Allen Königsberg gyermekként bűvésznek készült, és órákat töltött a tükör előtt, hogy tudásával ámulatba ejtse barátait. Tizenkilenc évesen – Woody Allenként – már olyan nagy sikerű tévés műsoroknak dolgozott, mint a The Ed Sullivan Show, a The Tonight Show, és 22 évesen Emmy-díjat is nyert. Ötletgazdája és szereplője is volt az Amerikában a hatvanas években indult „kandi kamera” műsoroknak.
Színpadi komikusként járta az egyetemi klubokat, dumaszínházakat, majd a filmezés felé fordult. A Játszd újra, Sam! és a Minden, amit tudni akarsz a szexről után az Annie Hall hozta meg a sikert 1977-ben – Allen George Lucas és Steven Spielberg elől happolta el a legjobb rendezőnek járó Oscart. Azóta átlagosan évente egy filmet forgat, köztük vígjátékokat, bűnügyi történeteket és drámákat, melyek közül a Kairó bíbor rózsája, a Csillagporos emlékek és a Match Point áll a szívéhez legközelebb. Emellett klarinétosként rendszeresen fellép a New Orleans Jazz Banddel, akikkel tavaly decemberben Budapestre is ellátogatott. Legújabb filmjéről, a Vicky Cristina Barcelonáról, és az emberi kapcsolatok titkáról mesélt a Monsters&Critics amerikai filmes portálnak.
l Évek óta az emberi kapcsolatokat kutatja filmjeiben. Talált választ a kérdéseire?
– Olyan választ nem találtam, amit hallani szeretne. [nevet] Elég pesszimistán állok az emberi kapcsolatokhoz. Mindig is az volt a véleményem, hogy a párkapcsolat olyasmi, amit az ember a barátaival kibeszélhet, amit megtervez, megszervez, és ami miatt a végén pszichoanalitikusnál köt ki. Esetleg házassági tanácsadóhoz fordulunk, és bölcs tanácsokat kapuk, rengeteget teszünk azért, hogy működjön, a végén azonban mégis csak a szerencsén múlik minden. Legtöbbünknek sajátos igényeik vannak, a nőknek különösen, az esély azonban, hogy egy kapcsolatban minden tökéletesen összeilljen, igen kevés. Ha csak egy dolog nem stimmel, egy idő után egyre idegesítőbb lesz az egész, a nő egyre elégedetlenebb, és ettől te is elégedetlen leszel. Tehát ahhoz, hogy minden klappoljon, nagyon szerencsésnek kell lenned. Persze ez is előfordul, mert a Földön sok-sok ember él, és statisztikailag némelyiknek egyszerűen szerencsésnek kell lennie. Nekem ez a tapasztalatom, amit lehet cáfolni, de ha engem kérdez, csak ezt mondhatom. Nincs az a tanács, terv, önsegítő könyv, randi szerviz, ami segíthet, ha nem vagy szerencsés. Ha az vagy, minden szuper. Tudom, néhányan tényleg mázlisták, de nézze meg a válási statisztikákat, no meg azt a rengeteg boldogtalan kapcsolatot, amit csak a lustaság, a gyerekek, és az egyedülléttől való félelem tart össze. Belátom, néhány nagyon boldog kapcsolat is létezik. De ez csak szerencse dolga! Remélem, nem szomorítottam el túlságosan.
l Hisz abban, hogy az emberek megváltozhatnak, hogy fejlődhetnek?
– Mindig megvan az esély arra, hogy az emberek megváltoznak. Igazi gyökeres változás azonban már jóval ritkább. Az élet egy bizonyos szakaszától már az vagy, aki vagy, és az is maradsz nagyjából egész életeden át. Elképzelhető, hogy megváltozol, de nem valószínű. Vannak emberek, akik egyszerűen sosem mennének bele semmilyen kalandba, sosem lesznek házasságtörők. De mindig lesznek gyönyörű lányok, akik után futnak a férfiak. Ez a szépség egyszer egy költővel fog összeállni, aztán egy gyári munkással. Persze nem fog működni a kapcsolat, így legközelebb egy úszóval bútoroz össze, és a sort lehetne folytatni a végtelenségig. Nem sokat tennék rá, hogy az emberek másokká válhatnak, mint akik, de ismét csak azt mondhatom, én igen pesszimista ember vagyok.
l Milyen ihletet kapott a nőktől?
– Az érdekes ebben az, hogy mikor először írni kezdtem, még nem tudtam nőknek írni. Mikor az első filmjeimet írtam, amikor még a kabaréjeleneteimet és a tévés szkeccseket írogattam, egyáltalán nem tudtam a nők szemszögéből írni. Mindig férfiszemmel láttam a dolgokat. De mikor megírtam, és színpadra is vittük a Játszd újra, Sam!-et, Diane Keatonnal, sok minden megváltozott, hiszen járni kezdtünk Diane-nel, összeköltöztünk, és nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Valamifajta szókratészi ozmózisnak köszönhetően, vagy tudom is én miért, elkezdtem női szemmel látni. Először Diane-nek írtam, és rájöttem, hogy tudok nőknek írni. Aztán egyszer csak arra eszméltem, hogy már csak nőknek írok, sőt egyre többet és többet írok nekik. A végén már minden időmben nőknek írtam. Imádom őket, élvezem a társaságukat. A szerkesztőm nő. Az összes asszisztensem nő, a sajtósaim is mind azok, sőt a producerem is az. Egyszerűen jó a körükben lenni. Inspirál, ha velük vagyok. Az évek során sok női szerepet írtam, és ezek közül kerültek ki a legérdekesebb karaktereim.
l Scarlett Johansson mennyire inspirálja önt?
– Scarlettet egy véletlennek köszönhetem. A Match Point női főszereplője (Kate Winslet – a szerk.) egy héttel a forgatás előtt mondta vissza a szerepet, így keresnem kellett valakit nagyon gyorsan. Tudtam, hogy Scarlett csodás színész és nem mellesleg gyönyörű nő. Így megkapta a szerepet, és teljesen elbájolt. Úgy gondolom, bármit képes lenne eljátszani. Azonban nem csak gyönyörű, hanem szórakoztató, lenyűgöző, bájos és roppant tehetséges is. Boldog vagyok, ha vele dolgozhatok. Ha bármikor olyan szerepet találok, amit eljátszhatna, azonnal felhívom, és reménykedem benne, hogy elvállalja. Így volt ez évekkel ezelőtt Diane Keatonnal is és persze Mia Farrow-val is, akivel rengeteg szerepet eljátszattam, mert úgy gondoltam, csodás színésznő, aki soha nem hagyna cserben. Ugyanez igaz Scarlettre is.
l Mostani munkájáról többen is azt állítják, hogy az egyik legerotikusabb filmje lett. Miért van jóval több szex jelenet az újabb munkáiban, mint a régiekben?
– Ez csak véletlen egybeesés. Mindenki azt hiszi, hogy valami fajta napirend szerint dolgozom. Talán azt hiszik, ez egy bizonyos pszichológiai fordulópont az életemben. Pedig nem az. Csak a történet hozta, hogy ebben a filmben jóval több az érzékiség. De ettől függetlenül nem látható túl sok szex a filmben. És ennek az egésznek semmi mögöttes jelentése nincs. Ez csak az, amit a történet megkövetel magának. Csak a véletlennek köszönhető, hogy legközelebb egy teljesen szexmentes musicalt szeretnék filmre vinni, de van ötletem egy szerintem zseniális erotikus komé-diára is. Lehet, hogy végül mégis egy családi vígjátékkal jövök ki, vagy akármi mással. A Match Pointban volt egy kevés szenvedély, de nem volt benne komolyabb szexjelenet. Tegnap, mikor a szállodában a klarinéton gyakoroltam, bekapcsoltam a tévét és a Showgirlst vetítették. Na, az tömény szex. A Vicky Cristina Barcelona nem az.
l Könnyen ment Scarlett és Javier szerelmi jeleneteinek rendezése?
– Amikor csókolóztak? Semmi különös nem volt. Úgy értem, én nem éreztem semmi furát. Mindkét ember nagyszerű színész. Elkezdtek csókolózni, én meg arra gondoltam, hogy sokáig, nagyon sokáig fogjuk felvenni ezt a jelenetet, jóval hoszszabban annál, mint amit az ember hosszúnak gondol. Azt akartam, hogy fókuszon belül és kívül is legyenek. Ők meg csak csókolóztak, és csókolóztak. Aztán mikor vége volt, ennyi volt. Egyik erre, másik arra ment. Ők színészek. Ezért fizetést kapnak. Csókolóznak jó pár percig, én meg nézem egy darabig, majd azt mondom, „oké, elég lesz!” Akkor ők befejezik, és már a következő jelenetre koncentrálunk.
l Mennyire nehéz fiatalabb szerepeket megírni? Hősei lassan negyven-ötven évvel fiatalabbak önnél.
– Annyi a titok, hogy rengeteg segítségem van. Leírom a lehető legjobban, amit gondolok, de nem hiszem, hogy a fiatalabb generáció teljesen más lenne, mint a többi generáció, akikről írtam. A színészeim meg eljátsszák, és közben közlik, hogy „mi ilyet szinte sosem mondunk.” Vagy „soha nem járunk abba a bárba. Ilyeneket mi már nem csinálunk!” Én meg visszakérdezek, hogy akkor mit csináltok? Aztán ezt beteszem a jelenetbe, és engedem, hogy úgy legyen, ahogy szerintük jó. Sosem gondolkodom generációkban, nem gondolok arra, hogy bizonyos kultúráknak írok. Én csak megírom a történetet. Mikor ezt csinálom, magam is meglepődöm, mennyien próbálnak nekem segíteni, az operatőrtől kezdve a kávés srácig. Vagy épp a színész, a színésznő. Mind segítenek abban, hogy tényleg arra tudjak koncentrálni, amire kell. Így érthető, hogy a végére egész pontos lesz minden.
l Van-e olyan életre szóló lecke, amit még kiskorában kapott, és a mai napig nagy hatással van önre az élet minden területén?
– Azt hiszem a legnagyobb lecke, amit az életben meg kellett tanulnom, és ami a mai napig sokat segít, az volt, hogy a munka elvégzéséhez komolyan fegyelmeznem kell magam. Ha valamit meg akarsz valósítani, nem tölthetsz sok időt hümmögéssel, nem bújhatsz ki alóla mindenféle mondvacsinált ürüggyel, azon morfondírozva, miként is vidd véghez. Egyszerűen csak neki kell állni. Minden nap haza kell mennem, bárhol is vagyok a világban, és le kell ülöm fél-háromnegyed órára, hogy gyakoroljak a klarinétomon, hogy fel tudjak lépni. Mikor írni akarok, bemegyek a szobámba, magamra zárom az ajtót, és leülök írni. Nem bizergálom a gemkapcsokat, nem teszek rendet az asztalon, nem kapcsolom ki a telefonomat, és nem csinálok először még egy kávét. Teszem a dolgom. Gyerekként imádtam a bűvészmutatványokat. Órákig ültem a tükör előtt, és csak gyakoroltam, gyakoroltam, mert tudtam, ha jól akarom előadni a mutatványt, gyakorolnom kell. Ugyanez volt a klarinéttal is, ugyanez, amikor tanítottam, és ugyanezt teszem az írásnál is. Ez a legfontosabb dolog az életemben, hiszen sokszor látom az embereket, aki csak próbálkoznak. Bennük nincs meg az a fegyelem, ami ahhoz kell, hogy véghez is vigyék, amit elterveztek. És ez olyasmi volt, amire saját magam jöttem rá. Emellett nagyon szigorú anyám volt, aki sokat követelt tőlem. Egyszer azt mondtam, amit ma is sokszor idéznek: „a siker nyolcvan százaléka azon múlik, hogy jelen vagy”. Sok ember mesélte nekem, hogy mennyire szeretne egy forgatókönyvet, vagy regényt írni, és az a néhány, aki végül is megtette, már nyolcvan százalékot megtett a siker eléréséhez. A maradéknak pedig esélye sem volt. Nem tudták véghez vinni, mert semmit nem tettek. Ha egyszer megcsinálod, ha tényleg megírod azt a forgatókönyvet, vagy regényt, már sokat tettél azért, hogy valami jó történjen veled. Nekem ez a legnagyobb, életre szóló leckém, ami működött. Semmi egyéb nem jött be.
Fordította: Kántor Zsána
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!