A hetedik kontinens

Ami fantasztikus, azt el kell ismerni, és a Bahamák egyik szigetén, a Paradise Islanden található Atlantis tényleg a világ egyik csodája. Az óriási üdülőkomplexum 2300 szobával rendelkezik, melyek tisztaságáról a mintegy 800 fős takarítószemélyzet gondoskodik, akik naponta 13 tonna ágyneműt cserélnek. Nem csoda, hogy a mosóbrigádnak reggel hattól este tíz óráig folyamatosan dolgoznia kell. Persze nem kézzel mossák az ágyneműket, hanem hatalmas ipari mosógépekkel, azonban ezek felügyeletére is 300 ember szükséges. Mindebből a turista semmit nem vesz észre, ők csak élvezik, hogy a lakószárnyakon kívül gyönyörű pálmafák, medencék és lagúnák között sétálgathatnak, és ámuldozhatnak az elsülylyedt város csodáin.
A legnagyobb attrakció a szállodarészeket összekötő, részben föld alatti akváriumrendszer. Ez a Föld legnagyobb tengeri akváriuma. Még a főépületek alagsora is a víz alatt van. Az építkezésekkel ugyanis nem spóroltak. Először Atlantis víz alatti romjait építették meg, majd ezt fokozatosan elárasztották tengervízzel. A szálloda alagsorában olyan érzésünk támad, mintha egy ásatás résztvevői lennénk, csak itt az üvegfal mögött az elsüllyedt város romjai-ban, oszlopaiban gyönyörködünk, miközben a tengeri élőlények sokasága ejti ámulatba a turistákat. Ötszáz homár úszkál az egyik akváriumrészben, a másikban hatalmas cápákat láthatunk minden mennyiségben. Köröz itt tigriscápa és nagy pörölyfejű cápa is. Ha egy kicsit továbbsétálunk, a rájákat csodálhatjuk meg, az ördögrájától a sárga rájáig. Egy elszeparált, édes vizű medencében fickándoznak a piráják. Sokkal idillibb képet mutat a korallokkal díszített akváriumokban a színes gruppik és más déltengeri halak látványa.  A hivatalos adatok szerint több mint ötvenezer halat csodálhatunk meg az óriási akváriumrendszerben. A több mint 200 halfajta példányainak gondozása óriási feladat, főleg az etetésük. Naponta 250 kilogrammnyi apróhalat szórnak szét táplálékként. A vendégek az alagsorban az üvegfalon keresztül végig is nézhetik, ahogy az etető a saját kezével adja a rája szájába a kishalakat. A hatalmas akváriumrendszert folyamatosan tisztítani is kell, ez szintén embert próbáló feladat. Ha a vendég kíváncsi, akkor akár elkaphatja azt a pillanatot is, amikor az egyik könnyűbúvár éppen Atlantis romjait porszívózza a víz alatt.
Persze az állatokat nem csak alulról csodálhatjuk meg, hanem a felszínen sétálva is gyönyörködhetünk a ráják csapataiban. A legizgalmasabb élményt a Maya templom csúszdája nyújtja. Alighanem ez a világ legegzotikusabb csúszdája, hiszen a cápák akváriumán vezet keresztül. Így az ember lélegzete is eláll, amikor azt hiszi, hogy a cápák közé fog érkezni. Ez igazi adrenalinbomba.  Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!