A Nitrogénművek Zrt. Magyarország legnagyobb műtrágyagyártója, amelynek a régi szolgáltatójával megromlott a viszonya, ezért új szolgáltató után nézett. Információink szerint az új cég azonban a korábbi beszállítóhoz képest duplájáért adja a földgázt. Ez hatással volt a hazai műtrágyapiacra is. A tavalyi kilogrammonkénti 140 forintról ugyanis egy csapásra 290 forintra növekedett az ár. Érdekvédőket, mezőgazdasági szakembereket, s gazdákat kérdeztünk meg, mi a véleményük a jelenlegi árhelyzetről.
Gémes szerint a kereskedők részéről spekuláció folyik, ami érint majdnem minden mezőgazdasági üzletágat: vonatkozik ez a műtrágyára, a növényvédő szerre, a vetőmagra, vagy a gépvásárlásra. A műtrágya-spekuláció az alelnök szerint azt jelenti, hogy ha jó termést remélnek, akkor emelik a műtrágya árát és ebben élenjáró a Nitrogénművek Zrt. Ennek a levét a gazdálkodó issza meg, mert a 20 ezer forintos műtrágyával szemben a napraforgó mázsája csupán 2000 forint, a kukoricáé pedig 2700 forint.
Szeremley Béla, a HANGYA Szövetkezeti Együttműködés elnöke a Nitrogénművekkel kapcsolatban elmondta, hogy a termelő tönkremegy, ha nem tudja áthárítani a műtrágyára rakodó többletköltségeket. Így nem csak a gazdák, illetve a családjuk kerülhet lehetetlen helyzetbe, de megnövekedhet Magyarországon a külföldi, sok esetben ellenőrizetlen áru mennyisége is. Márpedig a műtrágya áremelkedése nem, vagy nagyon nehezen hárítható tovább az árban – tette hozzá Szeremley. A helyzet pedig annál is inkább szomorú, mert az agrártermelő kis- és középvállalkozások ezres nagyságrendben mennek tönkre.
Kárpáti László, a Trigo-Fix Kft. tulajdonosa mindvégig óvatosan fogalmazott. Úgy tudja, hogy a Gazprom és a Nitrogénművek Zrt. közé még beékelődött egy szolgáltató cég, ami jelentősen növelte a Nitrogénműveknek juttatott földgáz árát, hiszen az új beszállító is a Gazpromtól kapja, csak egy cég még közbeékelődik. Január-március környékén drasztikusan emelkedett a műtrágya ára. Ez mostanában ugyan csökkent, mert – egyes hírek szerint Szerbiából nagy mennyiségű, orosz tulajdonú 34 százalékos nitrogéntartalmú műtrágyát hoztak be – a hazai műtrágya 10-16 százalék nitrogén- tartalmú, amely ha olajjal érintkezik,
brutális károkat okozhat, ugyanis magától berobbanhat. Kárpáti elmondta, hogy a nitrogéntartalmú műtrágyák behozatala mellett jelentősen megemelkedett az orosz származású foszfor-káli alapanyagú műtrágyák ára is.
A neve elhallgatását kérő egyik falugazdász szerint tavaly elég jó átvételi árak voltak, azonban a műtrágya drágulásának kemény hatása most érződik csak igazán, hiszen mind a kukorica, mind a búza ára – a kiváló termés miatt – még tovább csökken. A falugazdász szerint az áremelkedés hatására a gazdák arra kényszerülnek, hogy „annyi műtrágyát szórjanak ki, amennyi jut – s nem annyit, amennyit kellene”. A termésről szólva elmondta, hogy ha csapadékos év jön, akkor ennek tragikus következményei lehetnek: csökken a termésátlag, csökken a minőség, és természetesen csökken a felvásárlási ár is. Tavaly a magas felvásárlási árak árnyalták az áremeléseket, mert a gabonatermesztés még úgy is megtérült. Most azonban viszik le az árakat, a helyzet sokkal kiélezettebb, ebben a helyzetben pedig meghatározó tényező a magas műtrágyaár.Déri Balázs
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!