Állati… vagyis inkább – mint azt nagyim mondogatta: „a macska rúgja meg!” Merthogy amióta házőrzőink akár nagyméretű ölebekké, „kedvtelésből tartott” kutyákká vedlettek, illetve macsekjaink kezdik elfelejteni, hogy az egér egy természetes csomagolóanyagba öltöztetett kaja, amit csak ki kell bontani, azóta  bizony igencsak sokat fordítunk árban és áfában rájuk! Meg csilingelő hangú madarainkra, táncoló egereinkre, házi vadászgörényeinkre, csíkos mókusainkra, arany- és bohóchalainkra stb.

Sokunknak van háziállata nem is egy, s a napi betevőjüket jól megválogatjuk. Hogy aztán ők válogassanak! Állítólag nem csupán városi legenda, hogy egy-egy, négylábúink élelmezéséről konzerv, tasak, vagy éppen száraz ropi formájában gondoskodó multicég kísérleti laborkonyháiban olyan táplálékot állít elő mindenféle mesterséges csábadalékkal, hogy egy idő után a „nyavalyás dög” mást sem hajlandó enni. Rászokik, mint – mai kifejezéssel élve – a metroszexuális belvárosi műfiú a lábborotválásra… Vagy rosszabb esetben a kokainra…
Az állattartásnak tehát az államháztartásra nézve komoly gazdasági haszna van. Míg tíz esztendeje alig valamivel termeltünk az országban 9 millió forint értékben hobbiállat-takarmányt – ebből belföldre 5,5 millió jutott, a többi export volt –, addig 2003-ban ez a szám már 38 millió fölé ugrott. Igaz, ez utóbbi nagy számból 30,5 milliónyi került külföldre. Azóta ez megtöbbszöröződött. Manapság a legtöbb magyar kutyakaját például a német, francia és brit ebek falják fel, igaz, van olasz és belga import is, s kutyáink előszeretettel rágcsálják a távol-keleti – import – bivalybőrből formázott műcsontokat, mint „nasit”. Mi magyarok, a magunk hasát nagyon szeretjük. De így vagyunk háziállatainkkal is: kedvenceinkkel kapcsolatos szolgáltatásokra – de főként kajára, sokkal kevesebbet egészségvédelemre – évente az inflációt jóval meghaladva költünk a „kutyás” Both Anna közgazdász szerint, akit magyar vizslája vár otthonában.
 Aradi Béla macskatenyésztőnek, a Macskamánia Egyesület elnökének, az azonos című cicaszaklap  kiadójának – aki megannyi kiállítást, küllembírálatot rendez évente óriási érdeklődés mellett – húsz cicája van, s ráadásként két kutyája is. Főként kiváló, úgynevezett prémium minőségű  száraz táppal eteti őket, mert ezekben a ragadozóknak az életviteléhez szükséges minden tápanyag, vitamin benne van. Azért persze olykor egy kis csirke, nyúl-, vagy marhamáj, ritkábban „nedves” konzerv, gyakorta pedig kefir, joghurt is dukál. Van egy kopasz – szfinx – macsekja, „aki” előszeretettel eszik lekváros kenyeret, igaz, azért nem ez a fő napi tápláléka…  A kutyák csontot is kapnak!
E sorok írójának a barátnője, „macskás Márti” bérből és fizetésből élő nő, aki párjával együtt nem veti meg a jó falatokat – s nem vonja meg azokat négylábúitól sem. Két cicát tart X. emeleti otthonában, a fekete és tigriscsíkos házi zsebtigrisek tasakos és dobozos konzervet, a veseműködésre jó hatású, állatpatikákban forgalmazott gyógytápot kapnak. Ez utóbbi egy hónapban 3-4 ezer forint, cakkompakk a macsekok úgy tízezerjében vannak. Mint fogalmazott: ennél többet költ cigarettára, mert a füstölnivalója hetente kerül 5400 forintba… S hogy a tápgyártásból és forgalmazásból – ha az embernek sasszeme és jó szimata van idejében a piaci szegmensekre – meg lehet gazdagodni, az jelzi, hogy a nem csupán neve szerint Kedves Ferenc üzemgazdász – még jóval innen a 40. évén felküzdötte magát állítólag 13 milliárd forintos magánvagyonával a 27. leggazdagabb magyarrá. Egy amerikai–magyar állateledeles cégnél startolt, majd saját márkás, olcsóbb termékekkel szép tortaszeletet hasított ki magának és munkatársainak a hazai és nemzetközi piacon.
Megkérdeztük a hazánkban immár a 17. márkaáruházát e hétvégén, Szegeden nyitó német Fressnapf Állati Áruházlánc óbudai egységének helyettes vezetőjét, a kezében örökké telefonnal és mappával rohangáló, árut rendelő és fogadó, két- és négylábú vevőkkel foglalkozó – ide kutya is bemehet! – Szabó Andreát: hogy’ látja, mit és mire költünk, mi, „állatbolondok”? Amúgy középschnautzer kutyája és házimacskája van az ifjú áruházvezető-helyettesnek… Szerinte egy „átlagkutyára” a kezdetekben, amikor még a „kelengyét” is meg kell venni, cirka 30-50 ezer forintot fizetünk ki. Ebben kosár vagy ágy, fésű, nyakörv, póráz stb. van benne,: egy jól – azaz a házikedvencét egészségesen – etető gazdi takarékosan(!) az állat méretétől függően havonta 5-20, 25 ezret hagy az áruházban. Egy – viccesen – „otthoni táplálkozásláncot”, persze egymást fel nem faló bandát, azaz kutyát, macskát, madarat, halat, rágcsálót tartó gazda a legtöbbet fajlagosan a rágcsálóira költi. Szabó Andrea szerint a kutyatartás havi szinten a legolcsóbb, azt követi a macskáké, görényeké – táplálkozásukat macskakajával és nyers hússal, tojással lehet elintézni. Az utóbbi gyönyörű karcsú és iszonyúan okos kis ragadozók tartásánál a felszerelés a drága: a cipelőkosár, hám, a póráz szintén akár a cicáké. A ketrec fontos – hiszen nincs a nap 24 órájában ugye otthon szabadon –, ám ez utóbbi ára akár a 30 ezer forintot is meghaladja.
Ha valakinek nehezére esik cipekedni, s megbízik az online-kereskedelemben, fordulhat példának okáért mondjuk a Happy Pet – Boldog házikedvenc – oldalhoz, ahol rendelhet, s a kért termékeket házhozszállítják. Ez akár a teljesen magyar tulajdonban lévő, csak idegen nyelvű cég telefonos ügyfélszolgálatánál is elérhető. Versenyképes árat hirdetnek – az is. S sok és sokszori rendelésnél akár hetvenszázalékos árengedmény is elérhető, akárcsak a „karácsonyi ár”…
Hogy összességében „mennyi az annyi” – mármint az a mindenestől óriási, milliárdosra rugó summa, amit háziállatainkra költünk, csak becsülhető. A nagy áruházak forgalmi adataikat üzleti titokként kezelik. De hogy egy-egy városi lakótelepen akár két-három állatkereskedés is meg tud élni a maga szerény módján, azt jelenti, hogy az üzlet virágzik, végtére is csak regisztrált kutyusból, fajtatisztából és sétatéri keverékből, több mint kétmillió van.
 - Gündisch -

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!