Ki a gyáva?

Nincs kétségünk, hogy akad majd kolléga, aki az üléstermi és utcai szidalmazások, a mocskolódó, fenyegető telefonhívások ellenére is helytáll. Bátran megindokolja, miért nem kell, vagy lehet szétkergetni a jogállamiság paravánjai mögé bújó, onnan kiröhögő rendteremtőket, a katonás alakzatba fejlődött parlagfűirtó, hadisírgondozó, cigánybűnözés ellen fellépő, zsidózó, hazaárulózó hordát, minden igaz magyarok gyámolát. Vagy ellenkezőleg. A bíró megtalálja majd a kiskaput, amelyen át mégiscsak ki lehet tessékelni őket, hogy másnap visszamasírozzanak a nagy kapun, melyet rég tágra nyitott a posztweimari, demokratikusnak csúfolt, állami és össznépi beszariság.
Nem mindegy?
Magyar Gárda (MIÉP, Potyka bácsi, Király B. Izabella, Szabó Albert, Bácsfi Diána, Budaházy, Tomcat,  – elnézést a felsorolásból kimaradtakért) mindaddig lesz, amíg igény van rá. Magyarán: soká. Ebben az országban nemcsak aktuális gazdasági, társadalmi okok keltenek riadalmat, agressziót, gyűlölködést, bűnbakkeresést és
-képzést, felelősséghárítást. Mindennek sok évszázados a kultúrája és hagyománya; akit érdekel, forduljon a jobb történelemkönyvekhez, báró Eötvöshöz, Bibó Istvánhoz, Száraz Györgyhöz, egyéb tisztán látókhoz.
A mai magyar értelmiséghez ne nagyon forduljon. Annak egy része maga is rémült, más része zsigeri gárdabarát, nem beszélve egyes elkötelezett demokratákról, akik a demokráciában is csak elvont dogmát látnak, esetünkben a véleménynyilvánításnak mindent felülíró, szent szabadságát. A Magyar Írók Szövetsége pillanatnyilag azzal véteti észre magát, hogy Szécsi Magda kilépett belőle, nem bírva tovább nézni a jeles testület némaságát, behúzott fülét-farkát. Történelmi egyházak dettó, kivéve tán a zsidó hitközséget, de ne legyen kétségünk, ők is inkább a személyes érintettség okán tiltakoznak.
Visszatérve a tisztelt bírósághoz. Az elnök úr lelki teherről beszél, melyről már korábban érezte, hogy alkalmatlanná teszik majd Öcsödi Ágnest az objektív ítélkezésre. Minő előrelátás! Igaz, nem arról a teherről beszél, melyet ő maga és legfelsőbb főnöke helyezett a bírónő vállára, mikor tudomásul vették és eltűrték, hogy a gárda már az első tárgyalásnál átvegye az irányítást és ellenőrzést a bíróság folyosóin. Nem is arról a teherről melyet az ember akkor érez, ha látja, hogy a bíróság épülete előtt spontán demonstráció zajlik. Hogy a rendőrség az utcai forgalom irányításának egy részét is előzékenyen átengedi a gárdistáknak. Ha hallja, hogy akad jelentős politikai párt, melynek elnöke Horthyhoz hasonlítja magát és két pofonnal szándékozik (mikor hatalomra kerül) szétzavarni a nácikhoz megtévesztésig hasonló bandát.
Ki itt a gyáva?
Annyi történt, hogy egy bíró pontosan érzékelte: nincs hátországa. Pontosabban, olyan hátországa van, melyben a politikai haszonlesés, a hivatali gyávaság, a tehetetlenség, az alapvető értékek elvesztése és/vagy kuszasága az irányadó. Médiának, állami erőszakszervezetnek, igazságszolgáltatásnak, állampolgárnak.
Pár utcai beszólás, fenyegetés, telefonos mocskolódás a világ minden táján kijut a bíráknak. Még Svédországban is, melyet most példaként emlegetnek, mondván, ott elveszítené az állását egy bíró, aki ilyen csipcsupságok miatt minősítené magát elfogultnak.
Így van. Jut eszünkbe: van még néhány dolog, melyek miatt nem vagyunk egy kiköpött Svédország. 

R. Székely Julianna 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!