…bocsánat, még ha ellentmondunk is valamelyest József Attilánknak. Van,
lehet bocsánat, ha kimondjuk – mert a szó gyógyít –, néven nevezzük a
bűnt, a szörnyűséget vagy csupán hibát tévedést, tehát mindazt, ami
nyomasztja lelkünket.

Jól tudta ezt például  Bill Clinton, aki bizony személy szerint is tehetett arról, amiért elnézést kért… Nem így Borisz Jelcin vagy éppen II. János Pál pápa, akiknek semmilyen tevőleges közük nem lehetett sem  az ötvenhatos forradalom leveréséhez, sem a középkori egyház eretnekégető buzgalmához és egyéb bűneihez. A neves elődökhöz csatlakozott a közelmúltban Sólyom államfő és Hiller miniszter, amikor a csehszlovákiai bevonulás negyvenedik évfordulóján úgy találta illőnek, hogy az akkori Csehszlovákia népeitől a mai, demokratikus Magyarország nevében elnézést kérjenek, amiért magyar csapatok is részt vettek a prágai tavasz eltiprásában. A sokat és nem mindig alaptalanul hibáztatott magyar politikai elit jelképes gesztusát aligha lehet túlértékelni, az ilyen bocsánatkérések húzzák alá azt, hogy morális tartás nélkül nincs semmilyen igazi emberi tevékenység, így politikai sem. Annál kevésbé érthető, hogy a napi politikában az előbb említettekhez nem hasonlítható, ezeknél sokkal kisebb hibákért és felejthető tévedésekért az illetékeseknek csaknem olyan nehéz elnézést kérni, mint a tevének átbújni a tű fokán.
Ezt ezen a héten a TEÁOR szörnyszülött betűszó juttatta eszembe. Szerencsére az adófizető polgárnak, a – meglehet – kényszervállalkozónak nem kötelessége elmélyedni a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszerének rejtelmeiben. Valami statisztikai nyilvántartás –, s a többi nem rá, rám, rád tartozik, az viszont igen, hogy a cégek besorolásáért az említett rendszerbe súlyos tízezreket kellett fizetni.  Draskovics Tibor  először a június 30-i határidőt módosíttatta az év végére, a késlekedők így megnyugodhattak. Most viszont azt közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter, hogy a besorolást csak egészen szűk körre alkalmazzák, a nagy többségnek nem kell ügyvédhez fordulnia szerződésmódosításért. Vagyis azok jártak jól, akik még kisujjukat sem mozdították, s rosszul, akik hamar engedelmeskedni kívántak az előírásoknak; s amikor a minisztert erről faggatták, akkor mintegy vállonveregetve ez utóbbiakat, megdicsérte őket „jogkövető magatartásukért”. Pedig ha meggondoltabbak az intézmények, akkor nem vettek volna ki a (kényszer)vállalkozók zsebéből több tízezer forintot. De ha már így tettek, akkor talán mégis elnézést lehetett volna kérni tőlük. Ez a fajta kármentés – ha már másról szó sem lehet – még csak pénzbe se kerül…

Martin József 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!