Jómódban élve, óriások leszünk?

Gyenis Gyula – Joubert Kálmán „Óriások leszünk? A felnőttkori testmagasság szekuláris trendje” című tanulmányában sok egyéb között azt írja, Louis René Villermé figyelte meg a Napóleon utáni időkben azt a jelenséget, hogy az egymást követő generációk testmagasságátlaga egyre nagyobb lesz. Ő írta le először 1829-ben, hogy „Az emberi testmagasság nagyobb, a növekedés üteme pedig gyorsabb lesz, abban az arányban, ahogy egy ország gazdagodik, a ruházkodás, a táplálkozás és a lakáskörülmények javulnak, a munkaerő kizsákmányolása és a nyomor pedig csökken a gyermek- és ifjúkorban. Másképpen szólva, a szegénység által teremtett körülmények késleltetik a végleges testmagasság elérésének időpontját, és egyúttal csökkentik is azt.” Az iskolás gyermekek testi fejlettségét az 1870-es évektől vizsgálták rendszeresen a fejlett országokban, de a növekedés gyorsulását csak 1920 után írták le, és „akceleráció”-nak nevezték el, majd 50 évvel később már komplex jelenségről beszéltek, ami a testméretek többségénél jelentkezik és a korai érés is fontos jellemzője. „A jelenség a »szekuláris trend« nevet kapta, amelyről az is kiderült, hogy a testméretek egy népességben adott időszakban nemcsak növekedhetnek, hanem csökkenhetnek is, ilyenkor az érés időpontja is későbbre tolódik” – olvasható a citált tanulmányban.

Hazánkban Véli György kaposvári gyermekorvos írta le először az „akceleráció” jelenségét 1954-ben, mégpedig az 1852–1927 között született 20 éves Somogy megyei sorkötelesek adatait elemezve, amiből kiderült, azok 10 évenként 7,88 mm-rel lettek magasabbak, az 1927–1943 között születetteknél a dekádonkénti növekedés üteme 17,88 mm volt. Az 1944–1958 között világra jötteknél érdekes módon a testmagasságban nem talált változást, tehát azt, hogy Magyarországon megállt a növekedés gyorsulása. Egyébként Magyarországon a gyermekek testi fejlettségének vizsgálata az 1870-es évektől datálódok, az első országos adatgyűjtést Bartucz Lajos, a szegedi, majd a budapesti tudományegyetem antropológus professzora végezte 1910–1920-ig csaknem 37 000 iskolás adatait összegyűjtve. Mintegy 60 évvel később, 1981–84 között Eiben Ottó 40 ezernél több 3-18 éves korút reprezentatív mintában kutatott. A két vizsgálat testméret adatai nagy különbségeket mutatnak, az utóbbiban általában nagyobbak voltak a fiúknál, mint a lányoknál, mégpedig különösen a serdülőkorban. Amíg a 6 éves fiúk testmagasságátlagánál a két vizsgálat között 4,27 cm volt a különbség, addig a 10 éveseknél 10,09 cm, a 11 éveseknél 9,95 cm, a 12 éveseknél 11,50 cm, a 13 éveseknél 11,34 cm, a 14 éveseknél 11,20 cm, a 15 éveseknél pedig 10,82 centi. Eiben vizsgálatában a „végleges”, a felnőttkori testmagasságnak elfogadott 18 éves kori testmagasságátlag a fiúknál (175,34 cm) 7,89 cm-rel, a lányoknál (162,28) pedig 7,28 cm-rel volt magasabb, mint Bartucz 60 évvel korábban mért mintájában.

Magyarországon 1973-ban, majd 1998-ban végeztek vizsgálatokat a sorozásra kerültek körében. Az elsőt Nemeskéri János vezette, a másodikat pedig a citált cikk szerzői. Az elsőben országos mintavétellel az 1955-ben született 9495 fiú adatait elemezték, 8002 fiatalt kontrolláltak. A két vizsgálatból kiderült, hogy 25 év alatt a 18 éves magyar sorkötelesek testmagassága 4,6 cm-rel nőtt. Az adatok szerint a magyar sorkötelesek 1998-ban mért 175,8 cm-es testmagasságátlaga az 1790-ben mért 158,7 cm-es termeténél 17,7 cm-rel lett magasabb., ami 10 évenként 8,2 mm-es növekedést jelent. „A magyar sorkötelesekről nyert információkat összevetve a Gyenis Gyula által 1976–1990 között vizsgált műegyetemi hallgatók 15 évfolyamának adataival azt mutatják, hogy a bevonulók testmagasság-növekedése intenzívebb volt, mint az egyetemi hallgatóké.”

A szekuláris trend másik részjelensége hazánkban „a menarche-kor, vagyis a lányoknál az első menstruáció medián- (közép-) értéke, amely azt az életkort mutatja, amelynél a lányok 50 százaléka már menstruál, 50 százaléka pedig még nem.” A 19. század közepén, Semmelweis korában ez 16 éves kor körül, 1959–1961 között 13,28 éves kor körül volt. Eiben Ottó 1958-tól vizsgálja Körmend gyermekeinek és ifjainak testi fejlettségét 10 évenként. Az első vizsgálatnál a menarche mediánja 13,53 év volt, ami 1968-ra 12,75 évre csökkent, tíz évvel később viszont nem változott (12,80 év), majd 1988-ra már kissé későbbre tolódott, a medián 12,93 év volt és 1998-ban is ezen az értéken (12,95) maradt. Gyenis Gyula hasonló tendenciát figyelt meg a szintén tízévenként ismételt érdi vizsgálatainál, ahol a menarche-medián 1979-ben, 1989-ben és 1999-ben a következőképpen változott: 12,85, 12,60 és 12,56 év lett. „A legújabb külföldi (például olaszországi, nagy-britanniai, svéd és horvát) adatok alapján úgy tűnik, hogy a menarche-medián értéke kissé nő, tehát az érés későbbi időpontban történik. Ez a fejlett és a közepesen fejlett országokban ma már általános jelenség” – írják a szerzők.

A testméreteknél is vannak adatok a szekuláris trend csökkenésére, illetve a negatív irányú szekuláris trend megjelenésére, Hollandiában – ahol a 18 éves fiatalok Európában a legmagasabbak – a sorkötelesek testmagasságának dekádonkénti növekedése 9,5 mm volt 1863–1900, 15 mm 1900–1940, 23,2 mm 1950–1978, majd a növekedés mértéke 10 mm-re csökkent 1979–1991 között, 1988–1991 között pedig már nem volt növekedés, csak 2 mm-nyi csökkenés. A gazdaságilag fejlett, magas életszínvonalú Svédországban és Norvégiában igen alacsony a termet növekedésének üteme: csupán 3 mm dekádonként. Ahogy írják, a testmagasság csökkenése mutatkozik a fejlődő országok nagy részében, amelyek inkább „visszafejlődő” országoknak nevezhetők. „Az 1975-ből származó adatok szerint az olyan országokban, ahol a gazdaság fejlődése nem tartott lépést a népesség gyarapodásával, mint a Dél-afrikai Köztársaságban, Koreában, vagy Chilében, csökkent az életszínvonal és ezzel együtt a termet is.” A csökkenés gyermekek testmagasságánál és a testsúlyánál hazánkban is megfigyelhető volt az első világháború után az 1920-as években, illetve a második világháború után az 1950-es években, meg a második világháborút követően Franciaországban, Norvégiában, Németországban és a Szovjetunióban is, mindez a rossz életkörülményekkel magyarázható.

Azokban az országokban, ahol a gazdaság növekedése az életszínvonal emelkedését okozza, ott a pozitív szekuláris trend „működik”. A már hosszú ideje tartó és számos helyen végzett kutatások során azonban más elképzelések is napvilágot láttak. A kutatók egy része például arra a megállapításra jutott, hogy a trópusi éghajlat, vagy a nagy tengerszint feletti magasság csökkenti a növekedés és fejlődés ütemét. Mások a migráció ütemének és nagyságának növekedésével magyarázzák (legalábbis részben) a növekedés és az érés folyamatának pozitív változásait. Ez azt feltételezi, hogy az embernél ugyanúgy működik az ún. heterózishatás, mint a növényeknél és az állatoknál (ahol a genetikailag egymástól távolabb álló egyedek kereszteződésekor az első utódnemzedékben előnyös tulajdonságok alakulnak ki, például nagyobb testméret, vagy több termés). A kutatók többsége azonban az életszínvonal növekedését tartja a döntő tényezőnek, amely magával hozza a higiénés viszonyok javulását, az egészségügyi ellátás fejlődését, az urbanizáció térhódítását, a táplálkozás mennyiségi és minőségi megváltozását stb.

A szekuláris trend azonban nem folytatódik a „végtelenségig”. Egyes emberek ugyan lehetnek óriások (aminek általában a növekedési hormon túltermelése az oka), de az emberiség soha nem lesz egységesen óriás méretű. Az életszínvonal növekedése egyre inkább lehetővé teszi, hogy a gyermekek elérjék az örökölt gének által megszabott testmagasságot, amit korábban csak kevesen értek el a nagyszámú retardáló hatást kifejtő tényező miatt. A fejlett országokban már a közeli jövőben a népesség nagy része elérheti a genetikusan meghatározott testmagasságát, de erre ma még az emberiség nagy többségét kitevő, szegény társadalmak népességeinek még hosszú ideig kell várnia – írják a tanulmány szerzői.

Krasznai Éva

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!