Visszakerült a sínre az Európai Unió szerelvénye, amelyet az új
alkotmányát elvető francia és holland népszavazás kisiklatott. Péntekre
virradóra a kormányfők lisszaboni csúcsértekezlete, ahogy azt jósolták,
megszülte a kompromisszumot, minden kecskéit jóllakottnak és minden
káposztát megtartottak.

 Az „utolsó percig” makacskodók, a britek, lengyelek, olaszok belementek a – már hetek óta körvonalazódott – alkukba. Decemberben tehát alá lehet írni a Lisszaboni Szerződést, az unió megújította intézményeit, s valóban komoly lépést tett affelé, hogy politikai egységként kezeljék a világpolitikában. Lesz állandó elnöke, persze maximum öt évig, merthogy csak egyszer lehet újraválasztani a két és fél esztendős ciklusa után, s lesz „külügyminisztere” is. S az immár 27 tagú szervezet a jövő évtizedben az eddiginél működőképesebb lesz, új többségi szavazatrendszerrel, kevesebb biztossal, befagyasztott európai parlamenttel, ami nekünk két mandátum elvesztését jelenti.
Vagyis Európa vigyázott arra, hogy az alkotmányos válsága ne vezessen felbomlása kezdetéhez. Hogy aztán a Lisszaboni Szerződés mennyiben pótolja az elveszett alkotmányt, azon máris elkezdtek vitatkozni. Brown brit kormányfő például sietett állítani, hogy ez a pótlék mégsem az eredeti, mert így szeretné elkerülni a hazai euroszkeptikusok által követelt népszavazást. Az alkotmányt kidolgozó csapat vezetője, Giscard d’Estaing volt francia elnök viszont diadalmasan hirdeti, hogy „minden benne van”, őszerinte tehát kifogtak a francia és holland népszavazókon. Valószínűleg mindkettőjüknek igaza van: Európa megőrizte esélyét a topvábblépésre, de ettől még nincs a küszöbön az Európai Egyesült Államok. Történetesen a most sikerrel zárt alkudozás is tanúsította, hogy továbbra is a nemzeti kormányok hozzák meg az igazi döntéseket.
A már félszázados múltú egységesülés szerelvénye azonban továbbra sem halad expresszvonati sebességgel. Egy brit publicista ennek legfőbb okát az európai Babelben, a soknyelvűségben látja, ami kétségtelenül alapvetően megkülönbözteti az Amerikai Egyesült Államoktól, amelyet összetartott a közös nyelv. Csakhogy akad nagyméretű és soknyelvű, ámde mégis egységesnek tekinthető ország: India vagy Dél-Afrika bizony polgárai és a külvilág szemében is egy államként globális tényező. Amilyen Európa is szeretne lenni, de egyelőre csupán (nyelveket beszélő) elitje erőlteti ezt, lakóinak többségét még korántsem tölti el európai öntudat. Talán az esélyt megmentő mostani döntést követő évtized megadja az igazi választ erre a fogaskérdésre.

A.J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!