Tudatos vásárlók vagy konzumidióták vagyunk?

A Tudatos Vásárlók Egyesülete szerint a pénzünkkel szavazunk; nem kell támogatnunk a környezetszennyezést, a vegyszerezést, a gyermekmunkát, a buta, káros és felesleges dolgok tömeges gyártását. – A Gallup Inétezettel 2005-ben készítettünk felmérést a hazai fogyasztók tudatos vásárlási szokásaival kapcsolatban – mondja Haraszti Anikó, az egyesület titkára. – Az eredmény: akkor a fogyasztók 47 százaléka gondolta úgy, hogy a döntésével – azzal, hogy mit vesz le a polcról – képes befolyásolni a vállalatok tevékenységét, a cégek működését, s azt is, hogy milyen termékek jelenjenek meg a piacon és hogyan viselkedjenek ott a kereskedők. Ennél valamivel kisebb, 35-40 százalék azok aránya, akik hajlandók voltak többet fizetni egy olyan termékért, amely bizonyítottan környezetbarátabb, egészségesebb, állatbarátabb, minőségibb, és amit nem megtévesztéssel reklámoztak. Korábban a vásárlások 70-80 százalékánál az olcsóbb ár nyomán hoztak döntést az emberek, ez a tendencia lassan, de kezd megváltozni…
– Ha valaki tudja, hogy milyen a vásárló, akkor az a kereskedô, aki végigkíséri az útját. Azét is, aki csak nézelôdik, azét is, aki a neje által írt lista alapján válogat, s persze azét is, aki beszalad az üzletbe és amit meglát, azt meg is veszi – így Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség fôtitkára. – Ám, hogy milyen a tudatos és a rögtönözve vásárlók aránya, azt azért nehéz megmondani, mert pontosan tudni kellene, ki is számít tudatos vásárlónak. Én leegyszerûsítve azt mondanám: aki tisztában van vele, hogy mit akar venni és nagyjából milyen feltételekkel, az tudatos. Ezt pedig jelzi, hogy tájékozódik-e vásárlás elôtt – mondjuk az interneten körülnéz, a prospektust átlapozza, a szomszédtól tanácsot kér – vagy legalább vásárlás közben a pulton lévô árukat és rájuk írt adatokat szemügyre veszi, kérdéseket tesz fel, s amit megtudott, azt érvényesíti is a döntésében. Errôl biztosan nincs statisztika, ám ha így tekintjük, akkor a vásárlók többsége bizonyára tudatos. Hisz’ szinte mindenki összehasonlítja az árukat és az árakat, ha van választék. Az is tudatos, aki a szórólapról választja ki, hogy mit akar megvenni. Más kérdés persze, hogy mit enged meg pénztárcája; aki például ügyel az egészséges táplálkozásra, a környezetvédelemre, az magasabb minôséget vesz – de drágábban; a biotermékekre nem mindenkinek futja. A kereskedô általában nem szereti az elégedetlen, dühös vásárlót, pedig tudatos az is, aki reklamál, ha rájön, hogy az ár a kaszszánál már nem az, amit a polcon látott vagy a termék minôsége kifogásolható és ezért visszahozza. Aki odafigyel a vásárláskor, az biztos, hogy tudatos. És a többség ilyen, mert az élet és a pénztárcája rákényszeríti. A kereskedô el akar adni. Ám nem csak az a szándéka, hogy elkapkodják az árut, hanem az is, hogy elégedett legyen a vevô és visszamenjen hozzá, mert akihez mindenki csak egyszer megy be, az hamar lehúzhatja a redônyt. S könnyebb a dolga a tudatos vásárlóval, aki válogat, nézelôdik, de ha jól választ, legközelebb is bemegy az üzletébe. Némely reklámfogás pedig a legtudatosabb vásárlót is „elcsábítja”; a vevôcsalogató akció, ha nagy mennyiségben olcsón kínálnak valamit, eladja a terméket, s éppen az anyagi szempontokat mérlegelôknek. De fontos, hogy ne tévessze meg a vevőt a reklám, ne sózzanak rá bóvlit, mert akkor csalódik és legközelebb már más árut keres – másutt.
– Azt, hogy hány honfitársunk esett reklámfogságba és vásárlási szenvedélybe, senki nem tartja nyilván. De tudható, hogy félmillió körüli az eladósodott, a jövedelmüknél biztosan többet költô – háztartások száma – mondja Becker György marketingkutató. – Lehet mögötte átmeneti keresetkiesés, munkanélkülivé válás, befuccsolt vállalkozás, nagy kamatú hitel, magas lakástörlesztô részlet, húzós közüzemi számla, s persze túlvásárlás is. Csak a hitelintézetek, a bankok tudják, ki, miért is tartozik nekik. Bár ezt statisztikai módszerekkel is vizsgálják, az eredmény mindig szigorú banktitok marad; a kutató, aki ebbôl él, mint jómagam is, nem beszélhet róla, mert köti a titoktartás. Körülbelül? Csak pár százalék – ötnél kevesebb – lehet azok aránya, akik a megszállott vásárlásaik miatt adósodtak el – véli, ám hozzáteszi: a jellemzô életkorukról, nemükrôl, társadalmi helyzetükrôl már tényleg semmit se mondhat… S a vásárló felôl sem közelíthetô meg ez az ügy, hisz ô maga nem fogja beismerni, a pszichiá-ter pedig nem mondhatja el – lévén orvosi titok –, ha a páciense kényszeresen vásárolgat.
– Az 50-es években fordult a marketing figyelme a gyermekek felé. Nekik érdemes igazán hirdetni, ugyanis elôttük még legalább 60 év fogyasztás áll. S fogékonyak is a reklámra, úgy tekintik, mint a mesét; védtelenek, irányíthatók és a fogyasztási szokások korán rögzülnek – fejtegeti Forgács Attila docens, klinikai szakpszichológus, a Corvinus Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese. – Ha egy cég gondol a jövôre, akkor a gyerekeket veszi célba. A korábbi próbálkozások évtizedekig képtelenek voltak megváltoztatni az étkezési szokásokat, ízlést, magatartást; a gyorséttermi hálózatok gurui ezt könnyedén elérték – a gyerekek révén. Egyes országok védekeznek ez ellen, a svédek például betiltották a 12 év alattiaknak szóló hirdetéseket. A fogyasztói társadalom lényege a fogyasztás. A lelki mechanizmus, amely mûködteti, hogy állandó kielégületlenségi állapotot tart fenn a reklám, mindig két lépéssel a lehetôségek elôtt járó igényt gerjeszt, amit csak vásárlással elégíthetünk ki. Így minél jobban élnek az emberek, annál boldogtalanabbak; állandósul bennük a vásárlási késztetés. Új telefont, új autót vesznek – pedig a régi is mûködik. A ruha ép, hordható, csak „tavalyi divat”. Néhány évszázada még az elôzô generáció ruháit is elhordták… A fogyasztói társadalmat, az irracio-nális vásárlást a divat vírusa tartja fenn; emiatt veszünk újabb és újabb holmikat mind nagyobb tömegben. S a „divatvírusos” magatartás nemcsak a felszínen, a külsônkön látszik meg. Belsôvé válik. Nem is oly régen még púderrel, kozmetikumokkal, jól szabott ruhákkal, kis optikai csalásokkal „kezelték” az emberek testi állapotát. Mára a divat beköltözött a testbe; a serdülô lányok nem új ruhát, hanem plasztikai sebészeti beavatkozást kérnek ajándékba. S hogy mindez az emberek mekkora részét teszi kényszeresen vásárlóvá? Ki tudja… Az a tény ismert, hogy a vásárlások 70 százaléka nem tudatos, nem tervezett, hanem impulzív, érzelmi indíttatású. „Nem akartam megvenni, de mégis megveszem, mert megtetszett”… Felnôttek az 50-es évek gyermekei, akiket oly erôsen támadtak a reklámok. Közben a 60-as években elterjedt a televízió, amely lekötötte az emberek, a fiatalok figyelmét és olyan médiafelületet adott, amely kiváló reklámhordozó. Elterjedt az impulzív vásárlás szokása, és már erre az érzelmi alapra építenek a mai reklámok. S napjainkban mindez folytatódik, még magasabb szinten: az internet révén látjuk a reklámot, a terméket és rögtön meg is vesszük, anélkül, hogy el kellene mennünk az üzletbe… Igaz, a felnôttek védettebbé váltak, mert közben megtanulták: a reklám olykor feltupírozott, hiteltelen. Ma is a gyerekek a naivak, a könnyen manipulálhatók.
(vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!