A mai szélsőjobb elődei

A Horthy-korabeli elitek és a keresztény, úri középosztály ellenforradalomnak tekintette a rezsimet, és a kifejezésnek számukra pozitív értelme volt. Nevezetesen az, hogy egyedül a destruktív 1918/19-es forradalmak kérlelhetetlen tagadása teheti életképessé a magyar államot. A kor kezdeti periódusában terjedt el a keresztény-nemzeti kifejezés használata. A keresztény jelzőnek azt kellett volna érzékeltetnie, hogy az ország felelős irányítói az Isten előtti egyenlőség és szociális igazság keresztény elveit politikájukban, a keresztény erkölcs normáit pedig a közéletben kívánják uralkodóvá tenni. Ezzel szemben a valóságban a keresztény terminus mint jelző, illetve jelszó, nemegyszer csak jogcím volt a felvilágosult, haladó, liberális, szocialista gondolatok üldözésére és ama gyanú felkeltésére, hogy e gondolatok hívei és terjesztői a kereszténység megsemmisítésére törekszenek.
A nemzeti jelentése viszont jószerivel abban merült ki, hogy szembeállították a „nemzetköziséggel”, ami egyszerre polgári kozmopo-
litizmus és proletár internacionalizmus. Olyan korban, amikor a Habsburg-monarchia romjain
frissen létrejött új, és addig többnyire önálló államiság nélküli nemzetállamok ellenségképét döntően éppen magyarellenességük táplálta, a magyar nemzeti hagyományok ápolása és a nemzeti identitás megszilárdítása természetes, és a társadalom többségének érzelmeire ható – a sérelmi politizálás megalapozását elősegítő – sikeres törekvésnek bizonyult. A különböző „ősmagyar”, turáni, turul stb. szövetségek, az ébredő magyarok egyesülete-féle fajvédő szervezetek „gründolása” révén, ez az erőltetetten nemzeti, néha hangsúlyozottan irredenta jelleg mind erősebben azonosult a jobboldalisággal és a konzervativizmussal. A politikai elit „házi történészei” és zsurnalisztái útján, ezeknek sajátította ki a „nemzeti” fogalmát, amelyre egyébként csak az egész társadalomnak lehet joga, és igénye. 
Horthy (legfőbb hadúr és kormányzó) uralmi rendszere (ha azt a fehérterror befejeződésétől vizsgáljuk) kezdetben, alapszerkezetében nem volt fasiszta típusú, de nem tekinthető konzervatív autokratív jellegűnek sem. A „gyenge” alkotmányos-liberális rendszerelemekhez a különböző periódusokban eltérő mértékben „erős” konzervatív-diktatórikus vonások társultak, a 40-es években pedig szorosan összekapcsolódtak erőteljesebb fasiszta típusú módszerekkel.
Az ország – 1944 márciusáig – papíron alkotmányos alapokon nyugodott. A gyakorlatban azonban a kormányzó párt vezetője diktálta a politikai játékszabályokat, miután ő döntötte el, kit/kiket jelöl képviselőnek. (Ezért déja vu nekem, ha Orbánt hallgatom, vagy nekidurálva magam, mondván: csak kibírom valahogy, az egyre zavarosabb, és leibzsurnáljában mégis lejegyzett eszmefuttatásait olvasom.)
Napjaink eseményeit szemlélve, a jobboldali pártvezér és a szélsőjobb „vezérkéinek” szólamait összehasonlítva a Horthy-érában uralkodó jobboldali nézetekkel, és a reájuk vonatkozó tárgyilagos megállapításokkal, kialakult a véleményem. A magát büszkén ellenforradalminak, kereszténynek és tekintélyelvűnek valló, a szélsőjobbot először tessék-lássék elítélő, majd azzal kénytelen-kelletlen együtt élő Horthy-rendszer – mint amely a fentieken túl, a fajvédők, turanisták, turulisták, hun-niások, szittyák, antiszemiták s végül a nyilasok „szellemét is kiengedte a palackból” (de vesztére, és a mi szerencsétlenségünkre, oda visszazárni nem tudta) a mai jobboldal – különösen a szélsőjobb – (az 1945 óta) 60 évig lappangó „szellemi elődje” és mintája. Számtalan jel mutat arra, hogy a mai szélsőjobboldaliak hozzájuk (például az ébredő magyarokhoz, végeredményképp a nyilasokhoz) hasonlítanak. Ezért ijesztőek és azért veszélyesek, mert itt gyülekeznek, sokasodnak harcra, betörésre készülve, mint anno Hannibál fegyveresei Róma kapui előtt. 
Dr. Györky Zoltán, Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!