A héten elkezdődött és javában tartott az M0-s északi hídjának műszaki átadása-átvétele; szeptember közepéig lezárulhat a folyamat. Feszült hangulatban ülésezett Szigetmonostor önkormányzati testülete csütörtökön, s végül nem határozott, hogy elfogadja-e a közlekedési tárca ajánlatát, amely az új Megyeri hídtól északra megépítendő kétszer kétsávos autóshídat váltaná ki. Ám az ajánlatot alaposan mérlegelik és tárgyalási alapnak tekintik – tudatta a VH-val Molnár Zsolt, Szigetmonostor független polgármestere.

A közvetlen előzmény: szerdán, a műszaki átadás-átvételi procedúra során Újpest, Óbuda és Budakalász mellett a szentendrei szigeti település is megtagadta a hozzájárulását az M0-s autópálya új északi hídjának üzembe helyezéséhez.
– Szokatlanul nagy, legalább hetvenfős hallgatóság jött el a testületi ülésre és számos kérdést tett fel mind nekünk, mind a közlekedési tárca képviselőjének – így Molnár Zsolt. – A kérdezők, hozzászólók zöme a korábbi „alkut” – amit az építési engedély is tartalmaz és a határozatunk is írásba foglalt –, azaz az autóshíd építését támogatná. Ám erre igen csekély esélyt látok. Bár mi korábban kijelöltük a hídhoz vezető út nyomvonalát, Szentendrén a terület használója, a honvédség számára nem volt megfelelő, hogy a szemközti hídfőt éppen ott, a 2007-ben megállapított nyomvonalnak megfelelő részen építsék fel. Délebbre a vízművek, északabbra pedig a város nem engedi. Ilyen körülmények között természetes, hogy bár fenntartjuk igényünket az autóshídra, komolyan vesszük a minisztérium alternatív ajánlatát és érdemben akarunk foglalkozni vele. Ez a „csomag” a Határcsárdánál egy gyalogoshíd építése mellett – amit Szentendrének szintén fogadnia kellene – a kompok, a két parton a kompkikötők és az oda vezető belső utak felújítását, kerékpárút-fejlesztést, a buszjáratok sűrítését, mentő- és tűzoltóállomás építését tartalmazza. Nem szeretnénk készületlenül kezdeni az ezekről szóló tárgyalásokat, így az elemeit addig átgondoljuk és kialakítjuk az álláspontunkat. Valójában mi nem is szeretnénk megkadályozni, hogy az M0-s északi hídján meginduljon a forgalom. Ehhez az kell, hogy mielőbb megállapodás szülessen vagy az autóshídról vagy az újabb alternatíváról. A közlekedési hatóság ugyan addig is adhat ideiglenes használatba vételi engedélyt a Megyeri hídra, a forgalomba helyezés érdekében, ám azt a határozatot megtámadhatják az érintett települések a bíróságon. Igaz, ha a hatóság nem ad ki ilyen engedélyt, akkor meg a beruházó fordulhat a bírósághoz, hiszen a híd elkészült …
– Két külön ügy a műszaki átadási eljárás és a híd forgalomba helyezéséhez kötődő hatósági eljárás – mondta tegnap a VH-nak Rapkay Kálmán, a Hídépítő Zrt. Duna-hidak igazgatóságának vezetője. – A műszaki átadás arról szól, hogy eleget tettünk-e a szerződésben foglaltaknak, s elkészült-e, megfelelő minőségű-e az ott leírt műszaki tartalom; azaz jó hidat készítettünk-e. A műszaki átadás-átvátel során több csoportban vizsgálják, szemlézik, ellenőrzik a hidat kívül-belül, alul-fölül; mennyiségileg és minőségileg is sorra veszik mindazt, amit a hídépítők készítettek, az utakat, a vízelvezető rendszereket is, és minősítik, hogy a híd és annak minden eleme, berendezése, rendszere megfelel-e az előírásoknak. Ez a folyamat a reményeim szerint  szeptember közepéig lezárul. Mivel eddig, a műszaki átadás első hetében mindent rendben találtak és semmi olyan kifogást nem volt, ami kérdésessé tenné a híd átvételét, valószínűnek tartom, hogy ez rendben meg is fog történni. Addig még az utolsó simításokon dolgozunk, rendezzük a fölvonulási területet, kitakarítjuk az árkokat, elgerebélyézzük a rézsüket és persze rendbe rakjuk ennek a hatalmas munkának az aktáit.
– Ami a Megyeri híd forgalomba helyezését illeti, annak a feltétele a műszaki átadás lezárása. A hatóság összehívta a forgalomba helyezési eljárás résztvevőit és hónap közepén várhatóan elindítja  az eljárást is. Az, hogy az önkormányzatok hogyan nyilatkoznak a hozzájárulásukról, minket csak annyiban érint, hogy láthatjuk-e mielőbb működés közben a munkánk eredményét. Mi mérnökként, kivitelezőként tekintünk erre az alkotásra és a munkánk be is fejeződik akkor, amikor véget ér a műszaki átadás. A többi már a közlekedési hatóságon, a beruházón és az önkormányzatokon múlik – mondta végezetül Rapkay Kálmán.
vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!