Az engedély nélkül épített budapesti, XII. kerületi turulszobrot – a lebontását elrendelő jogerős ítélet ellenére – semmibe véve jó ízlést, jogot, a jogállam bíróságát, augusztus 10-én megáldották, mintegy felavatták a „hegyvidéknek” és környékének jobboldali (a szélsőséges jobboldaliságra is fogékony) hívei. Talán azt hitték, hogy e cselekedetükkel feledtetni tudják a kerecsensólyomnak a két világháború közt – az 1919-ben alapított, a jobboldali egyetemi diákságot összefogó, fajvédőként elhíresült Turul Szövetség szimbólumaként – játszott, szégyellni való szerepét. Annak ellenére, hogy a „minőségi” sajtó néhányszor már figyelmeztetett bennünket, a még nagyobb bajok kissé elfedték előlünk a „turulistákat”.


A Turul Szövetség a két világháború közötti évtizedekben egyik első, leghangosabb szószólója volt a féktelen nacionalizmusnak és az antiszemitizmusnak. Sikerként könyvelte el az 1920-as numerus clausus törvényt, amely kimondta, hogy egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó diákok aránya nem haladhatja meg az érintettek országos arányát. Az 1920-as évek közepén – a törvényt nyomatékosítandó – váltak rendszeressé a doronggal, bikacsökkel felszerelt, tányérsapkás (nem sokkal később Bocskai-föveget viselő) turulosok zsidóverő akciói. Még tovább mentek: már 1928-ban meghirdették a „numerus nullus” programját, s aki ezzel nem értett egyet, az a turulisták „zsidóbérenc-listájára” került.

Mikor, miből és hogyan keletkezett a „turulizmus”? A XIX. században, a nemzeti öntudat megerősödésének idején, az államok nagy részének címerében volt olyan ragadozó állat, oroszlán, sas, amit agresszív nemzeti törekvések kifejezésére lehetett használni, ám a magyar állam címeréből hiányzott az effajta jelkép. Ezt pótolandó, „elővették” a honfoglalás ezredik évfordulójának érzelmileg túlfűtött időszakában az Álmos és Árpád címerpajzsán fellelhető sasszerű madarat, a turult, amelyet aztán kitárt szárnnyal, harciasságot jelző felborzolt tollazattal és egyre nagyobb, félelmetes testtel jelenítettek meg. Ilyen turulokra ma, békességre, szépségre és boldogulásra vágyó embernek nincs szüksége.

Dr. Györky Zoltán, Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!