Jackie Chan birodalma



 



Hugh Barton, egy hongkongi milliárdos üzletember ötlete volt az egész, a múlt század hatvanas éveiben. Úgy gondolta, hogy a szigetre látogató főleg angol üzletemberek unják már a közepes ázsiai hoteleket, és a londoni elitklubok hangulatára vágynak. Elhatározta, hogy olyan szállodát építtet, amely a felsővezetők, az arisztokraták, a luxusra vágyók igényeit elégíti ki. 1963-ban átadták Mandarin hotelt. Annyira megkedvelték a vendégek, hogy a szállodában található Captain’s bár a legfelkapottabb találkahely lett. Hamarosan ki kellett bővíteni az épületet, 1968-ban pedig a legfelső szinten megnyitották a Harbour (Kikötő) éttermet és a nyitott medencét. A hongkongi hotelben rendezték meg először a „Művészetek fesztiválját”, idejártak kávézni a helyi előkelőségek. 1985-ben összeolvadt a bangkoki Oriental és a hongkongi Mandarin hotel, ettől kezdve mindkét szálló mindkét nevet viseli. Jellegzetessége nem csupán a kiváló panoráma a szobákból, hanem a wellnessrészleg is. A klasszikus kínai gyógymódot ötvözik az ázsiai masszázskultúrával.

hongkong.jpg

A szobák berendezése modern, többen nagy plazmatévé és fényvető is található. A Tanulószobák 32 négyzetméteresek, kilátással Hongkong utcáira. A superior, a premier és a deluxe szobák 40 négyzetméteresek, abban különböznek, hogy más a panoráma. A Harbour szobákból a kikötői életet lehet figyelni. Nyolc különböző típusú lakosztályból lehet választani. A legnagyobb a Mandarin lakosztály, 292 négyzetméteres. Az épületet tetején található, különlegessége a tökéletes panoráma: Hongkong belvárosát és a kikötőt egyaránt lehet látni.

Az éttermek közül a rózsaszínű asztalokkal és rózsafa díszekkel berendezett Man Wah a legérdekesebb. Sokan a legszebb kínai vendéglőnek tartják. Az exkluzív, klasszikus helyek kedvelői a Pierre étteremben vacsoráznak, a legfelkapottabb pedig már több mint negyven éve a Captain’s bár.

Hongkongban lenyűgöző az éjszakai élet, a kínai szokások keverednek az angol hagyományokkal. A lakosok 95 százaléka kínai, a többi angol, amerikai, német. Az itt élők száma viszonylag rövid idő alatt megtízszereződött. 1945-ben még hatszázezren laktak a szigeten, most már több mint hétmillióan. Hongkong jogi státusa különleges (akárcsak a korábbi portugál gyarmaté, Makaóé). 1842-ben, az ópiumháborút követően elfoglalták a szigetet az angolok. 1949-ben a kínaiak ugyan katonai erővel képesek lettek volna visszafoglalni, de nem tették, mivel Nagy-Britannia nem ismerte el Tajvant, és ezt pozitív gesztusként értékelték. 1997 júniusában került vissza a sziget Kínához. Már közös a hadsereg, a diplomácia, megmaradt ugyanakkor Hongkong önálló jogrendszere. A hivatalos pénz a hongkongi dollár. A közlekedésben továbbra is a balra tarts az érvényes.

A legérdekesebb talán a helyi botanikus kert. Érdemes még megnézni a Buddha-kolostort, az Óceániárumot, a szórakozni vágyók pedig felkereshetik a 2005-ben nyílt Disneyparkot. A város lakói karatemestereikre a legbüszkébbek. Itt született a legendás Bruce Lee, és napjaink első számú harcosa, Jackie Chan is.

Kiss Róbert Richard

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!