során felfedezett tehetségek később helyet kaphassanak a Szabadtéri 2009-es műsorában a Dóm tér színpadán, a Mezzo Operagálán, amely így az Operafesztivál díja is lesz.
G. Zs.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!