A dél-afrikai kormánypárt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC)
szombaton lemondásra szólította fel Thabo Mbeki elnököt, aki elfogadta
a felszólítást.

Gwede Mantashe, az ANC főtitkára sajtókonferencián közölte: a párt országos végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy megbízatásának lejárta előtt visszahívja a köztársasági elnököt. Az nem derült ki egyértelműen, hogy Mbeki részt vett-e a pártvezetőség ülésén. Azt viszont Mantashe megerősítette, hogy Mbeki a belpolitikai helyzettől függetlenül folytatja a közvetítést a zimbabwei konfliktusban.
Mbeki, aki Afrika egyik legnagyobb tiszteletben álló államférfija, 1999 óta töltötte be az elnöki tisztséget Dél-Afrikában, Nelson Mandela utódaként, harcostársaként. 2004-ben választották meg másodszor, de pozíciói a párton belül már tavaly meggyengültek, és decemberben elvesztette a pártelnöki tisztséget Jacob Zumával szemben.
Az elnök szeptember 12. óta állt a támadások kereszttűzében, miután egy pietermaritzburgi bíróság ejtette a Zuma elleni vádakat. A nagy népszerűségnek örvendő Zumát korrupcióval gyanúsították, a bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy az ügybe „a legmagasabb állami szinten próbáltak beavatkozni.”
A dél-afrikai köztársasági elnököt az ország parlamentje választja. A törvényhozásban az ANC jelentős többséget élvez az 1994-ben tartott választások óta.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!