A napokban a Népszabadság on-line kiadásában magyarul is megjelent
Francis Fukuyama filozófusnak a Washington Postban közölt cikke, „A
történelem csak Nyugaton ért véget” címmel. Fukuyama úr egy 1989-ben
írott, „A történelem vége” című esszéjében megfogalmazott gondolatait
bírálja felül a mai történések fényében.
Fukuyama úr 1989-es gondolatai szerint véget ért a történelem. Ezt az esszéjét ugyan tovább nem részletezi, de szerintem két hibát mindenképpen elkövetett benne. A liberális eszmék, és főleg a demokrácia fogalom akkori helyzetét véglegesnek tekintette. Ugyanakkor feltehető, hogy az emberiség tudati fejlődésével, igényeivel ez az eszmerendszer is további módosulásokon mehet keresztül.
Fukuyama úr csak a „kormányzás” szempontját vette figyelembe. Azt nem, hogy a kapitalista termelési módot folytató liberális demokráciák között is vannak, lehetnek érdekellentétek. A liberális eszmék győzelméhez nem rendelte hozzá az adott gazdasági, katonai erőt, amelynek később döntő szerepe van.
Fukuyama úr a továbbiakban beleesik ugyanabba a hibába, mint más amerikai elemző, mint például Kagan „A történelem visszatérése, avagy az álmok vége” című könyvében, amikor kifelé mutogat, és nem az USA politikáját elemzi elsődlegesen. Ha ezt tenné, észre kellene venni, hogy a mai gazdasági, katonai fölényével (a világ összkatonai kiadásának majdnem 50%-a az övé) jogosultnak érzi magát arra, hogy más kapitalista termelési módot folytató demokratikus országoknak – melyek ugyan nem tökéletes leképzései az ő „liberális demokráciá”-jának – nem csak bírálatokat, de elvárásokat is megfogalmazzon. Ezt viszont az egyre jobban magára találó Oroszország és Kína mind nehezebben viseli, ami elvezethet oda, amitől Fukuyama úr is tart „...visszatér a 19. századi nagyhatalmi szembenállás”.
A liberális demokrácia alapelve a másság elismerése és a tolerancia, de nemcsak akkor, amikor ezen alapelvek a magukat liberális demokratáknak nevezőknek kedveznek, hanem akkor is, amikor még más fejlettségi fokon álló, de a liberális demokrácia és kapitalista termelés útjára lépőkről (Oroszország, Kína) van szó.
A történelemnek nemhogy vége lenne, hanem úgy tűnik, ismétli önmagát. Ahogyan a II. világháború előtt az egyik fél kelet felé, a másik nyugat felé próbálta kitolni határait, úgy ma a katonai szövetség (NATO) kelet felé való terjeszkedési tervének vagyunk tanúi. De tanúi vagyunk a másik oldalon újabb szövetségek alakulásának is, amelyekben Oroszország, Kína, Brazília, India és más országok is részt vesznek.
Fukuyama úr írása harmadában megértően nyilatkozik ugyan mind Oroszországról, mind Kínáról, de a hidegháború szelét – bár nem az oroszok voltak a kezdeményezők, Medvegyev szájába adva – nem zárja ki.
Pedig a hidegháború, ha mást nem is, a kapitalista termelési módot folytató liberális demokráciák közötti fegyverkezési hajszát mindenképpen elindítja. Ez olyan eszközökre fordított gyártási, vásárlási erőforrások lekötését jelenti, amelyek nélkül meglehetne a világ, ha a Fukuyma úr szerinti „...liberális demokrácia, mint az emberi kormányzás végső formája” minden országban, így az USA-ban is, első számú ellenségévé az emberiség már látható globális katasztrófáit (felmelegedés, szociális, műveltségi válságok) tenné. És különösen a nagyhatalmak nem egymás különbözőségével foglalkoznának, hanem erőforrásaikat a globális katasztrófák ellen fordítanák.
Lehet, hogy nem is Fukuyama úrral vitázom?
Balogh Lajos, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!