Somos Ákos: nem szeretem, ha túljátssza valaki a sportközvetítést

A kosárlabdatornát nagyon vártam már, Kobe Bryant, Pau Gasol vagy Sarunas Jasikevicius játékát élőben látni óriási szerencse. A Madárfészek hangulata leírhatatlan – és Mincza Ildi bronzmeccse is örök élmény marad. Persze aranyakat vártunk, de minden kijutott sportolónk megérdemli az elismerést, ha másért nem, akkor azért, mert elmondhatatlanul rosszabb sportági körülmények közül verekedték fel magukat az olimpiai magasságba, mint például a sokadik Dream Team milliárdos sztárjai” – mondta. A Magyar Televízió sportriportere gyerekkorában imádta a sportközvetítéseket, nemcsak nézték, de testvérével el is játszották a gyerekszobában a tévében látott mecscsek mintájára a maguk bajnokságait. „Gyerekként nem «készültem« riporternek, inkább színész akartam lenni. Később már az vonzott a szakmához, ami szinte mindenkit: a fantasztikus események, sztárok – ebben még a magyar focisták is benne voltak akkoriban – és az esetleges részvétel a világ nagy sporteseményein. Meg persze az is, ami ma is minden tévénézőt motivál, ha bevallja, ha nem: hogy ő úgyis jobban tudná csinálni, mint az, aki éppen közvetít. Ma már persze tudom, azért ez a szakma sem annyira egyszerű, mint a fotelből látszik. Példaképem és szakmai elképzelésem nem volt, az ilyesmi a gyakorlat közben alakul ki inkább. Testvéremmel, Zoltánnal szó sem volt köztünk rivalizálásról. Valahogy természetesnek vettük, hogy ugyanazt csináljuk. A mindennapos munkában rengeteg aprósággal tudjuk segíteni egymást, ahogyan más kollégák is minket, ha úgy adódik” – magyarázta.
Somos Ákos csak az iskolai csapatokban kézilabdázott, családjában senki nem volt élsportoló. „A sportot így a tévének és a Vidi-meccsekre minket korán elcipelő édesapámnak köszönhetően szerettem meg. Két évvel ezelőtt Schulek Csaba, a sportosztály vezetője hívott a Magyar Televízióhoz, aki annak idején a Duna Televízióban is a főnököm volt. A pekingi olimpiára építendő csapatában számított rám, nem volt nehéz igent mondani… Az MTV gólösszefoglalójában tudósítottam először, egy Pécs–Parmalat meccsről, eredmény 1-2, góllövő Kovács Zoltán (a későbbi újpesti kedvenc), illetve Tóth Norbert és Horváth Ferenc. Hogy milyen volt a közvetítés, azt inkább hagyjuk... Nézőként, olykor szurkolóként a foci, a kosár- és a kézilabda a kedvencem, miután pedig az MTV-be érkezve azonnal megkaptam a kajak-kenut és azóta fantasztikus magyar sikerek sorát volt szerencsém közvetíteni, természetes, hogy ez a sportág is ott van az elsők között. De téli olimpián még nem voltam, jégkorongot a Duna Televízióban közvetítettem utoljára. Mondjuk egy A-csoportos vb-n vagy olimpián a magyar hokiválogatott meccsét közvetíteni megtisztelő feladat volna. De mivel egyes észrevételek szerint úgyis túl sokat beszélek a közvetítéseimben, egy snookermeccset is szívesen elnézegetnék szép csendben. Szívesen csinálnék egészen más jellegű műsort is, mondjuk olyat, ami színházról vagy természetjárásról szól, de ehhez több idő és szerencse is kellene. A sportnál maradva: egy focivébén közvetíteni nagy álmom. Sok magyar sportemberről lenne jó valódi portréfilmet forgatni – és mondjuk egyszer Brazíliában a kommentátorállásban hallgatni egy ottani kolléga huszonhat másodperces „góóól!”-kiáltását” – mondta.
Emlékezetes élményeiről is kérdeztem Somos Ákost. „Elsőként Igaly Dia athéni döntőjének közvetítését említeném. Nem volt épp hibátlan munka – mármint tőlem, nem tőle – de örök emlék. Akárcsak a szegedi és duisburgi kajak-kenu világbajnokság közvetítése. Ami a labdarúgó Eb-t illeti: nem volt nehéz, csak kellemetlen a svájci–török meccsen az égszakadás közben közvetíteni, miközben menekült a sajtópáholyból mindenki. De a tocsogós gyepen közben olyan hihetetlen küzdelem folyt, hogy még élveztem is ezt az állapotot. A közvetítésekben azt tartom a legnehezebbnek, hogy egyszerre legyek higgadt kívülálló és az atmoszférát átadni képes, lelkes közvetítő, miközben nem ártana úgymond „egyéniségnek lenni” sem. Nem minden alkalommal sikerül. Van, aki ezt várja el egy riportertől, van aki azt. Szerintem minden jó kommentátornak vannak egyedi és markáns stílusjegyei és a legjobbaknál ezek nem függetlenek civil stílusjegyeitől. Én személy szerint nem szeretem, ha színészkedik, ha túljátssza a közvetítést valaki, de van, hogy a néző éppen ezt várja – a saját érzelmi túlfűtöttsége miatt. A pártatlanság megőrzésével kapcsolatban annyit mondanék: remélem, kifelé nem tűnt fel soha! De komolyabban, amikor valaki egy fülessel a fején mikrofonba beszél, önkéntelenül eltávolodik kicsit attól, amit lát. Beszéd közben könnyebb levezetni a belső indulatokat, ezért talán nem olyan nehéz pártatlannak maradni. Persze a néző ezt általában máshogy látja…”Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!