Horváth Szilárd, az Ablak című délutáni magazin műsorvezetője az elmúlt
időszak munkájával maximálisan elégedett. „2007 janurájában indult újra
az Ablak, azóta számos, nagyon rossz helyzetben lévő embernek tudtunk
segíteni azzal, hogy utánajártunk problémájának és forgattunk róla. Nem
csak megmutatni akartuk a gondokat, hanem megtalálni a megoldást is. A
nyár előtti utolsó adás idején számvetést végeztünk az elmúlt évről: ha
csak a pénzt nézzük, sok millió forint értékben tudtunk segítséget
nyújtani. De ennél is fontosabb, hogy másoknak pedig megmutattuk a
tanulságos történeteket és így segítettük az eligazodást a világban” –
tette hozzá.
A műsorvezető úgy gondolja, a Magyar Televízió egyik legrégebbi, emblematikus szolgáltató magazinja nemcsak a délután otthon tartózkodó nyugdíjasokhoz és kismamákhoz szól, hanem mindazokhoz, akik érdeklődnek a napi közéleti kérdések iránt, de inkább az oldottabb hangulatú beszélgetéseket kedvelik.
Horváth Szilárd Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskolára járt, történelem-népművelés szakra. A Kilátó című lapba írta első cikkét, egy jazzfesztiválról. „A főiskola befejezéséig ezt nem is követte újabb, majd a Vas Népe című újságnál kezdtem el gyakornokoskodni 1988-ban. Mindig szerettem volna elmondani a véleményem, másrészt viszont tizenévesen azt határoztam el, hogy olyan ember leszek, akinek adnak némi pénzt, amiből megél, cserébe egész nap jár-kel az utcán és megpróbál másoknak segíteni. Az idős néninek hazavinni táskáját, vagy vigaszt nyújtani, ha látja, hogy valakinek arra van szüksége” – emlékezett vissza. „Az MTV-ben első munkám egy Napzártába készült riport volt 1990 körül. Később a Sorsok című magazinműsor riportere lettem. Sokat tanultam Balogh Máriától, Vértessy Sándortól. Figyeltem, hogyan dolgoznak, hogyan tudnak az emberektől mély átérzéssel kérdezni. Újdonság volt a 90-es évek elején, hogy egy magazin a munkanélküliekkel foglalkozik és ebből a helyzetből segít kiutat találni” – magyarázta.
Már tévés pályafutása kezdetén is a közszolgálat érdekelte leginkább. „A kereskedelmi tévék indulásakor jó pár kedves ismerősöm, barátom igazolt az új csatornákhoz. Bár kaptam ajánlatokat, de úgy éreztem, nem vagyok kereskedelmi tévéhez illő alkat, hosszú távon is csak a közszolgálattal szerettem volna foglalkozni. Ekkoriban tettem ugyan egy kirándulást a szórakoztató műfaj irányába (Éljen a magyar!), de nem találtam magam viccesnek és nem illik hozzám a szórakoztatás. Magazinműsorokban dolgoztam a legtöbbet: a Tízóraiban, a Heti Mozaikban, a Napi Mozaikban, az „ős” Ablakban és fél évig vezettem a Hét című műsort is. A kötetlenebb, szabadabb, Ablak típusú műsorokat szeretem a legjobban, ahol az ember saját véleményét is megjelenítheti kérdéseiben. A Híradó főszerkesztője voltam 2000-ben, mikor lehetőség nyílt rá, hogy a Kárpát-medencében tudósító hálózatot építsünk ki. De büszke vagyok arra is, hogy abban az évben Nagy Krisztával létrehoztuk a Magyar Televízió brüsszeli tudósítói posztját.”
A műsorvezető a „kisemberek” gondjaival akart foglalkozni, a magyar társadalomnak tükröt tartani, mikor az új Ablak elindult. „A társadalmat feszítő problémák az egyéneken is megjelennek – ezt szeretnénk az Ablakban megmutatni. Az Ablak kötetlenségével, komolyságával és derűjével a televíziózás emberi arcát képes láttatni. Ez az arc a magyar televíziózásból hiányzik. A kereskedelmi tévék korában különösen jellemző, hogy a műsorokhoz inkább technikai jelleggel közelítenek – látványos díszlet, szép képek, hozzuk ki a maximumot a technológiából... De hol marad az emberi hang, amikor beleéléssel, együttérzéssel lehet valamiről szólni, s beavathatjuk a nézőt az alkotásba, egy szerkesztőség életébe, ahogy ezt az Ablak teszi?” Igaz, most Czakó Zsolt díszletével és főcímével az Ablak külcsíne is megújult.
Horváth Szilárdot a páros műsorvezetésről is kérdeztem. „A legfontosabb talán, hogy jól tudjak reagálni. Ketten vezetjük a műsort Dombóvári Gáborral, aki ebben igazi profi, még van mit tanulnom tőle. Elvárom magamtól, hogy korrekt legyek minden stúdióvendégünkkel és hogy a végén úgy érezhessem, maradéktalanul elvégeztem a dolgom. A társas műsorvezetésről pedig azt gondolom: sokkal jobb!” - nevetett. „Igaz, mikor egyedül van az ember, az történik, amit ő gondol, vagy akar, de egy társ sokat színesít az összképen. ’97-ben vezettem először másodmagammal műsort, kicsit tartottam az új felállástól. Azt gondoltam, nehéz lesz majd a másikkal egyeztetni, kijönni, eldönteni, hogy mikor, ki szólaljon meg. Rövid időn belül azonban minden félelmem elmúlt; a szemem sarkában ma is mindig ott van a másik, és ha látom rajta, hogy szeretne valamit, megpróbálom helyzetbe hozni.”
Á.D.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!