Pólóaranyat álmodunk a pekingi olimpia végére
Pazarul versenyezve, a teljes kajakmezőnyt leiskolázva fölényesen nyert a pekingi olimpia tegnapi 500-as döntőjében Kovács Katalin és Janics Natasa (képünkön), miáltal az aranypáros megvédte 2004-es bajnoki címét. Gyenesei István, a sportért felelős miniszter lapunknak Pekingből adott nyilatkozatában az összességében szerény összmérlegünkről szólva azt hangsúlyozta, hogy a sportolókat senki se hibáztassa, mert aki kijutott az olimpiára, mindent megtett a jó eredmény érdekében.
Ha minden nem válik is széppé, azért jó, hogy jó a vége, hogy mégsem
kell keserű szájízzel zárnunk a pekingi olimpiát. Merthogy a hajrára –
túl a két kajak-kenus aranyérem kiváltotta örömön – azért maradt még
kikért izgulnunk: a roppant erős montenegrói alakulat legyűrésével
döntőbe jutott féri vízilabda-válogatottunk, amely ma délelőtt száll
vízbe az Egyesült Államok legjobbjaival, s nagyjából 11 órára kiderül,
sikerül-e megvédenie címét, egyszersmind azt a páratlan bravúrt véghez
vinnie, hogy 2000 és 2004 után 2008-ban, tehát megszakítás nélkül
harmadszor is aranyérmet szerez az ötkarikás játékokon.
Erre legfeljebb „félpélda” akad: Nagy-Britannia, még pontosabban szigetországi klubcsapat diadalmaskodott 1908-ban, 1912-ben és – mivel az első világháború 1916-ban lehetetlenné tette a rendezést – 1920-ban is, tehát a hármas sorozat ilyetén módon előfordult már, ám a legújabb kori pólóban ez csak a mieinknek sikerülhet. Mert van esély az újabb elsőségre, nem is akármilyen, már pusztán azért is, mert nem a hovatovább örök ellenfél, a szerb válogatott vár a mieinkre a vasárnapi fináléban, hanem a valóságos mumusunkká avanzsált déli szomszédok helyére lépő amerikai bravúregyüttes. Amely hatalmas meglepetésre alaposan elpáholta Alekszandar Sapicsékat az elődöntőben, a 10-5-ös K.O.-val megakadályozva egyszersmind, hogy visszaadhassuk az elmúlt esztendőkben felhalmozott kölcsönt.
Merthogy a 2004-es, athéni ötkarikás játékok óta játszott hét tétmérkőzés mindegyikét a szerbek nyerték ellenünk. Hogy a sokak szerint fóbiá-nak nevezett „pólóbetegségünkből” mennyi igaz, hogy tart-e még egyáltalán a szerb „átok”, Pekingben nem tudhatjuk meg, de tán nem is baj, ezzel a hiányérzettel megküzdünk, a lényeg, hogy a tengerentúliak elitalakulatát legyőzzék Kemény Dénes legényei.
Ha sikerül, három magyar aranynyal zárul pekingi szereplésünk, ami persze elmarad a várakozásoktól, de meglehet, hogy az elvárásokkal volt a baj, túlságosan is magasra került – megint – a mérce, csakhogy alaptalanul, ezúttal már nem volt meg a teljes csapatban a mondhatni szokásos túlteljesítés képessége. Úgynevezett alapsportágaink mondtak most csődöt, hiszen alaposan leszerepeltek vívóink (egyetlen ezüst), birkózóink (magányos bronz), cselgáncsozóink, kudarcot vallottak öttusázóink, ökölvívóink, egy negyedik és egy nyolcadik hellyel szerénykedtek a sorban atlétáink, nem jutottak messzire asztaliteniszezőink, csupán csak kajak-kenusaink, kézi- és vízilabdázóink hozták a tőlük megszokott-elvárt jó átlagot. Illetve hát még az első héten úszóink – élükön a három ezüstérmet nyert Cseh Lászlóval – szolgálták meg a bizalmat, négy Európa-csúcsot (egyet a 200 m mellen végül ötödik Gyurta Dániel állított fel), 14 országos és 18 egyéni csúcsot produkálva. Ezen a héten pedig a női kézi- és vízilabdázók verekedték el magukat a legjobb négy közé, s bár a bronzmeccsen egyként alulmaradtak, szó nem érheti a házuk elejét, ha úgy vesszük e két sportágban a föld negyedik legerősebb válogatott alakulata a miénk. S akkor még ott vannak a férfipólósaink…
Hagyományosan „olimpiamentő” sportágunk, a kajak-kenu legkiválóbb magyar művelői tegnapelőtt és tegnap jelentősen javítottak ötkarikás bizonyítványunkon, bár esetükben azt kell mondanunk, még ennél, a két arany, s egy-egy bronz alkotta medálgyűjteménynél is „vaskosabb” medálkollekciót reméltünk. Például Vajda Attila zseniális versenyzéssel kiérdemelt 1000 méteres diadala után a kenusok 500-as vetélkedésében már nem igazán „tépte szét” magát, de a dobogóhoz közelebb vártuk Vereckei Ákost is a fél kilométeres kajakdöntőben, s némiképp szomorúan konstatáltuk azt is, hogy éppen lecsúszott a még érmet érő pozícióról szólóban Kovács Katalin, majd a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duónk is K-2-ben, miközben szívet-lelket gyönyörködtetően száguldott a vízen a Kozmann György és – a halott klasz-
szis, Kolonics György helyét megöröklő – Kiss Tamás kenukettőse, amely harmadikként ért célba. És csak csöppnyi bosszúságot érezhettünk amiatt, hogy – még pénteken – a női K-4-eseknél a mieinket a németek ezúttal is megelőzték, de a második hely rendben levőnek nevezhető a Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa alkotta négyestől. S a szombati nagy siker igazi gyógyír lehet a magyar lelkekre: a Kovács, Janics páros athéni címvédőhöz méltó versenyzéssel valósággal leiskolázta a mezőnyt, és tanári módon védte meg ötkarikás elsőségét. Ez volt tehát a második pekingi csúcssikerünk, amihez hozzájöhet, sőt jönnie kell a harmadiknak férfipólósaink jóvoltából.
Jut még mára egyéb is, de ez már nem javít a nemzetközi pozíciónkon, mert a nemzetek rangsorában ezúttal bizonyosan nem férünk be a legjobb 15 közé. Talán majd Londonban, négy év múlva sikerül javítani. Az angol főváros képviselői ma veszik át az olimpiai zászlót Pekingtől, s hogy a közvélemény figyelmét még inkább a következő, 2012-es játékokra irányítsák, az angol miniszterelnök mellett a londoni küldöttségben felvonultatják az élő rocklegendát, Jimmy Page-et ugyanúgy, mint napjaink egyik legnépszerűbb futballnagykövetét, David Beckhamet. Elérkezett a pillanat, a kínai főváros búcsúzik, és ha többet is vártunk a mieinktől, azt jó szívvel rögzíthetjük: alapvetően a rendezés rendben volt, köszönjük, Peking!
(Jamzon)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!