Furcsa párok
A szokásosan remek Obama-szónoklattal zárult a demokraták e heti denveri jelelőgyűlése, hogy a stadionbeli ünneplés után órákkal az elnökjelölt alighanem megbánja, amiért nem Hillary Clintont választotta párjának (az elmúlt félszázadban szoros pártbeli vetélkedők után csak az nyert, Kennedy és Reagan, aki nem ódzkodott fő vetélytársának maga mellé emelésétől). Akkor ugyanis McCain is aligha próbál meghökkentő – és az Obama-szónoklatot „semlegesítő” – hatást elérni egy ismeretlen alaszkai kormányzó kiválasztásával az alelnökjelöltségéért tülekedő fehér férfiak közül (ajánlgatták neki a szintén fekete külügyminiszternőt is, ám az még inkább erősítette volna a demokraták fő érvét: McCain elnöksége valójában a harmadik Bush-periódus lenne).
Ha volt is már a mondásnak megfelelő „sötét ló”, Sarah Palin akkor is csúcsot jelent, mert emlegették ugyan a nevét, ám a bejelentés mindent, a denveri konvenciót is háttérbe szorító szenzáció volt. Azóta merő találgatás az amerikai média: ki McCain zseniális húzásának tartja, ki katasztrófálisnak. Egy éppen pénteken 72 éves elnökjelölt esetében a szokottnál is komolyabban veendő, hogy a második „egy szívdobbanásra” van az ovális irodától, s hát Palint egyelőre nehéz elképzelni Amerika élén. Ámde ezt a demokraták csak óvatosan emlegethetik (Obama szóvivője elhamarkodottan megtette, hogy főnöke sietve visszatáncoljon), hiszen az ő – szintén negyvenes, és ugyancsak „nyeretlen kétéves” – elnökjelöltjük szíve egyenesen az ovális irodában dobogna. S Obama kampánya tavaly óta egyfolytában cáfolta Clintonék érvelését a tapasztalatok fontosságáról…
Vagyis mostantól mindkét tábornak meg kell gondolnia, mennyire hadakozik a maga kétélű fegyverével, nehogy buzgalmában a saját kényes pontjára hívja fel a figyelmet. Például a demokratáknak csínján kell bánniuk Palin keresztény konzervatív beállítottságával, hiszen a republikánusok öntevékeny csoportjai javában firtatják Obama hajdani ultraradikális (sőt: hazai terrorista) baráti szálait. S az ő alelnökjelöltjének, Biden szenátornak a „népi hátterével” is csak óvatosan lehet kampányolni, hiszen az alaszkai hölgynél „népibbet” már el sem lehet képzelni (Obama megint megbánhatja, hogy az előválasztási harcban leszólta a vallásos vadászgatókat: Palin maga is puskaforgató pünkösdista). Ha viszont McCain a – Clinton mellőzésén háborgó – női szavazók tömeges átcsábításában reménykedik, az könnyen illúzió lehet az abortuszt olyannyira elutasító Palin esetében, hogy tavasszal megszülte az előre Down-kórosnak jelzett gyermekét, vagyis elvi „életpárti”, s így a többség által védeni kívánt törvény megváltoztatását ígéri a republikánus páros győzelme esetére.A.J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!