Kevés az adóbevétel, de sok a feladat, így summázta gondjait a VH-nak a Vas megye alig hatszáz lelkes településének, Bajánsenyének a polgármestere, aki szerint a kistelepüléseken csak a pozitív diszkrimináció segítene. A kelet-magyarországi Nyíregyháza vezetője úgy látja, 2000 óta az adóbevételekből már csak a működési költségekre futja, a fejlesztést más forrásokból, így például hitelből, kell fedezni. Ha kevés a pénz, akkor abból mindig csak bújócska lesz, fejtegeti a tudományos kutató, s összevont szolgáltatásaikkal a nagyobb önkormányzatok életképesek igazán, de mindenki védi a maga helyi pozícióit, s e helyzet kialakulásában a jobb- és baloldal egyformán ludas.

– Hátrányos peremhelyzetű térség a miénk, sok a munkanélküli és az idős – mondja a Vas megye csücskében található, mindössze 595 lelket számláló őrségi község, Bajánsenye független polgármestere, Györke Gyula. – Ennek ellenére egy mikrotérség központi feladatai hárulnak ránk, hisz’ 100-200 lakosú négy település van a szomszédunkban, s mi vagyunk az iskola, az óvoda, a könyvtár, a művelődési ház fenntartásának gesztorai, nálunk van a háziorvosi és a védőnői szolgálat központja is. Arra törekszünk, hogy mindezt megtartsuk, működtessük. Belátom: ehhez kevés a mi falunk szerény népessége, ha azt tekintem, hogy hasonló struktúrát tart fenn egy 2-3 ezer főt számláló alföldi falu is. Bár a lehetőségünk korlátozott, úgy vélem: fontos, hogy ahol emberek születnek, ott élni is lehessen. A kis településeknek ez egyre nehezebb. A lakosság elöregedett, vékonypénzű, és viszonylag sok a szociális étkeztetésre, ellátásra szoruló. Az állami normatívákból mindenre nem futja; a kis lélekszám miatt szinte minden feladatra nekünk is költenünk kell még. Jó négy éve van hiányunk, és egyre csak nő. Új feladatot is kaptunk: 2000 táján egy tollvonással önkormányzati tulajdonba adták a települések bel- és külterületi útjait – a karbantartással együtt. Útdíjat nem szedhetünk, de a vízelvezető árkokat rendszeresen ki kell tisztítatni, a bokrokat ki kell vágni, s erre egy fillér állami támogatás sincs. A körjegyzőségünkhöz három település tartozik – Bajánsenye, a 90 lelkes Kerkáskápolna és a 230 fős Kercaszomor –, így összesen nem vagyunk ezren. Lehet persze erre azt mondani, hogy „csatlakozni kell a nagyobbakhoz”. A háziorvosi ügyeleti rendszerrel így történt; ahhoz 14 település csatlakozott, hogy mindig elérhető legyen az orvos. De ez a fenntartó önkormányzatoknak durván 15 millió forintjába kerül, amihez a társadalombiztosítás 6 milliót ad. Csak a mi falunk 2 milliót költ erre. Az a szerencsénk, hogy a MOL gázt termel ki a környéken, így van iparűzésiadó-bevételünk. Igaz: idén az is rosszul sült el; kiderült, hogy majd’ 3 milliót vissza kell fizetnünk. Meg kell húznunk a nadrágszíjat, pedig már így is nagyon szigorú a gazdálkodás az önkormányzatnál és az intézményeinél. Úgy vélem, a hasonló településeken csak a pozitív diszkrimináció segítene.
– Az elmúlt években az új feladatok két „csomagja” került az önkormányzatokhoz, a miénkhez is – így Csabai Lászlóné, Nyíregyháza megyei jogú város szocialista polgármestere. – Az első, ami nehéz-séget okoz az önkormányzatnak, a saját közüzemi vállalatai díjmegállapításával és a költségeikkel kapcsolatos, valamint az európai uniós jogharmonizációval függ össze: a hulladékgazdálkodás és az amortizáció elszámolása tartozik például bele. Ezeket tisztán nekünk kell „előteremteni”, be kell építeni a díjakba, mert ezekhez nincs állami támogatás. Nem is értem a közgazdászokat, hogy amikor azt mondják, „saját kedvükre emelik az önkormányzatok a díjakat”, akkor miről beszélnek. Hiszen azért emeljük, mert a jogszabály ezt írja elő. A másik „csomag” a változó szociális juttatásoké, de ezek zöme esetében a költségek nagy részét az állam állja, például az önrészünk csak 10 százalék a lakhatási támogatás és a rendszeres szociális segély esetében, s 90 százalékot az állam fedez. Az iskolai költségek normatívája is lassabban nő, mint most az energiaköltségek. S van olyan juttatás, amelyet 100 százalékban az önkormányzat finanszíroz, mint a lakásfenntartás és az ápolási díj méltányos része vagy a temetési segély. A szociális kiadások az elmúlt években szinte a duplájukra nőttek; nem véletlenül akarjuk mi is sok önkormányzattal együtt, hogy e hatalmas summát inkább közmunkára és közhasznú munkára fordíthassuk, ami viszont drágább, mert azok után a társadalombiztosítási járulékot is ki kell fizetni. Az lenne jó, ha a kettő egyenértékű – s így az önkormányzatok számára egyformán finanszírozható – lenne. A növekvő feladatokra a személyi jövedelemadó visszaosztott része és a helyi adóbevétel a fedezet. Régebben felújításra és fejlesztésre is fordíthattunk az adóból, 2000 óta már nem; azóta az adóbevétel csak működésre megy és felújítani, fejleszteni hitelből, vagyoneladásból és pályázatokból tudnak az önkormányzatok.
– Tipikus a polgármesterek vélekedése, de szembe kell néznünk azzal: a mai romló helyzet a rendszerváltozás utáni jó szándékú fejlesztéspolitika következménye és hosszú távon fenntarthatatlan – fejtegeti Pálné Kovács Ilona, a politikatudomány doktora, az MTA dunántúli intézetének igazgatója. – A falvaknak történelmi elégtételt nyújtva sokkal jelentősebb támogatásokat juttatott az állam, mint addig bármikor a magyar történelemben, s ez méltányos volt –  tekintve az elmaradottságukat és az életkörülmények modernizációjának siralmas helyzetét. Ám hibás politika volt, ha a világ és Európa folyamatait nézzük. Látni kell: a városias térségek növekszenek, s az emberek oda mennek, ahol munkát, jó életfeltételeket, perspektívát találnak. Nem biztos, hogy az a cél, maradjon meg minden falu, az is amelyik nem képes emberi körülményeket biztosítani a lakói számára. Nem lehet minden kis faluban teljes körű szolgáltatást nyújtani; ezt nálunk sokkal gazdagabb országok sem teszik. Azt a filozófiát követik, hogy mindenkinek jó minőségű szolgáltatásokhoz van joga, de az nem biztos, hogy a lakóhelyén. A becsapott falvaknak végre meg kellene mondani: finanszírozhatatlan a jövőjük, s ez nem jó a lakóiknak sem, hisz’ az életfeltételeik messze elmaradnak a városiakétól. A trend az: a feladatokat össze kell vonni, kevesebb kiadással járó nagyobb, életképesebb szolgáltató intézmények kellenek. Ez ügyben „béna kacsa” volt minden eddigi kormány; az önkormányzati törvény átalakításához kétharmados parlamenti többség – konszenzus – kell, s a mindenkori ellenzék védte az önkormányzati pozícióit; ebben a jobboldal és a baloldal egyformán ludas. A kistérségi társulások kiépült rendszere szerintem hosszú távon nem jó megoldás, mert a kistérségek túl nagyok az alapszintű szolgáltatások racionalizálásához. A hazai, durván 3200 önkormányzat száma – annyi ahány település – még most is „mozog”; vannak kiválások és községek várossá lépnek elő. E szám alapján Európa elaprózott önkormányzati rendszerű országai közé tartozunk: átlagosan 3000 ember jut egy önkormányzatra. Ilyen Franciaország, ahol 1000-1200 fős az átlagos önkormányzat vagy Csehország ahol a 6249 helyi önkormányzatra átlagosan csak 1640 ember jut. Hasonló Ausztria is a maga 2359 önkormányzatával és ezek 3500 fős átlagos népességével. Csakhogy ott erős a társulási jog és a feladatok túlnyomó részét nem helyi önkormányzatok látják el, hanem térségi szinten szervezett társulások és mögöttük állnak az erős és segíteni képes tartományi önkormányzatok, nem úgy, mint nálunk, ahol a 3200 önkormányzat – árva. A másik, az integrált modell, ahol települési szinten nincs is „igazi” önkormányzat, legfeljebb valamilyen politikai értelemben vett közösség, amelyik érvényesíti a helyi érdekeket, de a szolgáltatás, a hatósági igazgatás eleve körzeti szinten szervezett. Jó és szélsőséges példa erre az Egyesült Királyság, ahol 10 648 település van, de csak 387 önkormányzat, átlagosan 155 ezer fős népességgel, vagy például Finnországban is erősen integrált a rendszer, ott 4000 település van, de csak 445 önkormányzat. (vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!