Sétáltam a kis unokámmal a kora esti órákban, és észrevettem, hogy a Fidelitas-gárda elcsúfította szép fővárosunkat egy gyomorforgató, hányingert keltő plakátakcióval. „Gyurcsány a hibás” – szerepel rajtuk a felirat.




 



Az embernek rögtön az jut az eszébe, hogy honnan van ezeknek a nagyon fiatal gyerekeknek annyi pénzük, hogy ilyen hülyeséggel foglalkozzanak? Még emlékszem arra a szlogenre, amikor a 2006-as választások voltak, hogy „hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” – mert sajnos én is ezt tettem. De most már-soha többé! Ezeknek csak a hatalomra fáj a foguk, ezért is jelentek meg ezek a plakátok Budapesten.

Természetesen lehetne azt mondani erre az egészre, hogy hagyjuk csak meg a fideszeseknek a dedót, matricástól, Felcsútostól, de ez nagyon egyszerű megoldás lenne. Értem, hogy ezek az „akciók” Orbán Viktor nélkül nem lehetségesek. Mindenki nagyon jól érti, hogy Orbán a túlélésre játszik – és ez már undorítóbb, mint valaha. Sajnos, nagyon sok pénz van ebben az országban ezekre a plakáthülyeségekre.

Ahogy közeleg a választás, úgy ébrednek fel az emberek abból az álomból, amibe a „fiatal demokrata” nagymamák, meg nagypapák ringatták őket. Nem szabad engedni – s ezt ma már nagyon sokan értik –, hogy Orbán és társai miatt álljon le az ország fejlődése, hogy az óvodáskorú Fidelitas magyarázza nekünk, hogyan éljünk.Legyünk óvatosak, emberek!

Jávori Gitta, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!