Az 1988-as szöuli olimpián doppingoláson ért Ben Johnson kanadai
sprinter újabb kártérítési keresetet indít volt ügyvédje, az idén
elhunyt Edward Futerman ellen, a tavaly benyújtott 9 millió dolláros
követelést 37 millióra növelte.
Az ontariói felsőbíróságon csütörtökön iktatott levél szerint októberben nyújtja be a keresetet.
A szöuli olimpia 100 méteres síkfutásának döntőjében világcsúcsot elérő Johnson azt állítja, hogy miután rekordjától és aranyérmétől megfosztva, lelkileg összetörve hazaérkezett Kanadába, az ügyvéd kihasználta a helyzetet, és aláíratott vele egy megállapodást a fizetendő tiszteletdíjáról, ezenkívül a sportoló számlájáról fizette ki bizonyos saját költségeit – írta a The Toronto Star című újság.
Johnson szerint Futermannak tudnia kellett, hogy ő képtelen eligazodni megállapodásuk bonyolult jogi szövegében, hiszen éppen az ügyvéd vett rá pszichiátriai szakértőket arra - Johnson pénzén -, hogy igazolják: ügyfele “szellemileg visszamaradott”.
A keresetlevél olyan vádakat tartalmaz, amelyeket a sprinter bíróság előtt soha nem bizonyított.
Johnson az általa követelt 37 millió dollárból 20 milliót szerződésszegés, 12 milliót gondatlanság, 5 milliót pedig kártérítés címén akar magának megítéltetni.
A The Toronto Star megkeresésére Johnson - új ügyvédje tanácsára - nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyről.
Johnsont a szöuli doppingvétségért két évre eltiltották, majd visszatért, de 1993-ban újra lebukott, és ekkor már örökös eltiltással sújtották.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!