Tabudöngetés: tények, tévhitek az inkontinenciáról

Ide tartozik többek között a nőgyógyászat, az urológia, a rehabilitáció, az ideg-elmegyógyászat és a gerontológia – olvasható az Inkontinencia Betegegyesület internetes portálján (ibe.hu).
Az inkontinencia hazánkban csaknem 800  ezer embert érintő probléma, ami minden életkorban, mindkét nemnél, társadalmi csoportnál és bármely civilizációnál felléphet ugyan, de gyakorta fordul elő szülés után, illetve idős korú hölgyek körében. Sajnos a téma máig tabu, tehát a média tiszte, hogy sokszor, sok helyütt, ahol csak lehetséges foglalkozzon vele. A tudatlanság százezrek és családtagjaik, így milliók gondja, a hallgatás pedig velük szembeni bűn….
Tehát, milyen típusai vannak az inkontinenciá-
nak? Stressz, késztetéses, teljes, túlfolyásos és a kevert inkontinencia ismert. Az első fizikai aktivitásra, ugrálásra, köhögésre, nevetésre jelentkező vizeletcsepegés, ami főleg szülés után sokszor jelentkezik. A késztetéses inkontinencia a váratlanul jelentkező vizelési inger, aminél előfordul, hogy a húgyhólyag feletti kontroll elveszik, az akaratlanul összehúzódik és a hólyag kiürüléséig tart a vizelés.  A teljes inkontinencia a záróizmok funkcióképtelensége miatt a húgyhólyagürülés kontrolljának tökéletes hiánya. Túlfolyásos inkontinencia krónikus vizelet-visszatartásnál fordul elő, amikor a beteg a húgyhólyag normális kiürítésére például valamilyen elzáródás miatt – prosztatamegnagyobbodás stb. – képtelen. A hólyag túltöltődése állandó vizeletszivárgást okoz, de szerencsére az elzáródás megszüntetésével a normális vizelés helyreáll. Végül a kevert inkontinencia az ismertetett típusok együttes megjelenése.
Az inkontinenciának több súlyossági fokozata ismert, meghatározásában ugyan a 4-6 óránként kontrollálatlanul ürülő vizeletmenynyiség a döntő, de más tényezők – mozgásképtelenség, ágyhoz kötöttség, súlyos betegségek stb. – egyaránt szerepet játszanak. A kisebb mértékű inkontinenciánál az önkéntelen vizeletvesztés 140 ml alatti, előfordulása gyakran vizeletcsepegtetésben jelentkezik, az érintettek általában magukat ellátni képes, aktív életet élők. A középsúlyos inkontinencia 4-6 óránként önkéntelenül ürülő vizeletmennyiség 140-300 ml közötti, ilyen esetben már nagyobb méretű, nedvszívó képességű gyógyászati segédeszköz szükséges, hiszen az önellátó, mozgásképes betegeknél a biztonság mellett fontos a kényelem és az észrevétlenség. Végül a súlyos inkontinencia esetében a beteg kontrollálatlanul 4-6 óránként 300 ml feletti vizeletmennyiséget ürít. Többségük ágyhoz kötött, más súlyos betegséggel társuló inkontinenciában szenved. Ellátásuk hozzátartozókra, szakemberekre marad. Az ágyhoz kötöttség, a mozgáskorlátozottság, mozgásképtelenség hordja a decubitus (felfekvés) kialakulásának veszélyét, így a súlyos inkontinencia ellátására szolgáló védőeszközöknek a biztonság és kényelem biztosítása mellett a beteget a felfekvéssel szemben is védenie kell. Szerencsére egyre korszerűbb „pellusok” kaphatók, amelyek közül vannak, amik – orvos is felírhatja – mellett az inkontinens csípőtája nem maródik ki, további védelmet jelenthetnek a különböző kencék, ezekkel egyfajta viaszos réteget lehet az inkontinencia által érintett testrészre felvinni.
A több mint ezer tagot számláló Inkontinencia Betegegyesület –  1535 Bp. Pf.: 922, info@inkontinenciabetegegyesulet.hu, telefon: ingyenesen hívható zöldszáma:  06-80 / 62 55 11 –  a háziorvosi konzultációt javasolja. A családorvos a tünetek alapján szakorvoshoz – nőgyógyászhoz, urológushoz, neurológushoz – ír beutalót. Tudni való, hogy az inkontinencia típusától, mértékétől függően létezik gyógytorna, műtét, gyógyszeres-, pszichoterápia, megtanítható különböző vizeletürítési technika, felírható katéter, inkontinencia betét stb.
Az Inkontinencia Betegegyesület honlapján megtudható, hogy a vizelettartási zavarral kapcsolatosan megannyi hiedelem terjedt el. Olyanok, amik a betegek körében sokakat magányosságra ítélnek, hiszen nem mernek szakemberhez fordulni.  Ilyen hiedelem, hogy az inkontinencia csak az idősebb korosztályt érinti, valójában bármilyen életkorban jelentkezhet, például 35 év felett minden 4. nő valamilyen szintű vizelettartási nehézséggel kínlódik. A hölgyeknél a fizikai aktivitáskor jelentkező akaratlan vizeletvesztés sokszor a terhesség idején jelentkezik, a menstruáció visszatértével remélhetően javul. A sürgető vizelési ingerrel járó inkontinencia a kor előrehaladtával egyre gyakoribb. A hólyag fertőzés tüneteként fellépő vizelettartási probléma viszont bárkinél jelentkezhet, a fertőzés elmúltával megszűnik. Tudni kell, hogy sok egyéb tényező is közrejátszhat a férfi-, női inkontinencia kialakulásában, mint gyógyszer mellékhatás, sebészi beavatkozás szövődménye, vagy éppen cukorbetegség, Parkinson kór, vagy elhízás.
A téves állítások egyike, hogy a kór nem gyógyítható, ugyanis a szakemberek szerint a legtöbb esetben eredményesen kezelhető medencefenék erősítő gyakorlatokkal, életmódváltozásokkal, gyógyszerekkel, fizikoterápiával, vagy „egynapos” sebészeti eljárással, a késztetés inkontinencia például korszerű készítménnyel.  A hiedelmek egyike, hogy aki nem szült hüvelyi úton, annak nem kell tartani az inkontinenciá-tól, a valóságban minden nőnél jelentkezhet, akár hüvelyi úton szült, akár nem. Az állításból csupán annyi igaz, hogy a stressz inkontinencia valóban a hüvelyi úton szült nők körében gyakoribb. A késztetéses inkontinencia a hüvelyi szülésektől független, és többnyire 50 fölött jelentkezik, a változó kort követően nincs különbség a bármilyen módon szült és  a gyermektelen nők között. További tévedés, hogy a jó fizikai kondícióban lévőnek nem kell tartania a betegségtől, ugyanis a szokásos testgyakorlás során a vizelet-visszatartásban részt vevő izmokat többnyire nem eddzük. Az más kérdés, hogy sokszor az elhanyagolt izmok eredményesen fejleszthetők speciális gyakorlatokkal. 
Végül még egy veszélyes tévhit: az inkontinencia az öregedés természetes velejárója. Veszélyes hamis állítás, ami miatt az érintettek negyede nem is fordul orvoshoz!  A valóság egészen más. Volt idő, amikor a korral jelentkező problémák többségére nem figyeltek, elhanyagolták, nem kezelték – lásd magas vérnyomás, csontritkulás, potenciazavar –, ma viszont komolyan veszik, eredményesen kezelik. A gondozásnak köszönhetően az érintett idősebbek kitűnő életminőségnek örvendhetnek. Az inkontinenciában szenvedőknek is rá kell ébredniük, hogy problémájuk nem a korosodás elkerülhetetlen velejárója. Minthogy az idősek többsége nem inkontinens, a vizelettartási zavar sem tekinthető természetes jelenségnek, az gyógyszeresen, műtéti úton, vagy egyéb módon kezelést igényel!Krasznai Éva

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!