Amiért az angol betegek hozzánk jönnek

J.Ö.K.B. – azaz a „Jó Öreg Kálmán Bácsi” – így nevezik páciensei Tóth Kálmán nyugalmazott fogszakorvost a budapesti, Szentkirály utcai Országos Sztomatológiai Intézet ügyeletén, ahol gyakorta dolgozik. Mármint nevezik, szólítják, amint ki tudják nyitni a szájukat. Mert többnyire akkor jönnek, amikor már mint „JÖKB” fogalmaz, „rohadtul fáj a foguk”. Nos, a fent említett Tóth Kálmán pályája elején, 1965-től Pécsett, az uránvárosban dolgozott, majd a budapesti MÁV Kórház rendelőintézetébe került, ahol a 2001-ben történt csoportos létszámleépítésig a fogászati osztályt vezette főorvosként. Egyike az 5600-ra tehető magyar szakorvosoknak. Szerinte a megelőzés, a prevenció lenne a legfontosabb és a legokosabb már gyermekkortól, ám az emberek bizony balgák. A szájbajoknak bizony 80 százalékban mi magunk vagyunk az okai, akik nem hogy évente nem megyünk el átfogó ellenőrzésre, hanem többnyire csak akkor kopogtatunk, amikor: lásd, mint fent, „már rohadtul fáj”, s már minden pirulát és pálinkát, mint „fertőtlenítőt” kipróbáltunk… Pedig a rossz fogak megannyi egészségügyi problémának – emésztőszervi megbetegedésnek, ízületi és egyéb gyulladásnak, sőt szájüregi ráknak is – lehet később a kiváltó oka. Így aztán a sok cukorka, csoki, sütemény és ropi, a cukros lék nyomán már egy ötesztendős nagycsoportos ovisnak is olyanok lehetnek a „fogviszonyai”, hogy a tejfogak harmada már szuvas, jó esetben ellátott, tömött.
Mert az előállítás valóban drága: megannyi munka, műszer, szerszám, s egyre speciálisabb és újabb anyagok állnak a szakma rendelkezésére, hogy a helyreállítás, pótlás mind esztétikailag, mind pedig funkcionálisan – az egyén, a beteg arcába, állkapcsába, szájába legyen, úgymond, szabva. Tóth doktor a 90-es években részt vett az egészségügyi szaktárca egy finanszírozási vizsgálatában is. Ekkortájt egy átlagos fogtömés költsége  a rendelőben – árammal, munkával, anyaggal, de még a portás fizetésével is – úgy 1400-1500 forint volt. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál pontrendszerben 180 pontot ért, ami úgy 360 forintra jött ki. A többit akkor a beteg állta, így a kórház kasszájába 860 forint jött be. Tehát minél több volt a fogmegtartó tömés, annál nagyobbra nőtt a ráfizetés. Szerinte ez volt az az idő, amikor svájci ismerősei azt mesélték, hogy egy porcelán körhíd náluk – mert a tébénél ott, az alpesi kis országban fogászati biztosítás nem volt – egy autó ára…
Ezek a külhoni árak, s a várakozási idők azóta sem változtak. Vagy ha igen, akkor felfelé. Nem mintha mifelénk nem ekként alakult volna… Így aztán annak ellenére, hogy némi „malőr” elő-előfordul, de a „fogászati turizmus” virágzik. Több brit bulvárlap – s aztán a mieink is – arról számoltak be a napokban, hogy egy hetvenéves angol hölgynek két(!) éve fúró pottyant a torkába, amit aztán kórházban kellett kivenni. Ő egyébként azért választotta a fogturizmust, mert az angliai magánorvosoknál hozzávetőlegesen ötszörösen többe került volna került volna a beavatkozás. A magyar szakemberek egy része ebből él jól. A  teljes kezelés – Budapesten – számára 15 ezer fontba (közel 4,5 millió forint)  került. Szakmai és nem szakmai cégek utaztatják a megrendelő betegeket hazai rendelőkbe, kis klinikákra repülővel és különbusszal. Akad olyan vállalkozás, amely még azt is megteszi, hogy a fogazati állapotfelmérésre odakint tart fel bérelt rendelőt, aztán utaztat. Ám létezik a fordítottja is, amikor a „fapados doki” ül repülőre, hogy egy-egy hétvégi ügyeletet Liverpoolban, vagy Manchesterben vállaljon, rendszeres szerződéses alapon.
Az osztrák–magyar határnál meg nem is kell sokat utazni: így aligha véletlen, hogy Győr-Moson-Sopron megyében él és dolgozik a magyar fogorvosok közel tizede. Pongrácz Kristóf fogszakorvos – a Magyar Orvosi Kamara (MOK) fogorvosi tagozata megyei választmányának elnöke. Náluk 470 a nyilvántartott, ha ehhez hozzátesszük a 10 százalék nem tagot, az testvérek közt is félezer fogorvos; közülük 140 Sopronban praktizál. Az 55 ezer lelket számláló „Hűség Városát” az alapellátásban – amely a háziorvosokhoz hasonlóan ’99 óta szintén privatizált – egyébként 16 fogszakorvos látja el. Ez azt jelenti, hogy az OEP nem az önkormányzatnak, hanem közvetlenül a vele szerződött szakembernek utalja át a MOK által is ötévenként felülvizsgált – térítési díjat. A páciens számára a fogmegtartó kezelések – tömés, gyökérkezelés – az alapellátásban ingyenesek, s a 60 év felettieknek a kivehető pótlás elkészítésénél sem teljes árat kell fizetni, hanem az anyag- és fogtechnikai díj felét, orvosi díjat meg egyáltalán nem. Amúgy egy ilyen – többszöri vizsgálattal, próbával, stb. – pótlásért az OEP az orvosnak 6000 forintot fizet. Mit mondjunk? A legjobb talán semmit… Így egy átlagos pótlás 12-20 ezer forintjába kerülhet a rászoruló biztosítottnak Pongrácz doktor szerint, aki maga is dolgozik városa alapellátásában. A privát rendelőben ugyanez 60-120 ezer forintjába is kerülhet a betegnek. Egy fogbeültetés ára 80.000 forinttól a csillagos égig terjedhet, koronából is több tucat fajtát ismer – így 5000 forinttól itt sem kíván felső árhatárt megjelölni. (Álljon itt néhány ár! Egy magát a fővárosban az interneten is megfizethető áraival több nyelven hirdető, nyolc orvossal, vezető főnővér-klinikai fogászati higiénikussal dolgozó privát cégnél a fognyaki tömés 9000, a fényre kötő extratömés 15.000, a gyökérkezelés és háromcsatornás gyökértömés 16.000, a fogfehérítés 25.000-99.000, a fogszabályozás 90.000-330.000, egy állcsontonként komoly, 11-14 fogas pótlás 100.000, implantáció, a  műtéti beültetés 130.000 forint. A soproni szakember jónak tartja, hogy bizonyos multicégek hazánkban is szerveznek iskolákba, óvodákba, sőt munkahelyekre való mobil kitelepülést a szakmával közösen, hiszen ez segíti a mindennapi fogápolás fontosságának terjesztését – az ugyanis nem valami „európai” adat, hogy hazánkban évente egy főre 1,1 fogkefe és három tubus fogkrém jut.
Hermann Péter fogorvos, szájsebész, a MOK Fogorvosi tagozatának elnöke a VH-nak elmondta, az angol beteg két év utáni sajtóbeli felemlegetése ugyanolyan, a konkurenciától félő mozzanat lehet csupán, mint a szomszédos Ausztria fogorvosainak többszöri, a saját praxisuk bevételét óvó kritikája. Ugyanis bárhol a világon előfordulhat a leggondosabb ellátásnál egy műszer lenyelése – a lényeg az, hogy „észrevevődjék”! Hazánkban 1952. óta van fogorvosi szakképzés, az első diplomások ’55-ben kerültek ki az alma materükből. Az elnök közölte azt is, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete szerint egy iparilag fejlett országban 2000 lakosra kell, hogy jusson egy fogszakorvos. Nos, nálunk a számok első megközelítésben jó számok: nálunk 5800 fogorvos tartanak nyilván, akiknek 90 százaléka kamarai tag, mintegy 100-200 külföldi állampolgárságú, aki az egyetem után itt maradt, egy részük visszatelepült, egykor „disszidált” magyar, s 2025 lakosra jut egy fogorvos. De ha azt vesszük, hogy az aktív fogszakorvosok negyede nyugdíjas korú, ráadásul a szakmai átlagéletkor 50.5 év, a pálya elnőiesedett, az egyetemen a diáklányok aránya 60 százalék feletti – nos, akkor már kevésbé állunk jól. Míg Nyugat-Magyarországon 990 poten-ciális betegre, Közép-Magyarországon 1360-ra, s a fővárosban 1739-re  jut egy fogorvos, addig az észak-alföldi részen 2950 emberre, Észak-Magyarországon 3300-ra, s Dél-Dunántúlon 3100-ra. Vannak olyan kistérségek, ahol üres a rendelő – kétféleképpen is. Vagy nincs beteg – mert a „co-payment”-t, a részleges térítést sem tudja állni anyagi helyzete okán, vagy éppen emiatt orvos sincs, vagy ha van, akkor tengődik. Hermann doktor adatai szerint jelenleg 3400 fogorvos áll az OEP-pel szerződésben, de előfordul, hogy éppen az előbbi okok miatt visszamondja a megállapodást. Ugyanis a tébékaszszától a szerződés alapján a praxisba – a rendelőbe – havonta 500-600 ezer forint folyik be, de ezt nem lehet elkártyázni, eltáncikálni.  Ebből kell az áramot, a vizet, az anyagokat, az asszisztenst, a saját bért stb. – tehát mindent – fizetni. Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!