Kommentár

Bedöglöttek a pénzvilág ama komputerei, amelyeket – a megkívánt gyors reagálás érdekében – automatikus üzletkötésre programoztak be: felborultak a szabályok, ahogyan a New York Times fogalmazta, az eddig vesztesnek véltek nyertek és a nyertesnek hittek vesztettek. S noha a hét végére visszatornászták magukat a hét elején drámaian lezuhant tőzsdei árfolyamok, senki sem hiszi, hogy már túl volnánk az utóbbi évtizedek – sejthetően az 1929–33-as világválság óta páratlan – pénzügyi pánikján.
Hiszen most mindenki lázasan találgatja a tartós következményeket, miután az amerikai szövetségi állam elképesztő (százmilliárd dolláros méretű) beavatkozással – a központi bankokkal karöltve – megmentette (egyelőre?) a nemzetközi pénzügyi rendszert. Némi iróniával – sok nyugati publicistával egybehangzóan – szólva „államosították a kapitalizmus fellegvárait”. Mindenesetre a történtek után nehéz lesz egy darabig a szabad piac mindenhatóságát hirdetni, hiszen éppen a lovak közé dobott gyeplők, a neokonzervatív (nálunk neoliberális) tételeknek megfelelő szabálylazítások nyomán robogott a nemzetközi pénzügyek (és vele a világgazdaság) szekere a szakadék felé. S a felelőtlen tőkét meg kellett menteni az adófizetők pénzén. Legfeljebb az a vigasz, hogy a rendszer fennmaradása minden polgárának érdeke, s némelyek állítják: az állam valamikor akár haszonnal is túladhat a most ellenőrzése alá vont óriáscégeken.
Igazában véve egyelőre senki sem biztos a következményekben, a világsajtó szakoldalai se szeri, se száma a – gyakran ellentmondó – „holtbiztos” jóslatoknak. De annyit mindenki sejt, hogy a jövőben igenis nagyobb és szigorúbb állami szerep várható (ahogyan ama Nagy Válságot követően, a New Deal reformprogram folytán is alapvetően módosult a kapitalizmus). S mivel ebben nyilvánvalóan kulcsszerepe lesz a legnagyobb gazdaság, az amerikai új kormányzatának, a novemberi elnökválasztás eldőltéig nehéz is tiszta képet kapni.
Nem mintha a két versengő elnökjelölt igazából elárulta volna, mármint jól kiszámított kampánycélú szólamokon túl, hogy tőle mi várható. A sors fura fintora, hogy ilyenkor az igazi megnyugtatást a Fehér Ház lakójának kellene biztosítania, ám Bush onnan kiköltözőben, Obama és McCain pedig fej fej mellett, küzdelmük kimenetelét is csak találgatni lehet. S még abban is megoszlanak a vélemények, hogy a mostani válság kinek kedvezett? A republikánusok ugyan siettek megvádolni a demokratákat, hogy jelöltjük kifejezetten minél nagyobb bajban volna érdekelt, ám ez legfeljebb szintén kampányfogás. Hiszen lehet úgy érvelni, hogy a tapasztaltabb McCainnek „fütyöl” a pénzpánik, de úgy is, hogy neki, a mostani kormánypárt elnökjelöltjének jött rosszul. Hasonlóan: mivel Obama meghökkentően  elgyávult és immár hagyományos demokrata jelöltként viselkedik, a „belelátott” új Roosevelt talán nem is létezik.A.J.   

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!